Van olyan kutyasulis élményetek, ahol túl agresszívek voltak az oktatók a kutyátokkal?

Nincs. Nálunk jól képzett,vidám normális oktatók vannak. szuper kis csapat :)

Sajnálom a nálatok így van :/

Nem mondom, hogy szörnyű élmény volt, mert továbbra is jártunk abba az iskolába, de volt egy dolog, ami nem tetszett.

Az akkoriban 7-8 hónapos kutyánk nem szerette a többi kutyát, ennek hangot is adott, folyton ugatta a többi kutyát a suliban. Az oktató elvette tőlem a pórázt és úgy rángatta a kutyát, hogy az nem volt túl örömteli látvány.

Ugatott tovább folyamatosan, nem érdekelte, hogy rángatják a pórázt.

Ma is nehezen nyugszik meg kutyák társaságában, de a rángatással soha nem mentünk semmire.

Zsenik?

"Ugatott tovább folyamatosan, nem érdekelte, hogy rángatják a pórázt."

Mi minősül túlzott agressziónak? Ahol a kutyát bántják, vagy ahol a gazda lelkét? Mert amire a kutya reakció nélkül szarik, az nem hiszem, hogy túlzás lenne, az élő bizonyíték maga a kutya. Hiszen ha tényleg rossz lett volna neki, akkor befejezte volna az ordítást, és körbenézett volna, hogy mi a fene van, hogyan tudom elkerülni ezt a kellemetlen ingert.

(Az más kérdés, hogy ezek után meg kell keresni azt a módszert, ami viszont működik, nem lehet látványosan hatástalan módszereknél leragadni, maradni, mert annak nincs értelme.)

Oktatóként azt mondom, hogy vigyázni kell ezekkel. Nagyon máshol van a gazdák ingerküszöbe. Egyesek mindent bántásként értékelnek, ami nem tetszik a kutyának, mások viszont megkönnyebbülnek, ha végre valaki azt mondja nekik, hogy nem gáz lekeverni egy sallert a kutyának, ha megérdemli. És akkor még nem beszéltünk a hisztis kutyákról, akik sikeresen megtanulták, hogy bármit el tudnak kerülni azzal, ha úgy visítanak, mint akit nyúznak, akkor is, ha semmi nem történik velük, csak mondjuk megfogjuk a nyakörvüket - igen, ilyen is van. És ezt néhány gazda tudja, néhány viszont nem hiszi el, hiába látja a saját szemével. Szóval az oktatónak elég nehéz ezt belőnie, hogy kinek hol lesz sok a dolog.

A korrekciót viszont elsősorban akkor is a kutyához kell mérni, mert ha a gazdához igazítjuk, akkor sosem jutunk sehova. Hiszen ha az ő komfortzónáján belül lenne a megoldás, akkor már jó eséllyel megoldotta volna. Rogalmasan kell ezt kezelni mindkét oldalról, és kérdezni, ha valamit az ember nem ért, vagy nem tetszik neki. Normálisabb helyen elmagyarázzák, hogy mi történt és miért.

7-es voltam, direkt nem írtam kutyasulit, mert egyébként ma sincs bajom velük. Nem az volt a gondom, hogy rángatja a kutyát, hanem az, hogy minden alkalommal eljátszottuk ugyanazt. Az oktató rángatta a pórázt, a kutya meg majd' megfulladt, de ugatott és vonyított egyszerre. Semmire nem jutottunk. Aztán voltunk vele egy másik oktatónál, aki nem eszetlenül ráncigálta, hanem próbálta megtalálni a viselkedésének az okát. Sokat segített, ötletelt, figyelte a kutyát. Küzdöttünk vele, de nem izomból. Már rendeződtek vele a dolgok. (2 éves elmúlt)

Voltunk azóta abban a kutyasuliban, amiről először szó volt, mert ide jutunk el legkönnyebben. Az oktató meg is jegyezte, hogy milyen jól viselkedik a kutya :)

Ott is sokat tanulunk, látszólag élvezi a kutya is a munkát, jól el is fárad, szóval nincs egy rossz szavam sem :)