Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Rányissam még anyósra az...

Rányissam még anyósra az ajtót, valamint hogy adjam tudtára, hogy aljas módon viselkedik?

Figyelt kérdés

Sosem voltunk szoros viszonyban. Én sosem bántottam, de ő egy hárpia. Elég sokszor beszólt már nekem, amit mindig lenyeltem. Végülis távol lakunk egymástól, nem akartam vele sosem vitázni.

A másik gyerekéhez állandóan fut (pont olyan messze laknak tőle, mint mi), mert ott gyerekek vannak és "ott van rá szükség". Hozzánk még látogatóba se jön. Egész nyáron hívtuk, mert új házban lakunk, egyszer jött el, de csak azért mert egyéb okok miatt muszáj volt. Most babát várok, kértük, hogy jöjjön el megint látógatóba és segíteni nekem a kertből bedolgozni egy-két dolgot. Nem tudott jönni, mert máshol szükség volt rá. Most idén még lesz egy nagy munkánk, mely után a párom kérte, hogy jöjjön el nekem segíteni kitakarítani, meghát a baba érkezése előtt jó lenne egy nagy takarítás a házban. Látszott rajta, hogy nem akar jönni és nem is mondott semmit. Majd két nap múlva szólt, hogy akkor majd jön! De én nem akarom ezek után a segítségét. Ezt hogyan tálaljam a páromnak, valamint anyósnak azt, hogy nem szép tőle ahogy hozzánk viszonyul. Nem akarok veszekedni, de a tudtára akarom adni finoman, hogy kapja be..


2013. szept. 18. 16:21
1 2 3
 21/27 anonim válasza:
100%

"nem a segítsége kellett volna, hanem csak a jelenléte, mint más normális családban. Szívesen fogadtam volna annak ellenére, hogy nem szeretem, mert egy igazi banya. Most viszont egyáltalán nem akarom, hogy jöjjön!"


Hidd el megértettük elsőre is! Nem kell állandóan szajkózni...

Amúgy kezdem azt hinni, hogy nem feltétlenül csak Ő a hibás! Főleg, hogy a másik gyerekét állandóan látogatja! Amúgy meg nem kell nyomban ráfőrmedni másra, mikor csak jót akart neked...

Remélem nincs gond a gyerekkel, mert az előzőhozzászólásod alapján volt egy kis gond.

2013. szept. 19. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim válasza:
52%
Szerintem az ember lánya nagyon jól érzi, hogyha valami nem stimmel az anyósával. Én is így jártam: 12éve vagyunk együtt a férjemmel /ebből 7éve vagyunk házasok/. Az elején minden rendben volt, majd amikor nem voltam partner az aljas dolgaiban /mindenkire rábeszélt, még a saját gyerekeire is/, akkor ellenemfordult. Hiába mondtam a férjemnek, hogy az anyja utál engem, ő nem hitte el, pedig én már akkor tudtam. Most odáig jutottunk -egy hatalmas veszekedés után- hogy nem köszön vissza. Kedves kérdező, talán te nem jársz úgy, mint én, és anyósod elfogad téged. Ha továbbra is így viselkedik, szerintem hagyjad: jobb valakit messziről szeretni, mint közelről utálni.
2013. szept. 19. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 A kérdező kommentje:
Azért szajkóztam kedves Herold :), mert van aki nem érti még mindig a lényeget. Nem a segítségadás a lényeg. Kíváncsi vagyok ezen még egyesek még mit forgatnak ki. :)
2013. szept. 19. 21:11
 24/27 A kérdező kommentje:
Igazad lehet kedves 22-es!!!
2013. szept. 19. 21:13
 25/27 anonim ***** válasza:
Nem lehet,hogy anyós érzi,hogy utálod és ezért nem megy?Nem tudom eldönteni,hogy mit akarsz.A kommented első felében úgy tűnik féltékeny vagy a sógornődre,mert az ő férjét és gyerekét szereti,titeket pedig kerül.Amikor dolgozni hívod,azt visszautasítja,amit megértek.Most,hogy végre rábólintott,hogy jön,most el akarod küldeni.Végre pozícióban vagy,hogy te mondhass neki nemet?Ez kicsinyes és csak a férjedet bántod vele.
2013. szept. 20. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
65%

Azt látom, hogy nagyon sok esetben egyenetlenségek vannak családon belül, tehát sok esetben van egy gyerek akit anya vagy apa jobban szeret mint a másikat, vagy sok esetben a nagyszülő az egyik unokával többet foglalkozik, mint a másikkal...stb. Az életbe sose fogunk erre rájönni, hogy ez miért van, de a jelenség valóban létezik.

Az én férjem anyukája is jóval többet törődik a férjem testvérével és az ottani unokákkal, mint a férjemmel vagy a gyerekivel. Anyagiakban, időben, mindenben. De a mindent most úgy kell venni, hogy még egy közösségi portálon is az ő képeiket tetszikeli folyamatosan, és odaír nekik mindenféle kedves dolgokat, a férjem gyerekeit meg csak nagyon ritkán tetszikeli. Pedig egy településen laknak és minden dolog adott ahhoz, hogy egyformán legyenek kezelve. Mi a férjemmel lazára vettük a figurát, egyszerűen nem foglalkozunk vele. Nevetünk rajta, összemosolygunk az ilyen helyzetekben, aztán ennyi. Talán mivel lazán fogom fel és a férjem is, emiatt ilyen jó a kapcsolatunk az anyóssal, szóval nincs harag. Valami ilyesmit tanácsolok nektek is. Ne vedd ennyire komolyan, mert ez egy kis apróság ahhoz képest ami még jöhet az életben. Nem kell mindenen fennakadni, aztán ennyi :)

2013. szept. 21. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 A kérdező kommentje:
Köszi kedves 26-os, azt hiszem így fogok tenni én is... köszi mindenkinek!
2013. szept. 21. 18:12
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!