Beteges kutyaféltés, rettegő kutya . Mit tehetnék?

Többször is kérdeztem már itt ugyanezt, de sajnos nem jutottam előre, nem kaptam használható választ.

15 éves vagyok, és egy kis keverékkutyám van. Sajnos a közelmúltban csúnya kutyatámadás érte, és habár - Isteni szerencsével - semmi baja nem lett, az eset nyilván mégsem maradt következmények nélkül.

A kutyusom (fiú) azelőtt kiegyensúlyozott és vidám, mondhatom, stresszmentes életet élt. Mindig szerette a többi kutyát, bár a nagyoktól kicsit félt, de ez nem volt vészes, és ha meglátott egy másik kutyát, azonnal örömmel rohant oda hozzá.

A baleset után anyukám, aki akkor vele volt, szintén nagyon tragikusnak élte meg a helyzetet, és azóta - elnézést - szörnyen viselkedik. Eleve úgy fogja a pórázt, hogy a kutyuskámnak egy méter mozdulási helye sincs, és állandóan felfelé feszül, húzza a nyakát, de nem ám előre/hátra/oldalra, hanem szabályosan, egyenesen felfelé! Így sétáltat. Ha meglát egy kutyát, akkor szabályosan pánikba esik. Két lehetőség van: ha jó előre látja, hogy jön, elviszi a másik oldalra, de ha nem, és esetleg odajön hozzá egy másik kutyus, akkor kitör a balhé! Nem, nem a kutyák között. Anyám és a másik gazda között. Ugyanis anyu rögtön elkezdi még feljebb húzni az ebet, húzza, húzza felfelé a nyakát, a kutya mozdulni sem tud, anya ordít hogy "Kié ez a kutya? Kié ez a kutya? Fogja meg, fogja meg!" erre felkapja a kutyust, és eszeveszetten elszalad, amerre lát, közben a másik gazdi vagy döbbenten bámul, vagy ordít ő is, hogy (jobb esetben szebb szavakkal kifejezve) anya hülye. A másik kedvencem, hogy az egész környéken azt terjeszti, hogy a kutyánk vad, agresszív, és minden kutyára látás nélkül, minden előzmény nélkül azonnal rátámad. Ez nem igaz! A mi kutyánk mindig is barátságos volt, még akkor is, ha a másik kutya kekeckedett, inkább a kihátrálást választotta! Szóval, gondolom, a környéken már nagy hírünk lehet.

És a kutya? Retteg. Egész nyáron járok vele kutyasuliba, sétálni, nem hagyom, hogy anyuval menjen! El is értem nála szép fejlődést, már nem pánikol, nem fut el (annyira) más kutyák elől. De óhatatlanul is van, hogy nem tudom levinni (pl. ma) és ilyenkor egy, az anyummal töltött séta komoly visszalépést eredményez... És ha elkezdődik az iskola, nem fogom tudni ilyen gyakran levinni. Előre látom, ha így megy tovább, a kiskutyámból egy antiszociális idegroncs válik noha egyenlőre szépen ellenáll.

Hogy viszonyul ehhez anya? Először is azt hajtogatja, hogy olyan mindegy, így mindenkinek jobb, hiszen így biztosan nem fogják megtámadni, mert nem lesz ki megtámadja. Amúgy is, a mi kutyánk fél a többi kutyától, nem akar a közelükben lenni, és örül, ha elmehet.

Ha felvetjük, hogy ez rossz, dühbe gurul. Próbáltam rávenni, hogy menjen kutyaiskolába, de nem egyezett bele, viszont 1x engem elkísért. Az intézmény előtt meglátott egy rottweilert, és elkezdett kiabálni velem, hogy nem vagyok normális, hogy én tényleg meg akarom ölni a kutyát, hogy ilyen helyre viszem? Állítólag mindvégig, míg a foglalkozás tartott, azt hajtogatta apumnak, hogy én meg akarom ölni a kutyusunk.

Nem hajlandó tehát kutyaiskolába menni, de nem is hiszem, hogy lenne eredménye. Ha csak egy kicsit is célozna az oktató arra, hogy a viselkedése helytelen, azonnal nekitámadna, és valószínűleg kijelentené, hogy semmit sem ért a szakmájához.

Kétségbe vagyok esve. Hónapokig dolgozom, hogy a kutyusom javuljon, mindennap addig sétálok vele, míg van benne szusz, és újabb és újabb kutyákat keresek, akik segíthetnek neki legyőzni a félelmét. Erre jön anyu... És hamarosan táborba megyek, aztán iskolába...