Betelt a pohár! Ti mit gondoltok?

Hogy mit gondolok?

Nálam nemcsak betelt a pohár, de túl is csordult, mire elolvastam a "kérdésed".

Hisztis, nagyképű libus vagy.

Hát, anyukám, van egy rossz hírem. 25 évesen mindjárt közelebb vagy a 30-hoz, mint a 20-hoz. Ez az az időszak, amikor az ember krrierje és/vagy családi életének komolyabb megalapozását végzi. Ebben az időszakban dől el, hogy ki, mire viszi, hogyan alakul az élete. Lehetnél felelősségteljesebb. Vagy szüntesd be az párodhoz járkálást (aki 35 évesen is a szüleivel él), vagy tanulj meg empatikusabb és alkalmazkodóbb lenni. Itt az ideje, hogy alapozd az életed, vagy arra irányítsd a sorsod, amerre szeretnéd, mert 30-on túl nagyon nehéz párt találni. A "vén csoroszlya" 60 éves nő pedig lehet, hogy többet ér, mint a harmincat közelítő tenmagad.

34 n

Nem értem!

Hol itt a probléma? :)

A pároddal fogsz élni és nem a szüleivel.Vagy a párodhoz költözöl? :)

A béke kedvérért annyit megcsinálhatsz hogy látszólagosan hódolj be neki és hagyd is magára egyben,mármint ami az anyóst illeti.Ennél többet úgysem tehetsz,azon kívül hogy majd kerülöd őket.

én értem a problémád, nekem az após ilyen

ne menj, és nincs probléma :)

Azt a mindenit... Fiatalabb vagyok nálad de bennem fel sem merült volna,hogy előre üljek. Illett volna megkérdezned, hogy szeretne-e valamelyikőjük előre ülni. Talán tudták volna értékelni.

Ha te nem adod tisztelet jelét sem,hogy várod el mástól?

Őszintén, tettél azért,hogy megkedveljen? Ajánlottad fel segítségedet házimunkában esetleg? A szülők nagyon tudják értékelni!

1. Ha apósnak fáj a lába, akkor amint ezt megtudod, fel kellett volna ajánlanod, hogy üljön előre a papa természetesen, hogy kényelmesen tudjon utazni. És nem megsértődni és nem menni.

2. Rendben, ezt nem tudhatja, hogy főzöl, persze lehet van is benne igazság.

3. Ha ezt ilyen stílusban mondtad el neki, nem csodálom, hogy nem tetszett neki.

4. Ha meghívnak valahová, akkor illik elmenni, ez alól csak akkor van kibúvó, ha tényleg valami közbejön és NEM TUDSZ menni. De a nem akarok, az nem jó indok. Jó eséllyel a leendő férjed családjáról beszélünk, időnként ki lehet bírni egy családi programot, ha nem akarod, hogy utáljanak.

Amiket leírtál, abból sajnos nem láttuk azt, hogy te tisztelettudó lennél az anyósoddal, bármennyire is ezt írod. Tehát előbb nézz magadba, aztán lehet nézni anyósod hibáit, nyilván vannak, de ne hőbörögj, amíg így viselkedsz vele.

tudod mit nem érzek ebben az írásban Kérdező? az alapvető tiszteletet. te vagy a fiatalabb, neked kell alkalmazkodnod. nem azt mondom, hogy viselj el mindent és ne tedd szóvá azt, ami bánt, de ezek a dolgok amik történtek fel lettek nagyítva szerintem. oké, az anyósnak sem kell átmenni a szomszédba "jó modorért", de okos enged szamár szenved ugye. a kocsiba való ülést fel kellett volna ajánlod, ha meg ott vagy a párodnál illik megkérdezni, hogy kell-e segíteni valamiben. én anno még 17 évesen is megkérdeztem az akkori barátom édesanyjától, szó nélkül felporszívóztam, felmostam náluk, nem volt ezzel semmi gondom.

most 21vagyok, a párom 28 együtt élünk, most sem jelent gondot számomra megfogni a felmosóvödröt.

fogd vissza magad, mert azért a párod szüleiről van szó. igaza van az anyósnak, ha nem segítesz be a házimunkába, akkor ő simán állhat így hozzád ahogy. amúgy meg a takarítás nem "az idióta fiatalos mentalitáson" múlik. emberségből lehetett volna benned annyi, hogy legalább megkérdezed, hogy kell-e segíteni valamit. szerintem már ez sokat jelentett volna az anyósnak, így meg érthető, hogy nem akarja, hogy a fia veled költözzön össze.

Megértelek kérdező! Én is kb veled egyidős vagyok, tudom miről beszélsz. Pár éve (voltam kb 19-20), amikor összeköltöztem az első komolyabb barátommal. Az ő szülei folyamatosan kislánykánt kezeltek a korom miatt, jártak állandóan a nyakamra, hogy ellenőrizzenek mit hogy csinálok, mit hogy főzök... Előttem adták a szentet, hogy a legtöbb velem egyidős lányok csak buliznak, agyonk*féltetik magukat az összes szembejövő pasival, főzni nem tudnak, otthon kinyalják a feneküket... Látszólag örültek annak milyen házias lányt talált magának az ő kicsi fiacskájuk (magamtól tanultam meg mindent). Holott az exem ugyanezt csinálta amíg otthon lakott, de akkor is mikor velem élt (hétvégente kocsmázott a haverokkal, eljárt folyamatosan úgy, hogy engem szinte soha nem vitt sehova, én vele ellentétben nem jártam el, max a barátnőkkel voltam 1 pár órát, de azt csak napközbe, aztán siettem haza, hogy mire végez a munkával friss vacsora várja). Nekem olyan munkahelyem volt, hogy 1-2 napot otthon pihenhettem, így sok mindent meg tudtam csinálni a ház körül. Akkor szakadt el a cérna, amikor is a következő történt: 2 napig késő estig muszáj volt bent robotolnom. Mire hazaértem olyan fáradt voltam, hogy szó szerint összeestem a fáradtságtól, így ebbe a 2 napba a "kedvesemnek" kellett volna vacsorát csinálnia magának ( mindig tele volt a hűtő) de lusta volt kenni magának egy nyamvadt szendvicset, így csak csipegetett amit épp talált. Másnap szerencsére szabadnapom volt és egy kissé többet aludtam a kelleténél, de aztán elindultam nagy bevásárlásra. Kis boltokba nem nagyon jártam, csak multikba. Ahol laktunk kb 10-15 km-re volt a legközelebbi (Tesco) és bringával tettem meg az utat mindig is ( általában SEGÍTSÉG NÉLKÜL), volt hogy 30 centi hóba gyalogoltam oda-vissza, mégse segített senki cipelni az óriás szatyrokat, még akkor se ha ráért! Na de amikor visszaértem, az ex apukája már ott volt nálunk, vörös volt a feje a méregtől. Épp hogy letámasztottam a bringám, köszöntem neki, de már battyogott oda, hogy én mit képzelek magamról, hogy nem gondoskodok a fiáról, mert ő azt mesélte nekik, hogy 2 napja éhezik. Hirtelen azt se tudtam köpjek vagy nyeljek, úgy lehordott és olyan stílusba, hogy majdnem elsírtam magam. Bizonygattam, hogy ez nem igaz, ne feltételezzen ilyet rólam és megkértem, hogy hozza be a csomagjaimat. Le se tudta emelni a bringámról, közbe bunkón kérdezte, hogy mi a sz*rra költöttem el a pénzt?! Nem mondtam semmit, nagy nehezen leemeltem, bevittem, jött utánam, előtte pakoltam ki azt a töménytelen mennyiségű kaját és háztartási dolgokat, amitől elképedt, kinyitottam a hűtőt és el volt képedve, hogy az is tele van, hogy fér majd be a többi, és megkérdeztem "maga szerint éhezünk?" na erre ő nem tudott köpni-nyelni, nyilván másképp adta elő otthon a drága gyerek... Érdekes utána hangnemet váltott, de bennem akkor ingott meg örökre az iránta érzett tiszteletem, még csak bocsánatot sem kért, és a fiát sem rakta helyre, hogy ő inkább csak lusta volt és azért nem volt főtt vacsora, mert 2 napon keresztül megdöglöttem a munkába és pihenni szerettem volna inkább egy "keveset". Onnantól kezdve bármi hasonló dolog történt, mindig engem vettek elő, mindenért én voltam a hibás, 2 évig alvásproblémáim voltak, nyugtatókon éltem, az exem mindenben az ő pártjukat fogta, ha igazam volt, ha nem. Egyszer aztán elegem lett végleg, rájöttem, hogy nem élhetek "zombiként", fiatal vagyok, nem akarhatom, hogy így éljem le az egész életem. Azóta megoldódott minden, nem élek semmilyen gyógyszeren, az ex azóta is csak dolgozik és a haverjaival lóg, semmilyen biztos pont nincs az életében, ő már ilyen is marad (megjegyzem a bátyja is ugyanígy él). Majd ha megöregednek utólag rájönnek, hogy mit vesztettek és bánni fogják, hogy nem alapítottak családot, csak tengtek a világban. Szerencsére a mostani páromban rátaláltam az igazira, bár az ő anyukája se egy matyóhímzés... de tisztelem addig, amíg ő is tisztel engem, vannak súrlódások, de már a párom se engedi, hogy beleszóljon az életünkbe és ez így van rendjén!

Ne haragudj kérdező, hogy e hosszú történetemmel "fárasztottalak" (meg nyilván a hozzászólókat is, vki végig se olvassa) csak arra akartalak ráébreszteni, hogy ha külön mentek onnantól kezdve az lesz a ti saját életetek, aminek senkinek semmi köze, ti fogjátok eltartani magatokat, családot alapítani, persze nem kell teljesen megszakítani a kapcsolatot, mert ők is a családhoz tartoznak, DE felnőttek vagytok! Ne hagyjátok, hogy a folyamatos viták, áskálódások megöljék a szerelmet, ami titeket összeköt, mert annak tényleg szakítás lesz a vége.

Elhiszem, hogy ki vagy akadva azon, ahogy bánnak veled. De te is felnőtt ember vagy, aki boldogulni szeretne az életben azzal, akit szeret, csak ezt mások úgy ítélik meg, hogy "gyerek vagy az ő fiacskájukhoz" majd ők terelgetnek mit hogy kell... ezért írtam, hogy velem ez történt, be akartam bizonyítani, hogy igenis meg tudom tudom csinálni egyedül, más segítsége nélkül, hisz ezért vagyunk emberek, hogy a saját hibáinkból tanuljunk.

Azt tanácsolom neked, hogy ülj le a pároddal és magyarázd el neki, hogy már nem kell úgy élnetek, ahogy mások szerint jó lenne, hanem ahogy nektek jó. Ha felnő az ember, megtanulja mi a jó és a rossz, de már nem vagytok gyerekek, hogy azt kell csinálni amit anyu és apu mond. Egy bizonyos kor után ezt kell szem előtt tartani, tanácsot is lehet kérni, de az már a ti döntésetek, hogy élek-e vele vagy sem.

Még 1x bocsi a sok szövegelésemért. Sok sikert a továbbiakban, remélem tudtam segíteni.

# 19/19 Jó hosszú történet.

Szerintem ott azért az exedel is volt bibi :)

De tudod mi a valódi helyzet általában.Akit lehet bántani ,azt bántani is fognak!

Szóval magyarán soha nem szabad hagynia az embernek magát még akkor sem ha balhé lesz belőle.És ha mindig kiállsz az igazadért akkor ezek megszűnnek!