Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Befogadtam egy pici kiscicát,...

Befogadtam egy pici kiscicát, de úgy érzem, hogy nem mindig tudom elviselni. Jobb, ha megválok tőle vagy lesz ez még jobb is?

Figyelt kérdés
Sosem volt még cicám, gyerekkoromban is csak a nagyszülőknél, ott mindig szeretgettem őket, ahogy a kutyákat is. Most 30 évesként szerettem volna egy cicát, mert sokat vagyok egyedül, a párom alig van itthon, és meddőségi kezelésen vagyunk, ami lelkileg megvisel, gondoltam, hogy egy cica eltereli a gondolataimat akkor is, ha nem sikerül a lombik. Így befogadtam egy árva 5 hetes cicát. Eszik egyedül, jól használja az almot, kis cuki, nagyon pici még.Ilyenkor még az anyja mellett lenne a helye, mert pl. mosakodni még nem tud, és gondolom amúgy is igényelné az anyját. Napközben dolgozom, de délután vele foglalkozom. A hálóba viszont nem engedem be, az orvos tanácsára. Így aztán lefekvéskor egy órát nyávog keservesen, mert ő kint maradt (a lakás többi 50 nm-e az övé), majd elalszik, de hajnal 4-kor már megint iszonyúan nyávog, nem hagyja abba, amíg ki nem megyek. Kaja mindig van neki kint, amíg ilyen pici. Ha hazajövök munkából, játszunk, de utána is folyton követ, még pisilni sem mehetek el nélküle, nem elég neki, hogy az ölemben van, a vállamra, fejemre akar mászni.Értem én, hogy az anyját akarja, vagy legalábbis társaságot.De az időnek, amit itthon töltök, nem tudom a 100 %-át szorosan vele tölteni, mert ugye egyéb dolgok is vannak egy háztartásban, meg hát az oké, hogy rámmászik meg simizem órákat, de az arcomra ne üljön már, illetve napi 3 órával kevesebbet alszom legalább, ami a 7 helyett 4 órát jelent. Amúgy nagyon cuki, szeretem a kis szarost, de múltkor pl 1 órát aludtam egy éjjel, mert folyton nyávogott, és ki kellett menjek játszani vele, másnap alig tudtam dolgozni. Párom szerint úgysem fogom tudni elviselni, el fogom "passzolni". Nem tudom, néhány éjjel megfordult már a fejemben, de nem akarok rossz ember lenni. Tudom, hogy majd a gyerekkel sem lesz könnyű, de azért az más. Várjak még pár hetet, ha nőni fog a cica, akkor változhat még? Tudom, hogy szeretnek emberközelben lenni, de én kicsit soknak tartom ezt a rajtam csüngést. Vittem amúgy orvoshoz, kapott féreghajtót, vettem neki cicabútort. Abban bízom, hogy pár hét alatt kinövi ezt a folyton nyávogást..de arra is gondoltam, hogy lehet h be kéne ismernem, h nem nekem való, és nálam jobb gazdit keresni neki?
2016. jún. 11. 06:04
1 2 3 4 5
 41/42 A kérdező kommentje:
Dorombol bizony. :) Már 4 hetesen is dorombolt, de olyan hangosan, mint egy motor. :D Sokszor ha csak hozzászólok, már el is kezdi. :)
2016. jún. 21. 14:11
 42/42 anonim ***** válasza:

Én vagyok a 30,32,34-es válaszoló.

Biztos voltam benne,hogy meg fogod tartani a cicát.Jó helyen van nálad a kis bársonytalpú.

Ha babát szeretnétek a toxoplazma elleni oltásról ne felejtkezz el,az nagyon fontos.

További jó cicázást és minél hamarabbi babázást kívánok.

2016. jún. 24. 05:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!