Megértetek engem, hogy nem altattam el rögtön a cicámat?

sziasztok!

Nekem 9 éves volt a cicám, mikor elpusztult. Rengeteg mindent éltünk át együtt, játszottunk, fényképezkedtünk :D, és mivel vagy 5 alkalommal költöztünk, ő mindig velünk tartott. Családtag volt. Ám egyszer egy délután láttam rajta hogy valami nem okés. Furcsán megy, mintha szédülne. Egyből mondtam anyumnak, hogy irány az állatorvos. Ő adott neki K-vitamint, mint kiderült, megmérgezték. Látni nem láttam hogy ki volt, de tudom. A szomszédunk...gyűlöli a macskákat, volt hogy anyum látta hogy veri az egyik szomszéd macskát, szóval tuti ő volt. A közelünkben lakók mind szerették a macskánkat, tudták hogy ő a mienk és nagyon kedves cica. Állatorvos után hazajöttünk, de nagyon rosszul volt Cila. Behoztam a szobámba, a kedvenc helyére fektettem le és ott voltam mellette, simogattam, babusgattam. Elhatároztam, hogy virrasztok, mert láttam hogy szegénykém szenved nagyon, és én nem akartam egyedül hagyni. Mindezt úgy tettem meg, hogy másnap kémia érettségit írtam. Hajnalban már elbóbiskoltam, akkor feküdtem le aludni egy kicsit. Rá következő nap mentünk oszt.kirándulásra, és mindig az első kérdésem az volt, mikor felhívtam anyumat, hogy : Cila hogy van? mi csinált? evett? mászott? lábra tudott már álni? (mert akkora már szegénykének annyi ereje nem volt, hogy lábraálljon)Anyukám mondta hogy igen már mászik, úgy néz ki erősödik, evett is egy kicsit. Mikor hazamentem nagyon rosszul volt. Lefeküdtem a kis pokróca mellé, és próbáltam megetetni ilyen kis injekciós ampullából, mert magától már nem evett. Csak folyt vissza :( szegénykém még megvárta, míg visszajövök az osztálykirándulásról, aznap este olyan 11 fele elpusztult. Borzalmas látvány volt...nyitva volt a szeme, szája..az utolsó fél órában nagyon keservesen nyávogott, utána kezdett halkulni a nyávogás, míg végül szegénykém elpusztult:(. Azóta nem tudok egy macskát se úgy szeretni, mint Őt. Nagyon hiányzik:(