Nektek mennyire fontos, hogy a parotok is kutyas legyen?

23 éves koromban kezdődött az első "komoly" kapcsolatom (amit mára már házasságnak hívnak). A férjem nem volt kutyás. Szereti az állatokat, mert ilyen a természete, de abszolút nem ért hozzájuk. Egy példa: ismerősék menhelyről kihozott, hányatott előéletű kutyájával akart játszani, fogott egy botot (a kutya már a bot látványától megmerevedett), és elkezdte beleerőltetni a szájába, hogy megmutassa, mit akar tőle. A kutya persze totál megzavarodott. Elvettem tőle, elhúztam a kutya előtt a földön, mire boldogan vetette utána magát. Szóval nem ért a nyelvükön, a jelzéseikből, na.

Velem "kapcsolt áru" volt a kutyám, ráadásul lakáskutya. Eleinte furcsállta összeköltözés után, hogy kutya van a lakásban, de a kutyám levette a lábáról, bohóckodtak, játszottak, még arra is megtanítottam lassan, hogy hogy lehet tanítani a kutyát. Sokszor együtt járunk sétálni, és bár pl. a kutyaiskolában csak az oldalvonalról figyelt, elfogadta, hogy nekem ez az életformám, és valamennyire bele is folyt. Azóta lett még egy kutyánk, néha voltak kisebb súrlódások a kölyökkori rongálások miatt, de őt is szereti, és nekem ez elég.

Neki is megvan a maga hobbija, amibe meg én nem tudok belefolyni, és nem is érdekel. Amíg ő elvan azzal, én kutyázom.

Olyan pasival, aki nem fogad el engem kutyástul-macskástul, rossz szokásostul, anyajegyekkel együtt, nem tudnék hosszútávon tervezni. Csiszolgatni lehet egymást, megváltoztatni nem.

Mi közösen vállaltunk kutyát párommal, igaz elsősorban az enyém, az én nevemen is van. De ő nem nevezhető "kutyásnak". Imádja az ebet, szeretgeti otthon, eljátszik vele, de a nevelés része rám marad (amit nem is bánok :) ). Ha ő van otthon vele éppen, akkor leviszi sétálni, ad neki enni, sőt ha kell elviszi orvoshoz is (ha valami baja van, akkor én is megyek inkább). De a séta ritkán áll nála többől, mint pisi-kaki. Ha együtt megyünk valahova a kutyával, azzal annyira nincs baja, de egyedül nem menne. Nekem ezzel semmi gondom, mert a kutya elsősorban az én álmom volt, szeretem, hogy rám hallgat jobban, én vagyok a főnök, hisz az én kutyám elsősorban. Nagyon örülök neki, hogy szereti ő is, nem idegesíti, nem akarja kitenni (hány ilyet lehet olvasni...).

Nekem minimum ennyire legyen valaki "kutyás". Tehát nem az elviselem, de nem vagyok oda érte szinten, hanem szeresse, ne legyen nyűg, ha le kell vele szaladni. Néha elgondolkoztam, hogy kutyával meg két macskával kissé nehéz lenne párt találni, ha oda jutnék, hiszen sokan nem szeretik, allergiásak stb. Szóval nem lehet egyszerű. Olyannal soha nem kezdenék, aki akár a kutyát, akár a macskát nem szereti. Ők hozzám tartoznak, ha engem akar valaki, akkor kapja őket is :D

Nekem nagyon fontos. Olyan jó együtt kutyázni :) Megtudunk vitatni nevelésbeli kérdéseket, segítjük a másikat és a közös hobbi még jobban összekovácsol. Nincs abból probléma, hogy szőr van a ruhán vagy nincs. Könnyebb az együtt töltött időt is kilogisztikázni. Van közös kutyázás, de megesik, hogy egyikünk az egyiket másikunk a másikat fárasztja így a kutyák is több figyelmet kapnak és egymásra is több időnk marad, mintha egyedül venném őket sorba.

Akár kutyás a pasi, akár nem attól még a nő lehet nő. Ha kutyák nélkül megyek/megyünk valahová azért ott nőnek nézek ki. Szeretem a csinos ruhákat, sminkelek és a hajamra is mindig figyelek. Egyébként sportosan is lehet nőies valaki. Kutyázni is ritkán megyek el egy utolsó kopott macinaciba :D

Nem utolsó dolog a kutyázásban még a mozgás. Sok nő nem mozog szinte semmit, aki kutyázik az már annyival is beljebb van és az az alakon is látszik. A sok séta, futás láb és fenék formáló, de a karizmom sem a súlyzóktól szép, hanem a rongyozástól :D

Én szerencsésnek mondhatom magam,ebben a témában. Párom alapból remekül viszonyul az emberhez közeli állatokhoz,gyerekkorában a nagyszüleinél megismerhetett mindent,amit csak lehetett.

Még hivatásszerűen kutyáztam,rehaboztam,mikor megismertem. Bántalmazott kutyákról írta a szakdolgozatát és az együtt töltött idő,meghozta a gyümölcsét...:)

Az együtt töltött idő igazolta,h a szakmai hozzáértést,pótolhatja a szeretet,odaadás és felelősség tudat... Mára legalább olyan szinten ért a kutyákhoz,mint én és nagyon büszkévé tesz!:-)

Màsfél éve volt egy autóbalesetem,gyakorlatilag ágyhoz voltam kötve hónapokig. Rajtam kívűl gondoskodott mindenről a kis gazdaságunkban és még az akkor két éves nj és két fél éves sárhegyiről...

Remek munkát végzett velük,magam sem csinálhattam volna jobban.

Hallgatólagosan kialakult,h Max a párom kutyája,Bella és Bohus pedig az enyém,de persze néha borul a dolog,mert imádjuk őket és nehéz külön kezelni őket:-)

Egy dolog van,amitől mindig forgatom a szemeim és ez a fésülgetése a kutyáknak... :D Kezdődött Max bundájával és most már a két sárhegyinél is. Képes naponta átkefélni a bundájukat,a három kutya kb másfél óra! és beszélget velük közben...:-) Esküszöm,h Max még dorombol is ilyenkor! :D Elég vicces ahogy a három hatalmas kutya szépen üldögél előtte és vár a sorára...:-)

Van egy kedvenc elfoglaltságunk,mikor kettesben sétálgatunk. A szenbe jövő embereket a viselkedésük és magatartásuk alapján egy-egy kutyafajtához hasonlítjuk... Nagyon vicces,tanulságos játék...:-)