Benneteket nem nyomaszt időnként az unoka/mikor szülsz már kérdés?
Párom szüleire gondolok elsősorban. Meg vagyok róla győződve, hogy mindenkinek olyan ritmusban kellene élnie az életét, ahogyan azt ő jónak látja és nincs sehol se leírva, hogy mikor mit kellene csinálni az életben, pl. családot alapítani. Viszont érzem/látom párom szülein, hogy ők már nagyon, nagyon unokázni akarnának és egyre többször hozzák szóba a gyermekáldás témát (szigorúan többes számban). Eleve ők olyan típusú emberek, akik szerint a gyermek az élet értelme, egy gyerek nem gyerek, szülni kell, akkor is ha nem akarod, mert ez az élet rendje, ha van egy gyerek, akkor mikor jön már a kistesó stb. Párom apukája teljesen a gyerekeinek él (egy fia van (párom) és egy lánya). Nem tudom, mi lesz vele például, ha mondjuk nyugdíjba vonul, mit fog majd magával kezdeni, mert hobbija egyáltalán nincs, csak a gyerekek támogatása, előrébb mozdítása és persze a munka, hogy minderre legyen pénze (ami nem baj, rendes dolog tőle, de úgy érzem, nem fogja tudni magát elfoglalni, ha nyugdíjas lesz és minket fog piszkálni...). A természete is olyan, hogy mindenről megmondja a véleményét, akkor is, ha nem kérdezik. Viszont én annyira nem sietek ezzel a gyerek témával (pedig benne vagyok már a korban), abban se vagyok biztos teljesen, hogy fogok e egyáltalán szülni valaha (ezt párom is tudja és ugyanúgy gondolkodunk ebben a kérdésben szerencsére). Nem vagyok anya típus, az a helyzet. Nem igazán vonzanak a gyerekek, nem is keresem a társaságukat, nem ájulok el, ha látok egy totyogót, nem értek hozzájuk és bizony sokszor idegesítenek is, ha mondjuk boltban, akárhol látom őket hisztériázni. 28 éves vagyok, idén diplomázok (későn vágtam bele a felsőoktatásba, előtte szakmát tanultam és dolgoztam pár évet). Utána még dolgoznék egy kicsit, építgetném az életünket, mivel már kettőnket is egy családnak érzem és azt se tartom kizártnak, hogy külföldre költöznénk és ott telepednénk le hosszútávra (ettől is kikészülnének szerintem). Úgy vagyok jelenleg a gyermek témával, ha belevágunk valamikor, egyszer, akkor egy babánál biztosan megállnánk, de ha véletlen nem sikerülne valami miatt egy bébi se, akkor se mennék a Dunának. Néha szorongok emiatt, ha rágondolok, mikor kéne már szülni és hova és, hogy én leszek az a szemét, aki nem csinál nekik unokát. Megbántani nem akarom őket, de úgy érzem, ez a kérdés csak is kettőnkre tartozik és nem leszünk kevesebbek, ha végül úgy döntünk, nem lesz gyerekünk.
Ti hogy kezelitek szüleiteket, anyóst, apóst ebben a kérdésben? Vannak miatta konfliktusok, veszekedések?
válasza: válasza:Szerintem a párodnak kéne ez esetben beszélni velük. A saját szüleivel az ember jobban tud ilyen témákról beszélni és esetleg veszekedni, ha odáig fajul. Szerintem egy kapcsolatban kötelességünk a párunkat megvédeni a családunktól.
De ha ez nem játszik nálatok, akkor beszélj te a szüleivel. Nem tartotok ott az életben, sok más célotok van. Hagyjanak békén a témával, mert magánügy.
Azt is nyugodtan el lehet mondani, hogy lehet sosem lesz. Ha lesz, akkor ők tudják meg először, ne aggodjanak.
Inkább támogassanak titeket pár jó szóval a karrieretekben vagy hasonlókban. Ami nektek fontos, arra legyenek büszkék.
válasza:Bocsi kérdező, nem olvastam végig az összes választ, de ezt a kérdést, mintha rólam írtad volna ki. Annyi különbséggel, hogy én már a 30. évemet taposom. Nálunk történetesen nem a szülők, hanem a munkatársak remegnek ezen a "szüljél hamar" témán. Főleg, most, hisz nemrég váltunk le a szülőkről, vettünk végre saját házat magunknak, most meg pláne megy a görcsölés ezen a gyerek témán. Sokszor már el tudnám őket irányítani a facba.
Nem kell velük foglalkozni, ezzel a lendülettel a másik gyerekét is szekálhatná, hogy szüljön neki unokát.
válasza:Én is írtam ki ide kérdést ezzel kapcsolatban ahol azt tanácsolták engedjem el a fülem mellett. Megpróbáltam de egy idő után nem ment tovább. Úgy éreztem semmit nem látnak belem a férjem szülei csak a leendő unokájukat. Szóval leültem velük beszélni és elmondtam mit érzek miért zavar és hogy nagyon kellemetlenül érzem magam minden látogatásnál pont ezek miatt a célzások miatt.
Óriasi hiszti lett sírás rívás anyós részéről hogy mennyire megsértettem
4 év eltelt azóta most jó a kapcsolatunk.
Megérte? Teljesen.
Ha meg kéne ismételnem ezt akkor is leülnék nyíltan beszélni velük
Köszönöm az eddigi válaszokat!
10. válaszló: igazad lehet. Tudatalatt inkább a nehézségek jellenek meg lelki szemeim előtt, ha eszembe jut egy kis baba. Szerintem ha lediplomáztam és (újra) munkába álltam, biztosan átértékelem még a helyzetünket.
11. válaszoló: ismerős a sztorid. Azzal a külömbséggel, hogy én 18 évesen lettem kihajítva otthonról. Bár már előtte is megkaptam sokszor, hogy kár, hogy megszülettem... Szerintem én Anyumnak se kellett volna szülni, bár ezzel önmagam ellen beszélek. Én bírom amúgy anyósomat, minden héten találkozunk, csak ebben a kérdésben úgy érzem, nem szabad az ő igényeik szerint döntenünk (oké, hogy idősödnek és már babáznának, de ezek engem nem motiválnak). Mondott már olyat, hogy a gyerekeinket ide, meg oda elvisszük majd és ez milyen szuper jó lesz, meg csudajó. Én meg gondolkodom magamban: milyen gyerekek? Milyen többes szám? Hova rohanunk?
12. válaszoló: nagyon szeretem a páromat, de látom rajta, hogy nehezen képviseli a véleményét az apukájaval szemben. Ezt még gyakorolnia kell, remélem egy idő után azért menni fog neki. Volt már ebből konfliktusunk, mert nem merte kinyitni a száját, amikor volt egy vitás kérdésünk az apukájával szemben és nem állt ki értem. De bízok benne, hogy menni fog neki a jövőben, ha elő jön megint a gyerek téma... De ha nem, akkor megmondom én, hogy mik a terveink és lehet engem utálni.
13. válaszoló: érdekes munkatársaid lehetnek... Gondolom, nagyjából egykorúak veled, esetleg kisgyerekesek és azért vannak ennyire rákattanva a témára? Párom huga mondott olyat már, hogy ő úgy vigyázna már egy kisbabára.... 20 éves, jópofa kiscsaj, de ha babázni akar, szüljön magának egyet és ne nekem súlykolja...
Sohase értettem ezt a mentalitást amúgy, hogy az ember akkor ismeri meg az igaz szeretetet, ha lesz már gyereke, addig meg értelmetlen és céltalan minden... Olyan furán beképzelt hozzáállás ez.
14. válaszoló: megértem az érzéseidet. Rossz dolog, amikor az emberbe csak az unokát látják bele és magát az embert nem... mindegy, mit ért el az életében és mennyi erőfeszítést tett már....
Én már olyat is kaptam: "még ha nem is tudsz mit kezdeni a diplomáddal, legalább a gyereked matek leckejét megfogod tudni csinálni."
Jópofa volt, nagyon...
Alapvetően nem azért szánok rengeteg időt, pénzt és energiát az egyetemi tanulmányaimba, hogy a még nem letező gyerekem matek leckéjét megtudjam csinàlni. Nem azért fektetek magamba, hogy a gyereknek jó legyen egyszer. Ez egy ilyen kifordított gondolkodás. Én kérek elnézést, mert a tandíj árát nem babakocsiba fektetem. Ha nem építő mumkás vagy bányász leszek, nyílván jobb lesz a gyereknek és a családomnak is. De ez felért egy sértéssel és nem fogom szó nélkül hagyni a későbbiekben.
válasza: válasza:Csak a fő kérdést olvastam el, arra reagálnék. Engem nem nyomaszt, mert 1) a szüleim értelmes, intelligens emberek, akik elfogadják a döntéseimet és olyannak szeretnek, amilyen vagyok 2) anyósomékat meg nem hagytam a fejemre nőni.
A fiuk sem akart gyereket, úgy jöttünk össze, hogy ezt még az ismerkedési fázisban tisztáztuk, úgyhogy ők is tudják kezdetektől fogva, mire (ne) számítsanak. Amikor megjegyzést tesznek vagy célozgatnak, kijelentem, hogy már megmondtuk, nem lesz gyerek. Ha erősködnek, otthagyom őket. Mára már nem is mernek szólni, megszokták, hogy nem tűröm. Buta emberekkel csak így lehet bánni, határozottan és keményen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!