Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Eladjam a lovam vagy ne?

Eladjam a lovam vagy ne?

Figyelt kérdés
Na szóval 2021 decemberében kaptam meg az első lovam egy 6 éves lipicai belovagolazlan pacit eleinte nehéz volt vele nem lehetett hozzányúlni a farához mert megrugott a lábait felvenni is lehetetlenség volt se futószáron se háton se semmit sem tudott szó szerint vezetni is alig lehetett. Így visszanézve eleg felelőtlenül vettünk lovat de így alakult ha lesz akkor másodszorra nem esünk bele ebbe a hibába. Én és az edzőm belovagoltuk megtanítottuk futószáron idomítottuk minden nagyon jol ment 3 jármódban sima volt terepre mentünk és úgy nézett ki hogy ezen az éven még egy kisebb versenyre is mehetnénk szep álom volt mert szerintem a foga miatt de elkezdte megutálni a zablat és ezt napról napra egyre jobban utálta a vegére odáig fajult a dolog hogy 2 órával hamarabb mentem mert sokszor eltartott több órán keresztül míg beleraktuk, minden módszert megpróbáltunk de nem lett jobb egy héttel a baleset előtt már lovagláskor is fura volt zabla ellen ment és kiment az irányításom alol aztán egyszer sikerült belerakni a szájába a zablát de szerintem a zabla becsípte a száját rajta kikötő szár volt így amikor felágaskodott hátra esett és sokkot kapott, szörnyű volt utána sebes volt a szája így lefogyott enni nem tudott csak nagyon kicsi füvet tudott rágni így fent volt a kólika eselye is de kitartottam mellette akkoriban csak simogatni és zenét hallgatni jártam ki hozzá aztán kapott egy fogreszelést és elkezdett felépülni, lovardát valtottunk minden jó volt, vagy mégsem a zablát látni sem akarta kértem több edző segítségét,állatorvosét,kovácsét,más lovaset,szakemberét de semmi nem lett aztán elegem lett és vettem egy hackamoret ami jónak nézett ki de rájöttem hogy nem a zabla az egyetlen problema amikor felültem rá lépésben jó volt de ügetésben elkezdte teljesen levagni a pályát már egy kis körben mentünk körbe körbe próbáltam kivinni de nem tudtam aztán hirtelen kicsapott nekivágtázott egy saroknak és ott besatufekezett en meg előre estem és ez törtenik minden alkalommal mintha menekülne pedig nem csinálok vele semmit kinti pályán is ugyanezt már a satufékezésről próbálom leszoktatni de a palya levagásról nem tudom nem bírok el vele egyszerűes es màr félek ráülni. Valaki ajánlotta hogy vigük átlovalóhoz de mindegyik lerázott és nem csak a lovaglásnal a futószárazásnal is kezdi kirántja a kezemből és nekimegya saroknak a kapcsolatunk is romlik eleinte megbizott bennem mostmar az orrat se tudom simogatni raszokott a harapasra es csak bant,fellök és nem tudom mit csinaljak ez már pénzkidobás de szeretem,eleinte olyan jó kis ló volt és nem tudom mit basztam el,apám el akarja adni de enyem a döntés és akkora súlyt okoz hogy kisebb depresszióban vagyok nem tudok mar öszpontosítani 2 felé szakadok az egyik azt akarja hogy adjuk el és ne szenvedjünk tovább mar nincs kedvem ehez már lassan megutálom miatta de a másik felem meg azt mondja hogy nem tudom elengedni a multunk es az elso lovam a legkisebb porcikajat is imerem nem birom ki nelkule. Szerintetek mit tegyek? Meg menthető ez a ló? Vagy érdemesebb megválnom tőle? De hat elég rossz helyre kerülne, lovagolni nem lehet rajta,zablat nem veszi be,kocsog rossz helyre meg nem akarom!

2022. okt. 18. 23:29
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
A 8as jót írt sztem. Amúgy kérdező írj rám priviben és segítek szívesen.
2022. okt. 19. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
89%

"Kedves kérdező inkább add el azt a lovat és vegyél egy fiatalabbat akivel könnyebben összeszoksz!"


Te ezt át gondoltad? Mert szerintem nem...

2022. okt. 19. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%

Akárkihez kerülsz menj a lovaddal te is, hogy tanulj, tudd te is mit hogy csinálj, mit rontottál el. Melegszívvel ajánlom Bükkösd-Szentdomjánban a Szabó családot, ők természetes lókiképzéssel foglalkoznak, elrontott lovat is vállalnak, és neked is lehetőséged van tanulni. Az alapok ugyanazok, mint a klasszikus lovaglásnál, igazából azokat kell helyretenni, illetve a kapcsolatodat a lovaddal.

Egy lipp félvérrel foglalkozok én is, bízni bízik bennem, de rendszeresen megkérdőjelezi a dominamciámat,de nem jutunk oda, hogy meglegyen reggelire, sőt jön utánam, pedig azért akad nézeteltérés.

2022. okt. 19. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm a hasznos válaszokat. Valaki rám írt és segít nekem, sokkal jobb a helyzet, már most sokkal többet tanultam az illetőtöl. Köszönöm akik próbáltak segíteni! :))
2022. okt. 19. 21:59
 15/18 anonim ***** válasza:
100%
Hogy döntöttél végül, megtartod a lovat?
2022. okt. 21. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
79%

Pont hogy ne vegyen fiatal lovat, 10-es...


Egy teljes állatorvosi vizsgálat kell ennek a lónak. Jó rá a nyerge? Nincs semmiféle gerincproblémája (pl. kissing spine)?

2022. okt. 21. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
71%
Igen, fiatalt ne vegyen. De úgy látom mégsem adja el a lovát 😁
2022. okt. 22. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
100%
Ha gondod van és szeretnél patentul átnevelt lovat, akkor ajánlom Halomi Lovardánál Panyi Györgyöt. Hozott már rendbe nem egy lovat.
2022. nov. 9. 05:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!