Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Anyós meg a facebook?

Anyós meg a facebook?

Figyelt kérdés

Férjemmel három éve vagyunk házasok és öt éve élünk együtt. Anyós sosem bírt, konkrét konfliktus kettőnk között sosem volt, de rokonoktól visszahallottam, hogy nem tart megfelelő partnernek a fiához. Az esküvőnkön nem is gratulált, oda se jött táncolni velem...

A lényeg az, hogy a férjem egyik régi szerelmével tartja a kapcsolatot, rendszeresen összejárnak és kibeszélnek engem. Ezzel nem is foglalkoztam eddig, de elkezdte az illető lány képeit lájkolgatni, sőt, mivel a csaj kézműves apróságokst készít, ezeket megosztja. Mivel én a lájkokat is és a megosztásokat is látom, töröltem anyóst az ismerőseim közül. Ezt jó pár héttel később vette észre, és a következő találkozásunkkor kérdőre vont és közölte, hogy az ő családjában a kicsinyes viselkedés nem szokás, és bizonyítottam, hogy tényleg nem a fiához való vagyok.

Megköszöntem neki, hogy ebből ezt megállapította, mondtam, hogy gondolom akkor az nem számít, hogy a fia boldog mellettem, és szinte tökéletes házasságban él. Megmondom őszintén, úgy érzem, hogy eldönthetrm, hogy mit akarok nézegetni az üzenőfalon, az exek munkáit és képeit tuti nem, anyós által.


2017. jún. 25. 17:53
1 2 3 4 5
 21/43 anonim ***** válasza:
0%
Nem pincérnő vagy véletlenül? Mert emlékeztet a stílusod meg a kiírásod egy korábbi kérdésre ott is kb ez volt a helyzet csak még nem volt ennyire elmérgesedve a viszony.
2017. jún. 25. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/43 anonim ***** válasza:
32%
Ja, ingyen kezelsz, akkor nem te vagy akire gondoltam, bocs.
2017. jún. 25. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/43 anonim ***** válasza:
50%
Nem a lájkokról kellene a férjnek számon kérni az anyóst, hanem hogy miért beszéli ki az exével a feleségét, miért nevetik ki, és miért tartják a kapcsolatot.
2017. jún. 25. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/43 anonim ***** válasza:
65%
Amugy meg mit erdekel teged, hogy mit beszelnek a hatad mogott? Hogy kinevetnek, hogy nincs diplomad? Es? Ki lett a felesege? A diplomas vagy te? Akkor ki nevethet masikon? Hm?
2017. jún. 26. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/43 anonim ***** válasza:
88%
Amúgy minek kezeled ingyen ha tudod hogy lenéz, amiért nem vagy diplomás? Én úgy lennék vele ha ezért lenéz, akkor a szolgáltatásom se legyen neki jó ingyen :)
2017. jún. 26. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/43 anonim ***** válasza:
81%

Mondd meg anyósodnak, hogy mivel nyilvánvalóan és bevallottan ki nem állhat téged, ezért megkönnyíted a dolgát és minimalizálod a kapcsolatotokat, kezdve a Facebook-kal.

ha meg a férjed sem ért, annak ellenére, hogy az anyja meg is mondta, hogy nem bír téged, akkor ott is baj van.

Az meg, hogy meddig tűrjöd szó nélkül anyós piszkálódását, az nem intelligencia kérdése.

2017. jún. 26. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/43 anonim ***** válasza:
10%
Túl hisztizted nem is kicsit. Bunkóság volt részedről letörölni, leállíthattad volna a hírfolyamát. Az ember nagy részének úgy is úgy van beállítva, hogy azért lássa akié érdekli. Írni,olvasni tudsz,akkor tudhattad volna ezt az opciót is, ha már annyira számít Neked, ki kit lájkol, amihez persze semmi közöd. Az nem kifogás, hogy nem tudtad van e ilyen opció. Remélem a férjed is kioszt. Hisztis tinilány szinten Vagy. Semmi közöd ahhoz az Anyósod kivel van jóba.
2017. jún. 26. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/43 A kérdező kommentje:
Áhhá, szóval anyós kérdőre vonhat a törlés miatt, de én nem őt a lájk és megosztás ügyben. Nem is állt szándékomban kérdőre vonni, sőt nem is említettem neki, természetesen az ő dolga és joga azt csinál amit akar. De akkor ő se kérje számon, hogy én mit miért teszek. Semmi köze hozzá, ahogy, hogy nekem sincs az ő dolgához.
2017. jún. 26. 10:18
 29/43 A kérdező kommentje:

Lehet, hogy egyszerűbb vagyok, és nem vagyok túl okos, de legalább tudok takarítani, mosni, mert a drága diplomás ex nő úgy oldotta meg a mosogatást is, hogy a szennyes edényt kitette az erkélyre, és ott hagyta! Azt hitte valami jó tündér elviszi, és tisztán hozza vissza...

Köszönöm az érdemleges választ adódnak, hogy írtak. Többieknek is köszönöm, csak sajnos nem értek egyet a lenéző stíluson, mivel koránt sem ismerik az egész sztorikat, csak egy szeletet vázoltam.

2017. jún. 26. 10:21
 30/43 anonim ***** válasza:
27%

Jajj, csak ezt ne, olyan gáz amikor valaki nem olyan válaszokat kap amilyeneket remél ezért elkezdi az xy személyt sarazni, akivel baja van.

Gáz, hogy anyós nem mosogat de a történet szempontjából ez lényegtelen most.

2017. jún. 26. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!