Hogy ne érezzek bűntudatot, ha az eszem tudja, hogy nem vagyok hibás mégis a beszolasok miatt magam hibaztatom?

Ha a gyerek autista, azt nevelheted bárhogy, az marad. Anyósnak meg fogalma sincs a témáról, EGYSZER küldd el melegebb éghajlatra, ha ennyire hülye

A gyereket ha CSAK a szük családban (anya, apa, gyerek) neveled, attól sem lesz semmiféle baja.

Ez annak összetettebb kèrdès ,hogy egyszerűen azt mondja barki is hogy a te hibád.

Ne foglalkozz vele, ne beszélj az anyósoddal a tèmába , úgysem erti meg.

Koncentalj a gyerek fejlesztèsère. S ha anyós bekèrdez akkor jelezd neki hogy ez nem az ő dolga.

Hű, teljesen megértelek. Nekem is lemaradásban van a gyerekem, és fejleszteni kell. Nekem mióta megszületett, azt nyomta a családom, hogy úristen, mi lesz azzal a gyerekkel, biztos teljesen elszigelten nevelem, mert én olyan magamnak való vagyok (ez a fixa ideájuk rólam). Hülyeséget beszéltek, mert amikor nem az összes napi dolgomra cipeltem magammal a bevásárlástól az ügyintézésig, buszon (!), akkor örökké kint rohadtam vele az igencsak népszerű és forgalmas játszótéren, már onnantól, hogy tudott ülni. Őérte.

Mégis csecsemőkorától látszott, hogy nem lesz egy nyitott gyerek, mert a saját nagyszüleitől, akik minden héten órákig csak babusgatni próbálták, ordított mint a sakál, és vagy 2 évbe telt, mire úgy lehetett hozzájuk menni, hogy ne húzódozzon és sírjon még az elején se 10 percet. Ordított minden idegentől is, aki jobban megnézte. Tipegőként hiába vittem minden nap a gyerekek közé a játszótérre, mindig arrébb ment a többiektől a homokozóban, és félt attól, aki az arcába mászott.

Másfél éves korában lett annyira észrevehető a lemaradás, hogy elsőgyerekes laikus anyaként még nekem is feltűnjön, akkor bezzeg kaptam a környezetemtől, hogy szerintük nincs is vele semmi, minden gyerek másképp fejlődik, legfeljebb miattam kicsit jobban tejbetök, mert én biztos barlanglakó vagyok. Közben azoknak a gyerekei, akik kétéves koráig csak az anyjukhoz meg a két barátnőjükhöz vitték el (mást nem is láttak a gyerekek a világból), folyékonyan kezdtek beszélni.

Mégis sokszor belém hasított, hogy talán nem foglalkoztam vele eléggé, nem mondtam a f@szom mondókákat, és ezzel örökre tönkretettem az életét. Aztán jobban visszagondolok, és emlékszem nem csak az idegenfóbiájára, hanem arra is, mennyire nem figyelt rám, hiába próbáltam vele játszani, nem érdeklődött, oda se nézett, emlékszem, fájt is, csalódott is voltam, kétségbe is voltam esve. Emlékszem arra is, hogy kb. 21 hós korától, mikor megkezdődött a fejlesztése, annyi házifeladatként kiadott foglalkozást csináltunk vele, amennyi bőven túltesz a heti ringatón totyiklubbal együtt. És hogy én voltam az egyetlen anyuka, aki állandóan bemászott a homokozóba építeni. És akkor mindig rájövök, hogy nem miattam van. Ő ilyen volt, már mikor megszületett.

Most ő is 4 éves, sőt inkább közelebb az 5-höz. Kuszácskák a mondatai, de mondja, mint a veszedelem. És nemcsak hogy oviba jár, még barátai is akadnak, annak ellenére, hogy még mindig visszahúzódó típus. Sokszor nem érti azt, amit a többiek már igen, de mindig javulunk, haladunk előre. Autizmusgyanúval - lekopogom - még se a nevelők, se a fejlesztő nem hozakodott elő nekem. Még így is fel-feltámad néha bennem, mit kellett volna másképp csinálnom, mivel ronthattam el, mivel árthattam neki, hogy talán lehetne boldogabb, teljesebb élete is, és csak miattam nincs. De semmi extrémet nem tettem vagy mulasztottam; ha nem is voltam szuperanya, tutibiztos, hogy nem voltam rosszabb a teljesen átlagosnál. Te sem. Biztos vagyok benne.

Én az anyósomnak, ha ilyeneket mondana, teljesen őszintén sírva fakadnék, és ráönteném, mennyire magamban keresem a hibát, és mennyire mardos a tehetetlen fájdalom anélkül is, hogy a semmin nem segítő tökhülye véleményével még belémrúgna egyet; mert még csak nincs is igaza.

Őszintén beszélj anyósoddal, hogy mennyire bántanak a megjegyzései és javasold neki, hogy esetleg menjen el veletek a védőnőhöz, vagy kivizsgálásra, akkor lehet, hogy másképpen fog hozzáállni a betegséghez.

Ha a nevelésen múlna az autizmus, akkor egy anyának nem lehetne normál és autista gyereke is.

Ismerek több olyan családot, ahol van autista gyermek, de nem mind az: 4-ből 1, 3-ból 1, 2-ből 1, 3-ból 1, ill. aktuálisan 1-ből 1. 4 családban szuper anyák vannak, az egyikben viszont nem fordítottak kellő gondot a gyermekekre, egyikre sem.