Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Ezt nem tudom mire vélni!...

Ezt nem tudom mire vélni! Milyen szájízetek lenne így?

Figyelt kérdés

Párommal évek óta együtt vagyunk, dolgozunk, szeretnénk összeköltözni saját lakásba. Nézelődtünk és összedugtuk a fejünket, hogy mennyi pénzünk van, illetve mennyit kéne rááldoznunk egy lakásra. Spóroltunk, mindkettőnknek van lakástakarékja és mellette egy kis félretett pénze. Az én családom is megtámogatna minket 1 millió forinttal, illetve a nagymamám tudna kölcsönadni valamennyit, amit akkor adhatnánk vissza, amikor tudnánk. A lényeg, hogy innen onnan apránként összejönne a közös lakásra a pénz, úgy 3 millió forint hiányzik még. 1 évvel ezelőtt a párom családja közölte, hogy ne aggódjunk, mert idén lejár a párom életbiztosítása, amit kötöttek rá sok sok évvel ezelőtt, az majd hoz másfél millió forintot, amit szeretnének a páromnak adni, anno pont ilyen "induló ajándéknak" is szánták, ha nem történne semmi. Nagyon nagyon megörültünk neki, mert derült égből villámcsapás, hatalmas meglepetésként ért minket és ezzel nem lenne szükségünk akkora kölcsönre.

Na most lejárt a biztosítás és a pénzt kivették a párom szülei. Közben szeptemberben a párom húga elkezdte a gimit, ahova évi 140 ezer a tandíj, plusz koli, menza, stb. (ezt tudták már tavasszal is) Most a párom édesanyja úgy döntött, hogy inkább ezt fedezik ebből a pénzből és nem a páromat/minket segítenek belőle. Valahol megértem, ugyanakkor mélységesen csalódott is vagyok. Legalább ne ígérték volna meg és ültették volna el bennünk ezt a mély higgadtságot, hogy max 1-1,5 milliós hitellel saját lakáshoz tudunk jutni hamarosan.

Tudom, nekem nincs jogom elvárni bármit is, a páromnak sem, de ő is baromira csalódott, hogy a húga ennyivel fontosabb a szüleinek. Szerinte egy kis spórolással megtehetnék, hogy kifizessék a tesója tandíját, avagy egyáltalán miért nem volt jó neki, egy tandíjmentes középiskola? Becsapva érzi magát és itt dúl fúl mellettem már két napja, az anyjának nem hajlandó felvenni a telefont. Kicsit visszament féltékeny tinibe, aki úgyérzi a húga sokkal fontosabb a szülei számára, mint az ő boldogulása.

Én is csalódott vagyok így a sok ígérgetés után, de próbálom tartani magam és nyugtatni a páromat, hogy enélkül is össze fog jönni, csak nem azonnal.

Neki van diákhitele is, így túl nagy hitelt nem szeretnénk és nem is tudunk felvállalni, nem tudnánk miből fizetni, ahogy albérletet is csak nehezen.

Jelenleg egy ismerős lakásában lakunk jelképes bérleti díjért, aki azonban késő tavasszal/kora nyáron szeretne visszaköltözni, így nekünk valahova mennünk kell.

Ti mit tennétek? Vennék fel a 1-1,5 helyett 3 millió forintos hitelt és megvennétek azt a saját lakást, élnétek összehúzott nadrágszíjjal, amíg valamelyik hitel le nem jár? Vagy mennétek albérletbe és élnétek úgy napról napra, hogy esélyetek sincs spórolni?



2013. szept. 18. 13:50
1 2 3 4
 21/34 Shaddark ***** válasza:
89%

Sok válaszolónak:

Egy ígéretet vártak el, azért az nem ugyanaz mintha a pénz és támogatást csak úgy elvárnák.

Ti se örülnétek ha valaki megígér valamit és nem tartja be, ti meg már ahhoz az ígérethez alakítottatok dolgokat közben...

Az oké hogy oldják meg önerőből etc... amit tudnak, de más ha csak szimplán elvárnák a segítséget és más ha egy ígéret betartását várja el valaki.

2013. szept. 18. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
21%
A kérdező elvárta a pénzt, úgy számolt, hogy az is lesz. De mire fel? Mi köze a pénzhez?
2013. szept. 18. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
100%

Ti mit tennétek? Vennék fel a 1-1,5 helyett 3 millió forintos hitelt és megvennétek azt a saját lakást, élnétek összehúzott nadrágszíjjal, amíg valamelyik hitel le nem jár? Vagy mennétek albérletbe és élnétek úgy napról napra, hogy esélyetek sincs spórolni?

A kérdéseddel együtt a választ is leírtad arra,hogy mit is szeretnél!!!

2013. szept. 18. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
92%

Tudjátok, le lehet pontozni, de én megértem a kérdező párját. És nem a pénz miatt, azt kenjék a szülők a hajukra, hanem az eljárás miatt. Mi 3-an vagyunk testvérek de soha nem volt megkülönböztetés. Ha az egyikünk kapott valamit, a másik 2 is kapott. És ezért mi jó testvérek is vagyunk.

Ismerek ilyen szülőt, a párom édesanyját, neki vannak ilyen dolgai. Párom húgának (aki otthon lakik velük, nem dolgozik, nem ad bele a rezsibe, nem csinál semmit annak ellenére, hogy felnőtt nő) szülinapjára vett egy telefont, a páromnak meg küldött egy sms-t. Pedig mi segítünk nekik mindig, ha meg vannak szorulva, veszünk kaját, adunk pénzt minden és a hála az nulla. Egyszer kértük meg őt egy kisebb szívességre és a képünkbe röhögött. Szóval vannak érdekes szülők, nem mindenben a gyerek a hibás.

2013. szept. 18. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
100%

7-es vagyok.

Nekem két gyerekem van, de a büdös életben nem bántanám meg egyiket sem azzal, hogy az egyik kap, a másik meg oldja meg ahogy akarja. Vagy egyformán osztom el, ami van, vagy nem kap egyik sem. ENNYI!

Amelyik szülő meg különbséget tesz a gyermekei közt, ha az a gyerek nem egy tróger, tolvaj, bűnöző, narkós, vagy semmirekellő, az húzza le magát a wc-n!

2013. szept. 18. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:
39%
Abból a szempontból jogosan bántja a párodat a dolog,hogy másként kezelik,mint a tesóját.Ez nyilván senkinek sem esne jól.Viszont neked már az anyagi részéhez közöd nincs,és jobb is bizonyos szempontból,ha a saját lábatokon próbáltok megállni.
2013. szept. 18. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
74%
akik szerint nincs joga elvárni a pénzt, nem tudom, mit olvastak. Nem várják el, nem is számítanak rá, hiszen a két lehetőség a magasabb hitel vagy az albérlet, ők erről a pénzről lemondtak, nem harcolnak érte, tudomásul vették. De fáj nekik, őés lássuk be, nem ők kérték ezt a pénzt, a szülők hitegették őket, szóval igen, én megértem, hogy rosszul esik.
2013. szept. 18. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:

Hát igen, kivételezés.

Nézd a jó oldalát. Boldogultok magatok is, menni fognak a dolgok, nem vagytok erre rászorulva. Legfeljebb egy kicsit később költöztök össze.

Azt tanácsolom, hogy ezt a pénzt felejtsétek el, ahogy van. Mert oké, hogy a kislánynak 140 a tandíj évente, plusz lakhatás, de évekig puffoghattok azon, ha anyósodék vesznek egy autót vagy felújítják a konyhát...


Nem tudom, vennék-e a helyetekben saját lakást. 3 milliós kölcsönt nagyjából 15 évre adnak ki, azt elég sokáig kellene törleszteni. Talán olyan helyet keresnék, ahol van lehetőség előtörlesztésre különösebb büntetés nélkül. És akkor gyorsabb ütemben tudnátok törleszteni, miután lejár a párod diákhitele. Úgy elég hamar ki lehetne csengetni az egészet, de egyébként rizikós.

Sok sikert.

2013. szept. 18. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen érthető, hogy rosszul érzitek magatokat a dologtól. És értem, hogy azért, mert számítottatok arra a pénzre, hiszen ígérgették.


Szerintem inkább a hitel, és akkor még talán az is bennetek van, hogy magatoknak értétek el.


Kicsit off: De mi hárman vagyunk testvérek. Amikor a nővéremnél jött a baba anyáék hitelre vettek egy házat (elvileg úgy, h tesómék fizetik). Hát nem fizetik, így gyakorlatilag ingyen lett egy házuk. A másik nővérem otthon lakik velük és lépten-nyomon pénzelik. Én már 2.5 éve nem lakom velük, de most nagyon megszorultam és "kiszúrta" a szememet 15ezer forinttal, miközben nekem olyan hitelem is van amit miattuk vettem fel (értsd nekik adtam), de a mai napig nem adtak bele semmit se. Csak az igéreteket kapom, hogy majd-majd.


De már nem is érdekel, tudom most már, hogy csak magamra számíthatok.


23/N

2013. szept. 18. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:

Utolsó vagyok, sajnálom, hogy zavaros lett amit írtam.


A nővéremék hitelét a szüleim fizetik és szüleim voltak azok akik mikor megszorultam csak 15-t adtak. Pedig másik nővéremnek tanfolyamot fizettek, meg a diákhitelét amikor nem tudta. Én csak olyan képzésre jártam ami ingyen volt, és a költözéshez sem segítettek pénzzel.


Most mondhatnánk, h örüljek, hogy felneveltek. Örülök neki, de mind hármunkat felneveltek és mégis én kapok a legkevesebbet. Pedig dolgozok és nem vagyok egy tróger vagy ilyesmi. Sokszor értetlenül állok a helyzet előtt.

2013. szept. 18. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!