Ki, mikor vett (vagy fogadott örökbe) új kutyát szeretett kutyája halála utá?

Nagyon szépen köszönom az írásaitokat! Mi a feleségemmel - és gimis gyerekeinkkel - közösen megegyeztünk abban, hogy mindenképpen kölyköt szeretnénk (menhelyi is tökéletes, csak ne legyen nagytestű a lakás miatt), mert az előző is pár hetesen került hozzánk, és a sok gond és rosszaság ellenére bearanyozta a családunk életét, ami akkor külső okok miatt igen nagy válságban volt. Ötödik családtagként segített életet verni az elcsigázott családomban, pedig az első időszakban egy hét után dobhattam ki a zokniaimat, mert ahogy levettem a cipőmet, már a lábukkamat harapdálta. Aztán növekedett, összenőttünk, emberi minőségben élt nálunk, nem is kutya volt már tulajdonképpen. Illetve soha nem volt az. Az elején kertes házunk volt, de aztán, mikor másfél éves volt, első emeleti lakásba kerültünk, de ott is jó volt neki, nagy fasor volt a hát előtt, ott sétálgattunk, de velünk aludt, fotelból nézte a TVt, és ha máshol aludt el, az éjszaka közepén valamelyik családtak ágyában kötött ki reggelre. Ő is epilepsziával kezdte, később jöttünk rá a folyamatos kezelések során, hogy tumor.. A szintén tumoros kutyust elvesztő válaszolónak írom, hogy akkor valószínűleg ismerei ő is a Kaposvári állat MRt, ahonnan iszonyatos autóutazás vezet hazafelé, és az ember a könnyeitől, vagy az idegfeszültségtő alig látja az utat.

Szóval meghalt a mi kis keverékünk, aki a végén már nyugodt volt, főleg a sok gyógyszeről és a kora miatt is lenyugodott kiskutya önmagához képest, és egy egy-két éves menhelyi kutya lenne kb olyan nyugodt, meg persze azt is tudjuk, hogy a vele való kimért élet után egy kölyökkutya felforgat majd mindent, sőt lehet, hogy még idegesíteni is fog néha, de mégis kölyköt szeretnénk. Mindig úgy tekintettünk rá, mintha a gyerekünk lenne, aki ugyanúgy ebben a családban kezdte az életét és velünk lett az, ami, és mi is vele lettünk ezek, és ez okozhatja a kölyök iránti vágyunkat. A feleségemmel azt beszéltük, hogy elmegyünk menhelyre, ahol beadtak almokat, megnézünk kiskutyákat, hogy egyáltalán milyen érzést vált ki belőlünk. Idegenkedést, vagy azonnal a kiskutya iránti vágyat. A REXnél egyébként van egy személyes, jó kapcsolatom, úgyhogy majd írok neki, hogy szóljanak, ha kiskutyák érkeznek. Szóval igazán nem is azzal van a baj, hogy honnan, miként és hogyan szerzek kutyát, hanem az ambivalens érzéseket nem tudom kiszámítani, mert soha nem veszítettem még el kutyát, és gyakorlatilag az értések teljes skáláját éljük át az új kutya gondolatával kapcsolatban. Olyan is van, hogy kicsit most pihenjünk, mert a betegség, és az utóbbi fél év intenzív gyógykezelése, főleg a végső hónapokban nagyon megviselt minket, kifárasztott. Ez is egy érv. Ugyanakkor meg sokszor beszélünk róla, hogy mennyivel másabbak lennének az esték, ha itt mászna rajtunk egy kicsi, mint ahogy szegény előző kutyánk is mászott.