Ti odaköltöznétek anyósotokkal egy udvarba (külön ház), vagy inkább a város szélén laknátok kertes házban, ami egy kicsit messzebb van?

igazad van kedves 20. csak azt nem értem miért kell ezt ilyen hangon,ilyen stilusban leirni ?

normális kérdésem volt,de igaz, nem ide való ! és ezt nem lehet udvariasan megirni?

nem várok választ tőled ! ne fáraszd magad !

szerencsére semmi bajom a menyeimmel,nagyon jo a viszonyunk csá..

ti meg csak zrikáljátok egymást,mérgelődjetek az aztán segit a kérdezőnek !

"A ki terigetett ruhákat,egy felhő megjelenésekor összeszedték,guzsajba,amikor én úgy terítem ki,hogy ki simítom ne kelljen vasalni..."

8-as, 10-es vagyok. Ja igen, ez nálunk is ment. Jött egy felhő, már rángatták le az én teregetésemet is, holott otthon voltam, szólhatott volna, hogy szerintem esni fog, beszeded? Neeem. Helyette összebszta csomóra egy kosárba a vizes ruhát, eső persze nem is esett, vagy két csepp és órákkal később szólt, hogy amúgy beszedte, mert úgy nézett ki jön az eső.

Meg mikor kint voltam és akkor közli velem, hogy szedjem be, mert esni fog. Mondom, nem én kint hagyom, majd ha tényleg elkezd esni, akkor szárítóstól fogom és beviszem. De szedjem be, ő tudja, hogy esni fog. Mondom értse meg, hogy majd ha esni fog, akkor beviszem az egészet. De ha Csepel felől fúj a szél... Hát már komolyan azt hittem agyvérzést kapok.

Kertbe kimenni utáltam, mert egyből körbebámultak, jópofizni kellett, akkor is, ha ülni akartam magamban, vagy olvasni. Napozás kizárt, biztos nem fogok ott feküdni fürdő ruhában, miközben körbebámulnak apósomék.

Ráadásul a családomban sokan gazdálkodnak, zöldséget, gyümölcsöt termesztenek stb. Egy csomó mindent láttam, amit elkrnak a kerten, meg mindig panaszkodtak, láttam, hogy a metszést, hogy cseszik el, de nem szólhattam egy szót se, mert akkor én voltam a paraszt, hogy "egy szalmaszálat se rakok itt keresztbe". Ja persze, én akartam segíteni, de akkor kitört a nagy családi veszekedés, hogy mit képzelünk, hogy mi BÁRMIHEZ hozzányúlnánk a kertben. Nekünk abba csak leülni szabad. Mindig az volt, hogy ha segíteni akartunk, vagy csinálni valamit, úgy le lettünk ugatva. Aztán meg egyfolytában panaszkodtak, hogy nem csinálunk semmit, milyenek vagyunk már. Ha meg megmondtuk, hogy persze, hogy nem csinálunk, ha nem lehet, akkor is mi voltunk a parasztok.