Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Melyik fajta megfelelő számomra?

Melyik fajta megfelelő számomra?

Figyelt kérdés

Szóval. Első kutyám egy bull típusú volt, a második egy foxi. Mindkettőt lehetőségeimhez mérten szocializáltam.

Én mindig is olyan kutyát szerettem volna, amelyiket lehet tanítani sok mindenre, megfelelő rendszer és szocializálás mellett jól viselkedik, de "el lehet kényeztetni" ágyban alvással pl.

Ez a rendszer sajnos egyik kutyánál sem jött be, mert amint egy picit engedtem, ágyban alvás stb, a viselkedésük átfordult és problémásak lettek, ki így, ki úgy. A pitem ilyenkor minden kutyát le akart dózerolni, a mostani ebem, a foxi pedig nekem is nekem támadt, ha szabályozni akartam. Így náluk maradt a fegyelmezett korlátozás ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen a kapcsolatunk.


Ennek ellenére hiszem, hogy van olyan fajta amelyik emberközpontú annyira, hogy kicsit engedékeny lehessek, de ne változzon meg.

Ötletek, tippek?

Eddig ezt a 2 fajtát gondoltam ilyennek, de benéztem vagy sikerült pont erősebb jelleműeket kiválasztanom..

Még messze van az új kutya érkezése, hiszen a foxi csak 6 éves, 2 kutyát pedig nem szeretnék az anyagiak miatt (és persze lemondani sem akarok a mostani kutyámról) , de a téma érdekel 🙂


2019. jún. 21. 14:29
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Szia.


Hát, társasági kutyát kéne választanod akkor elsősorban.

Nekem nem tetszenek a társasági kutyák, de én más vagyok mint te, nekem egy sheltiem van és sportolunk. Ő nem is igényli azt hogy az ágyban legyen velem, feljöhet, ilyenkor picit hozzám bújik, dörgölödzik mint egy cica, aztán le is megy a helyére. :D

De ettől függetlenül hogy ő ennyire önálló, nagyon szeret engem. Nagyon ragaszkodik hozzám. Mondjuk attól még hogy feljöhet, attól még nem kezdett elromlani a viselkedése. Tiltsd le a rossz viselkedésről, és ha következetesen betartod a tiltásokat, biztos nincs baj abból ha kényezteted őt.


Amúgy társasági kutya : Bichon frisé, Coton de tulear, Bolognai Pincs, Cavalier King Charles spániel

2019. jún. 21. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
20%
Csivava. Azzal aztán lehet ágyban aludni. Baromi okosak és energikusak. Nagyon ragaszkodóak, hűségesek, el sem lehet hagyni őket. Sokan lenézik őket az apró termetük miatt, pedig ízig-vérig kutyák, hatalmas szívvel. Nagyon simulékonyak, szeretnek ölben lenni. Tapasztalat, csivavám van, akivel meglepő módon túrázni is járok. Igen, erre is alkalmasak :D
2019. jún. 21. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!