Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mennyire egészséges, ha...

Mennyire egészséges, ha utálom a párom anyját? (hosszú lesz, de muszáj kiírnom magamból)

Figyelt kérdés

Nem szívesen használom azt a kifejezést semmilyen embertársamra, hogy utálom.

De a párom anyjával már a kapcsolatunk kezdete óta zero szimpátia van,sőt.

Sosem fogadott el engem, vagy nem tudom. Anno azt kellett hallgatnom, hogy a párom exével ők milyen jóban voltak, nagyokat beszélgettek, tegeződtek, stb.

Velem évek alatt ez nem alakult ki, bár hál'istennek, alig jártam át hozzájuk és még az a kevés alkalom is bőven elég volt.

El volt várva tőlem, hogy én nyissak az idegen terepen, én menjek be hozzá beszélgetni, stb. Még a köszönésemre is megjegyzés lett téve, (Jó napot/Viszlát), mert ez távolságtartó, állítólag és miért nem csókolommal köszönök...

Ezek ráadásul nem a szemembe lettek mondva, hanem a páromnak panaszkodott és ő kért! engem meg, hogy ugyan nyissak már az anyja felé, mert ő ezt igényli...

Annyit tudni kell róla, hogy az anyjának nincs egy darab barátja/barátnője sem. Nem dolgozik. Semmi élete nincsen. De ez nem az én problémám, ne a gyereke párjával akarjon már barátkozni.

Az évek során az is kiderült, hogy nem tetszett neki, ha mi nyaralni mentünk, mert hogy ő bezzeg sosem látta a tengert. Őt soha nem vitte el senki. - erre megint csak azt tudom mondani, hogy nekem mi közöm ehhez?

Mi a nyaralásokat mindig 100%-ban felesben fizettük. Engem sem vittek, hanem megkerestem a rávalót. Úgy, hogy én már régesrégen nem a szüleimmel élek, 2 helyen dolgozom és igen, élni szeretnék.

Mire jött a megjegyzés erre is, hogy nekem miből van erre pénzem, miért nem fontos dolgokra teszek/teszünk félre, hisz ő a gyerekét erre neveli.

Ez nálam kicsapta a biztosítékot teljesen.

Nem akarta engedni, hogy összeköltözzünk, mert tegyen félre a párom. Ezzel nem is volt problémám igazából, az egyetlen normális kezdeményezése (volt).

De mostmár odáig fajult a dolog, hogy a párom egy ideig munkanélküli volt és felélte ezeket a tartalékait + tartozásból tartozásba verte magát, mindezt azért, mert nem mert az anyjához fordulni segítségért.

A helyzet azóta csak fokozódott, mert hiába dolgozik már, az anyja elvárja, hogy az egész fizetését adja le, gyűjtse vissza a felélt pénzt, vagy kérjen, ha kell valamire, mert hogy ő egy forintot nem bízna rá mostmár.

Hadd ne mondjam, hogy ez újabb kölcsönkéregetést és tartozásokat szült/szül folyamatosan, mert egyszerűen nem mer szembeszállni az anyjával.

De ez az egész rám és ránk is igen nagy hatással van és nem szeretek ilyenekbe belefolyni, de nagyon ott tartok, hogy elküldöm az asszonyt a bús p*csába, mert tönkretette a gyerekét.

Lehetetlenné teszi, hogy bármikor is normális életet kezdhessünk együtt. Persze ez őt nem érdekli úgysem, mert sosem szeretett engem, nem vagyok elfogadva, én vagyok a gonosz, aki elvenné tőle a drága kisfiát.

Mocskos dolgokba keveredett bele a párom amiatt, hogy a saját anyjához nem mer segítségért fordulni. Hazudik, sunyiskodik, rossz arcoktól kér(t) kölcsön, az anyja meg ezekből mit sem sejt.

Én nem akarom kavarni a sz*rt, nem akarok kitálalni, de kezdek besokallni ettől a helyzettől.

És nem értem, ebben az egész történetben miért én vagyok a rossz meg a gonosz, amikor én tisztességes vagyok, eltartom magam 20 éves korom óta, több helyen dolgoztam azért, hogy élni is tudjak és félre is tudjak tenni. Ezek ellenére biztos vagyok benne, hogy rám van fogva, hogy a párom idáig jutott, mert mi mennyi helyre elmentünk, ő miattam nem tanult meg spórolni. Miattam? Hát tőlem rohadtul nem ezt látta, sosem nulláztam le magam hónap végére, mint ő. Mindig is volt és van is félretett pénzem, pedig a korona para én is elvesztettem a munkám.

Ő mivel tanította meg őt takarékoskodni? HOgy elkért tőle havi x ezer forintot, hazaadás címszó alatt, amit tudta jól, hogy elteszi neki és önerőre majd jó lesz. Emelett nem érzett késztetést pluszban félretenni.

Itt vagyok egy tönkrement felnőtt emberrel, akit szeretek, nem akarok elengedni, de nem látom már ebben a helyzetben a fényt az alagút végén.

És elegem van abból, hogy akárhányszor kérem, hogy tálaljon ki az anyjának, vagy ha pénzre van szüksége, kérjen tőle, inkább éhezik, de nem kér. Hozzá sem hajlandó szólni kb.

Persze mindezek ellenére, elvárja az anyja, hogy mostmár húzzon el otthonról, de hogy , ha a fizetésére is igényt tart, mert ő tartozik, meg amúgy sem bízna rá egy forintot sem.

Milyen anya az ilyen? Nem látja, hogy tönkretette a gyereke életét? És még a párom a sz*r, a semmirekellő, pedig ők milyen jó példát mutattak neki és milyen tisztességesen felnevelték....

Ja..

Szóval ha van ember, akit urálok, az a drága anyós jelöltem. Önző vagyok, hogyha azt mondom, hogyha nem roppanok össze idegileg és valaha kirobbantom a páromat onnan és végre együtt fogunk élni, akkor én kerek-perec kijelentem, hogy hozzám/hozzánk, a drága anyja az életében NEM teheti be a lábát? SOHA!

Lehet én is elfogult vagyok és nem lehet mindenért az anyját hibáztatni, de igen nagy szerepe van abban, hogy ez lett a fiából. De utálom az ilyen embereket, bármit is mondasz neki, bármivel is érvelsz, akkor is CSAK és kizárólagosan neki van igaza és mindenki más hülye.

Nem hiába nem kiváncsi rá senki, de ezen nem gondolkozna el...

Vagy szerintetek én vagyok a hülye?


2020. okt. 9. 09:03
1 2 3 4 5 6 7
 61/70 anonim ***** válasza:
79%

nem tudom miért másztok rá a kérdezőre, de kicsit több empátiát emberek !!

semmi baj veled , kérdező, ne dőlj be nekik.Méltányolni való az igyekezeted, hogy rendbe tedd a dolgokat, ezzel semmi baj. Csak azt ne felejtsd el, hogy ha nem megy, ne adj neki 2., majd 3., majd 8. esélyt, ne pazarold az idődet, hanem lépj.Kicsit fájni fog, de elmúlik. (én vagyok aki a 3 fős megbeszélést javasolta)

2020. okt. 9. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/70 anonim ***** válasza:
81%

Mi az, hogy eddig nem volt ilyen? De igen... ilyen volt. Eddig is az anyjával élt, eddig is anyuci pici fia volt... ez nem úgy megy, hogy 30 éves koromig önálló vagyok, majd másnap már csak anyu szoknyája mögött tudok meglenni. Eddig is az anyja irányította az életét...


61-es, már régen túl van szerintem a kérdező a 100. esély adáson is... ez a legfőbb probléma. Nem értem miért kellene neki pátyolgatni valakit, vagy segíteni, aki ebből nem kér.


Egy felnőtt férfi ki tud sétálni az ajtón a cuccaival, hogy összekösse az életét azzal a nővel, akit elvileg szeret. Attól, hogy te előadod itt, hogy a kérdező a prózai hős, nem fog hozzád szaladni, amikor végre rájön, hogy a jelenlegi kapcsolata nem műkődőképes...

2020. okt. 9. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/70 A kérdező kommentje:

Jó, szerintem zárjuk le a témát. Én nem akartam semmilyen vitát kirobbantani sem magam és kommentelők között, sem több kommentelő között.


Nem tartom magam semmilyen hősnek, én csak esélyt akarok adni a magam és a magunk boldogságának. Nyilván nem fogom ezt a végletekig húzni. Hogy mennyi esélyt adtam vagy nem adtam, ez nem szerepelt a kérdésben, tehát ezt sem tudom, honnan szeditek...

Igen, eddig is otthon lakott, de elmondtam azt is, hogy sokáig ez engem nem zavart. Én sem választottam azt, hogy fiatalon kitettek, engem nem zavart az, hogy legalább ő megteheti, hogy némi induló tőkét az élethez összerak magának.

Mire szóba jött volna a költözés gondolata, munkanélküli lett. És azóta csúszik egyre lejjebb a lejtőn, alapjáraton attól ő még egy normális ember (volt). A kérdésemben ez a megfogalmazott probléma, hogy az anyja nem állt egyáltalán mellette ebben a helyzetben, sőt, belekergette abba, hogy kölcsön kérjen és pont rossz embertől kért. És ez nem magyarázkodás, ezek tények. Én erre a helyzetre szeretnék megoldást találni, nem azért jöttem, hogy arról alkossatok véleményt, hogy eddig miért nem költöztünk össze.

Egyébként azt is mondtam, hogy azóta is volt arról szó, hogy addig odajönne hozzám, de én szeretném, ha előbb tisztázva lenne nála otthon ez a helyzet, mert így csak elmenekülne a probléma elől, nem megoldaná. Mert ahogy az anyja részéről sem az lett volna a megoldás, hogy elszedi a pénzét, részemről sem azt tartom megoldásnak, hogy magamhoz menekítem és így nem kell szembenéznie a felelősséggel, meg az anyjával.


Hogy nekem milyen mentális problémáim vannak, meg hasonlók, az az én bajom, és tisztában is vagyok vele, hogy egy szakember jót tenne.


De én csak arra voltam kíváncsi most, hogy jól látom - e a helyzetet, vagy én vagyok a hülye.

És mivel nem csak olyan válaszokat kaptam, hogy azonnal meneküljek és hagyjam, így továbbra sem gondolom úgy, hogy ez lenne az egyetlen megoldás.


Kár ezt tovább ragozni. Köszönöm mindenkinek a javaslatokat/véleményeket,át fogom gondolni a lehetőségeket.

2020. okt. 9. 15:13
 64/70 senga222 válasza:
89%
Jujj nagyon ki vagy :( valamit muszàly lenne változtatni mert ezt így nem fogod bírni .Fogd meg mind kötött ülj le velük beszélgetni
2020. okt. 9. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/70 anonim ***** válasza:
45%

Ja de jót nevettem!

Ki adja le a pénzt anyucinak?

A pasid.

Itt kezdődik minden..

A pasid egy iszonyatosan birka.

Felnőtt értelmes érett férfi nem adja le a fizuját anyucinak, elköltözik leválik. Nála ez egyik sem sikerült. Innentről kezdj el gondolkodni kivel vagy..

2020. okt. 9. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/70 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is a pasi is hibás. Én eleve oda nem adnám a fizetésem senkinek. Azt, amiért én dolgoztam meg. Meg nem kéne hagynia, hogy az anyja így uralkodjon rajta.
2020. okt. 10. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/70 anonim ***** válasza:
100%

Persze, beszéljetek hármasban, nyilván próbáld meg. De írtad, hogy te is tudod igazából, hogy mi lesz a dolog vége, csak fáj már a gondolat is.

Igen, fájni fog. Sokáig. Aztán elmúlik. És tudom, hogy nem így gondolod, de el fog múlni.

De ha leragadsz ebben a kapcsolatban, nem adod meg az esélyét se annak, hogy egy jobb jöjjön az életedbe. Tudom, tudom, neked nem jobb kell, hanem ő. Csakhogy őrá nem lehet alapozni a jövődet. Akinek hamarabb jut eszébe "rossz embertől" kölcsönkérni, mint nem odaadni az anyjának, amiért megdolgozott, az szerinted mit fog csinálni, ha megszorultok és te otthon vagy (kb bevétel nélkül) egy pár hónapos gyerekkel (évekig!)?

Mikor fog először eszedbe jutni, hogy vajon milyen simlis dolgai lehetnek a te hátad mögött? Ha a kisebb ellenállás felé megy, kit fog választani, ha az anyja felteszi a kérdést, hogy ki a fontosabb?

Unja az anyját, de nem mehet el onnan, amíg vissza nem fizette a malacperselybe azt a pénzt, amit ő keresett meg, az anyja tárolta (elvileg neki), de visszalopta(!!!!) (a sajátját, wtf???), mikor kellett neki a tartaléka??? És erre a pasid nem azt mondja, hogy Anyám, téged megsütött a Nap...

Ha igaz, amit a pasid neked mond erről a pénzről, akkor -ne haragudj- de a párod is süsü. Ha meg nem, akkor hazudott, ami nálam szintén erős szakító indok.

2020. okt. 11. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/70 anonim ***** válasza:
100%
megbeszéltétek?
2020. okt. 12. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/70 A kérdező kommentje:
2-en igen, 3-an még nem, de hamarosan eljön annak az ideje is.
2020. okt. 12. 11:19
 70/70 anonim válasza:
100%
Hogy tart ez az ügy?
2020. nov. 21. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!