Mit kell csináni egy kutyával?

Sokan hozzátok ezt a "ha bezárnának egy nagy üres szobába" analógiát. Először is az udvar nem üres, hanem általában tele van mindenféle érdekességekkel egy kutya számára. Olyan számára az udvar, mint egy bazinagy játszótér. Ráadásul nem csak az udvaron belül, hanem az utcáról is rengeteg inger éri őt általában, autók, motorok, biciklisek, gyalogosok, kutyák, macskák, madarak, egerek, rovarok, és sok egyéb állat mászkál keresztül-kasul a környéken. Nem unatkoznak azok egy percig sem, feltalálják magukat, nem olyanok mint az emberek.

Másrészt, kedves előző, minek féreghajtani a kutyát, ha nem férges? Ennyi erővel adhatnál neki vakbélgyulladás meg fejfájás meg szédülés meg szívritmuszavar meg gerincsorvadás meg minden efféle elleni szert is, hogy biztosan egyik se legyen neki soha. Talicskaszámra tömhetnéd beléjük a különböző gyógyszereket, csak úgy a megelőzés érdekében. Nekünk két kutyánk van, egyik sem kapott soha féreghajtót, mégsem voltak soha férgesek (egy kivételtől eltekintve).

Oltások: veszettség elleni az kell, évente egyszer. Meg kiskorában a parvo és szopornyica elleni, és ezzel kábé ki is fújt. Egyik kutyánk sem kapott ezeken kívül oltást soha, mégis köszönik szépen, nagyon jól vannak (egyik 16 éves, a másik most lesz 12). Érdekeltséged van netán valami gyógyszer- és oltásgyártó cégnél, hogy ennyire tukmálod a fölös kutyaoltásokat meg gyógyszereket a kérdezőre?

Egyébként pedig szerinted hazánkban hány embernek van negyedmilliója félretéve ilyen dolgokra, hogy "ha a kutyával lesz valami"? Nagyon jól mehet a sorod, ha neked telik ennyi pénz ilyen dolgokra. Megsúgom, a magyarok kábé 99%-ának nem telik rá. Akkor nekik ne is legyen kutyájuk? Szerinted biztosan nem, ahogy a hozzáállásodból leszűröm. Kicsit el vagy szállva magadtól, azért maradjunk már a realitások talaján.

Ha nincs pénzed tápra, akkor adhatsz neki akármilyen kajamaradékot, nagyon örülni fog annak is a kutya. Nyilván, a nagy testűnek több kell, a kis testűnek kevesebb. De nem kell minden kutyát NB1-es szépségversenyre nevelni, egyébként sem arra valók a kutyák. Ez csak egy hülye módi, ami kezd itt is egyre jobban elharapózni. Divatot próbáltok csinálni a kutyatartásból, sznob hobbivá akarjátok tenni, hogy ki tudja a legdrágább, leghangzatosabb nevű tápot tömni a kutyájába. Elárulom neked, kábé ugyanazt tartalmazza a Te hiperszuper tápod is mint a Chappy meg Darling meg a többi amit felsoroltál és leszóltad.

"Napi legalább 1-2 sétára, mozgásra és szellemi fárasztásra, tanításra, gyakorlásra van szüksége, ha nem akarod, hogy szökjön vagy agresszív, kezelhetetlen legyen, egyéb viselkedési problémák jelenjenek meg az elhanyagolás miatt!"

Sok kutyánk volt eddig, de egyikkel sem mászkáltam minden áldott nap órákat sehová, nem tanítottam őket bohóckodásokra. Csak a legszükségesebbeket (kb. gyere ide, nem szabad), mégsem volt egyiküknek sem soha se viselkedésproblémája, se agresszív vagy kezelhetetlen nem lett egyik sem, és soha nem szökött ki egyik sem. De biztos csak mi fogtuk ki állandóan az ilyen együgyű egyedeket, amelyikek nem tudták fefogni, hogy nekik most viselkedésproblémáiknak kéne lenniük.

Kérdező, első kutyának lehet hogy jobb lenne egy kisebb testű jószág számodra, mert egy nagyobb kutyát nehezebb kordában tartani, már csak pusztán a nagyobb testtömege végett is. Arra mindenképpen figyelj oda, hogy a nagyobb testűnek több mozgásigénye van, erősebb, magasabb, masszívabb kerítést kell csinálni olyan helyek elé, ahová nem akarod hogy bemenjen (pl. anyu virágoskertje, vagy a ház mögötti kiskert), stb. Ezen kívül érdemes a kert egy kijelölt pontjára szoktatni ha szarnia kell, egy nagy testű kutya bitang nagy aknákat tud telepíteni. Ezeken kívül kábé ugyanaz a dolgod vele mint egy kisebb termetűvel, ha akarod tanítod dolgokra (ül, fekszik, visszahoz, stb.), de ha nem, akkor sem lesz semmi baja a kutyádnak. Verni viszont nem szabad, legfeljebb nevelő-fenyítő célzattal megcibálni a fülét vagy oldalba tenyerelni, ha rosszat tesz. De ezt is kizárólag ott és akkor amikor a rosszaságot elköveti, később már nincs értelme, mert nem tudja összekötni a régi dolgot a fenyítéssel. Hozzá nem értőknek inkább javasolják a jutalomfalattal történő ösztönzést, mintsem a fizikai ráhatással történő fenyítést. Szóval csak józan paraszti ésszel, végy példát arról, ahogyan téged neveltek a szüleid :)

A többiektől pedig várom a soron következő lepontozást. Köszi előre is.

Utolsó, valamit nagyon kompenzálni akarsz ezzel a primitív agresszív kötöszködéssel. Ajánlanám egy pszichológus felkeresését. Sokat segítene rajtad.

Az, hogy te nem akarod a minimális szükségleteit sem kielégíteni a kutyádnak, még nem jelenti, hogy ez lenne a követendő, normális hozzáállás. Bizony, a felelős állattartást is meg kellenek tanulnod ahelyett, hogy az elavult, paraszti felfogást hírdeted, miszerint a kutyának az a jó, ha ki van dobva a kertbe és se fizikailag, se szellemileg nem kell lefárasztani. Mert ez szerinted csak divat.

Mikor lesz már olyan a magyar állattartási kultúra, mint a fejlett országokban!

Először is, kapásból ferdítesz: nem házikedvencet, hanem háziállatot írtam. A kettő nem ugyanaz, szövegolvasásból egyes.

Másrészt, a szekeres példádban szerintem Te sem tudod, hogy mivel mit akarsz szimbolizálni. Ha már példát hozol valamire, legalább következetesen tedd, ne ilyen oda nem illő, légből kapott példát hozz.

Ha a szekér a kutyát szimbolizálja, akkor mit szimbolizál az autó? Megérteném ha mondjuk rókát vagy görényt vagy más divatállatot, de ilyenről nem volt szó. Ha viszont az autó szimbolizálja a kutyát, akkor meg mit akartál a szekérrel kifejezni?

Kedves 11-es!

Csak hogy lásd, nem csak neked lehet igazad, elmondanám, hogy én még kisgyerek koromban kaptam egy kutyust, mert látták rajtam a szüleim, hogy nagyon-nagyon szeretném. Majd egy év múlva mégegyet. A szülők persze nem értettek a kutyákhoz, azon az állásponton voltak, mint te... Ott a nagy kert, néha kimegyünk, megsimogatjuk, de amúgy nem tanítjuk meg semmire, nem visszük sétálni, mert minek. Hát meg is lett az eredménye, kb. 7-8 évig folyamatosan verekedett a 2 kutya, látszott rajtuk, hogy feszültek, kiivartalanítva se voltak. Nekem gyerekként, elég sz@r volt végignézni a sok véres bunyót, és, egyszer mikor elszökött az egyik kutyám, úgy jött haza, hogy az egyik szeme véresen, összeharapva lógott, az orrába fognyomok voltak. Összetalálkozott egy nagyobb kutyával. Heteken át ápolta anyukám, nagyon sokat szenvedett a kutyus, hörgött a fájdalomtól, enni is kézből tudott csak.

Aztán amikor nagyobb lettem, komolyan elkezdtem olvasni kutyás könyveket, cikkeket a viselkedésükről, és oktató jellegű filmet is néztem, majd nekiálltam rehabilitálni őket. Elkezdtünk sétálni, szabályokat állítottam fel, stb.... Nagyon-nagyon nehéz volt, és még mindig csinálom, foglalkozok velük napi szinten, 3 éve, és még mindig nem tökéletes minden. Persze nem is siettetem, haladunk lassan, de biztosan. Elértem, hogy hallgatnak rám, nem verekednek (ebben az ivartalanítás is sokat segített), vagy ha az egyik fölmorran, de rászólok, már tudja hol a helye. Szépen tudunk sétálni is. Általában kijönnek a többi kutyával, de dolgozni kell még rajta.

Na mindegy, bocs hogy hosszúra sikeredett, de feláll a szőr a hátamon, mikor valaki ilyen hülye módon áll a kutyákhoz. Én se fogom magamnak soha megbocsájtani, hogy annyit hisztiztem, hogy kutyát akarok, ezzel pedig az életük felét így kellett leélniük.

Azt hiszed, minket nem érdekelt a kutyáink sorsa? Sajnálom ha ez jött le az írásomból.

Alapvető dolgok természetesen meg lettek nekik tanítva, nincsenek elvadulva, nincsenek elhanyagolva, tényleg jól érzik magukat. Annak ellenére, hogy nem lettek agyongondozva, agyonnevelve, agyonistápolva, mint amit itt egyesek vakbuzgón tesznek a kutyájukkal. Tegyék, az ő kutyájuk, az ő dolguk, nincs beleszólásom, és nem is érdekel. De az már egy kicsit bosszantó számomra, hogy ezen a túlbuzgó kutyanevelésen kívül mást egyáltalán nem hajlandóak elismerni, és mindenki más hülye, aki nincs 24/7-ben összegyógyulva a kutyájával, és nem költ rá százezreket, milliókat.

A mi kutyáinknál is ment a dominanciaharc az első időkben, nem mondom hogy soha nem acsarkodtak egymásra. De hamar gátat szabtunk neki, és le lettek csillapítva a kedélyek. Hamar megtanulták, hogy nem szabad, azóta pedig egyáltalán nem bunyóznak.

Megtanulták azt is, hogy a kapun kívülre nem szabad menni, és már fiatalkorában is megállt a kapu vonalában, és ott toporgott, de nem ment ki az utcára. Még akkor sem, ha nyitva volt a nagykapu. Megtanulták, hogy az egy "külső világ", az nem az övék, oda nem szabad menni. Nem is mentek soha. Ott van nekik a kert, az az ő területük, és az elég is nekik.

Néha mi is kivittük őket néha a tóra úszni, fürdeni egyet, vagy erdőt járni, mégsem kóbortoltak el egyszer sem. Persze nem minden nap, évente csupán néhány alkalommal. De véleményem szerint ezek a napok sokkal inkább voltak ünnepnapok a kutyáink számára, mint a mindennapos sétáltatgatás.

Érzésem szerint nem vagyunk állatkínzók, amiért nem helyezzük minden más szükségletünk elé a kutyáinkat, amiért nem mi alkalmazkodunk a kutyáinkhoz, hanem ők alkalmazkodnak hozzánk. Még ha ezt is akarják itt egyesek beállítani az ilyen fajta kutyatartásról.

"A kutyának vannak bizonyos igényei, ha ezt nem óhajtod figyelembe venni, vagy egyáltalán észre venni, akkor miért tartasz állatot?"

Figyelembe veszem az igényeit, de nem spirázom túl a dolgot, mint Te. Ha már itt tartunk, szerinted milyen igényei vannak egy kutyának?

"Mégis, válaszolj már, miért van kutyád?"

Hogy jelezzen, ha illetéktelen személy mászkál a portánkon.

"Nem kötelező kutyát tartani."

Egyetértünk.

"Így semmi értelme, hogy a kutya a nap 24 órájában egyedül van a kertben, te le se sz.arod, legfeljebb évente 1-2 alkalommal viszed ki az udvarból!"

Egyrészt van értelme, mert szól, ha illetéktelen jön a házhoz. Ez a dolga. Másrészt nincs egyedül, ott van a haverja. Ketten vannak. Harmadrészt pedig valóban nem sz.arom le.

"Szánalmas, hogy erre azt mondod, hogy a kutyád olyan fantasztikusan érzi magát!"

Az a szánalmas, hogy Te akarod megmondani hogy hogyan érzik magukat a kutyáim, mikor még soha nem is láttad őket.

"Ha kicsit több tudatosság, értelem szorult volna beléd, te is belátnád, milyen hatalmas marhaságokat beszélsz!"

Ez inkább rád igaz, ahogy a szavaidból kiveszem...