Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Felelőtlen lovasok?

Felelőtlen lovasok?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Lenne egy kisebb inkább lelki jellegű problémám.. Talán a tapasztalataim miatt is, de elég érzékenyen érint ha egy lovat/csikót hozzá nem értő lovasok elrontanak. Belovaglónak és kiképzőnek készülök, amennyire tőlem telik képzem magam, és tényleg jól akarom majd csinálni.

A barátnőmmel nemrég külön váltak az útjaink, és ez után pár hónappal lovat terveztek venni. Aranyos csaj, nem akadályozza a lovat a mozgásban, tulajdonképpen elutazik a ló hátán, azt nagyon jól csinálja, de alapvetően ténylegesen lovagolni nem tud, de nem hibáztatható nem volt honnan tanuljon, és most megint olyan helyre kerül, ahonnan nem tanul semmit, romlik az ülése, ebből persze semmit nem vesz észre, és azt hiszi hogy jól csinálja. Igyekszem vele nem belebonyolódni szakmai kérdésekbe, mert félek, hogy elszólom magam... Akárhányszor tette fel neki kérdést, logikus választ nem adott rá, mintha nem is értené, hogy mit csinál (14-15 éves, nálam 4 évvel fiatalabb).

Vettek egy csikót, akárhogy is mondtam neki, hogy tapasztalt lovat vegyen.

Most olyan embereket ültet rá, akik még annyira sem tudnak lovagolni, mint ő, én pedig csak utalgatni próbálok néha, hogy nem kéne, de mivel tőlem nem kér tanácsot, úgy kezel mintha nem értenék annyira hozzá mint ő (pedig teljesen normális, nem pénzes hülye picsa)... valószínűleg nem látja a fától az erdőt, nekem meg rosszul esik, hogy eltávolodtunk egymástól, ő már más ágazatot képvisel. Nem érti meg, hogy el fogja rontani a lovat, amiket mesélt abból pedig biztos vagyok, hogy el fogja rontani.

Nem kéne ezzel foglalkoznom, és igyekszem ignorálni a helyzetet, nem okoskodni, az utóbbi hónapokban sikerült is. Amikor olyanokat mesél, hogy milyen vicces amikor az X embert elvitte a csikója, én csak így 'hát nem bír vele', meg próbálok számára érthetően, minél óvatosabban fogalmazni, de azért reagálni..

Hogyan lennék képes ezen túllépni, tényleg az a megoldás hogy szemet húnyok felette, hagyom a francba..?



2021. febr. 19. 12:48
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
98%
Egyszer elmondod neki kedvesen, segítő szándékkal, hogy mit kellene másként csinálni, utána viszont ha ismét szóba hozza a témát és nem vette figyelembe, amit mondtál, megkéred, veled többé ne beszélgessen erről.
2021. febr. 19. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
15%

Miért foglalkozol más dolgával? Ne akarj omnitudor szerepben tetszelegni.

Nem kért tőled tanácsot - tartsd tiszteletben ezt.

2021. febr. 19. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:

Kedves 3mas!

Nem a lovas dolga érdekel, hanem a csikó, a ló érdeke. Mert nekem minden egyes, akárhol hányodó ló élete számít, és nem esik jól nézni, ha nem azt kapják amit érdemelnek..

Én igyekszem nem beleszólni, ahogy mondod, már jópár hónapja amint említettem nem szóltam bele a dolgaikba, inkább az volt a kérdésem, hogy tudnám ezt magamban megemészetni..

Köszönöm a válaszokat!

2021. febr. 19. 13:17
 4/17 anonim ***** válasza:
30%
Ha akarja ledarálja kolbásznak... Az övé azt csinál vele amit akar, nem szólhatsz bele mit csinál!
2021. febr. 19. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

4es.. megismételnémm...

"inkább az volt a kérdésem, hogy tudnám ezt magamban megemészetni"

Kérlek olvasd el figyelmesen, mielőtt hozzászólnál..

2021. febr. 19. 13:28
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
Miért tartod vele a kapcsolatot?
2021. febr. 19. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
31%
#4: pontosan!
2021. febr. 19. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
55%
Amúgy meg tini lovas szappanopera, 23. évad, 157. rész. :)))
2021. febr. 19. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Azért tartom vele a kapcsolatot, mert a barátom volt, és most sem ápolunk rosszt viszonyt, inkább csak távolodunk. Ők érdeklődnek felénk, hogy hogy vagyunk, nem vagyok bunkó hogy ne válaszoljak.
2021. febr. 19. 13:42
 10/17 anonim ***** válasza:
100%
Te egy elméletileg majdnem felnőtt ember vagy ő meg egy tini. Most még elsősorban nem az ő felelőssége, hanem a szüleié, akiké a ló is. Ha akkora szakember vagy/leszel velük kène beszélned.
2021. febr. 19. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!