Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Az anyósom az őrületbe kerget...

Az anyósom az őrületbe kerget az okoskodásával. Mit tegyek, hogy leállítsam?

Figyelt kérdés
13 hetes kismama vagyok. Az anyósom egy végtelenül önző nő, az első heteket pokollá tette a hisztijével, de mostanra megnyugodott, és úgy tűnik, örül a gyereknek. Legalábbis azért, mert vásárolgathat neki. Engem kicsit ez is idegesít, vélhetően a hormonok miatt, de így belém vágja az ideget, hogy nem leszek jó anya, mert én még nem készülök ennyire a gyerekre, de szerintem még ráér. Viszont nem csak kéretlen ajándékokkal, kéretlen tanácsokkal is sűrűn ellát. Veri a mellét, hogy ő két gyereket felnevelt, hogy ő mindent jobban tud. Mikor nőgyógyászt kerestem, megpróbált minden ismerőséhez benyomni, ahhoz is elment, akit magamnak kinéztem, és addig nem hagyott békén, míg le nem mondtam róla. Most éppen a baba neme miatt rágja a fülemet. A párommal nem szeretnénk tudni, fiunk lesz-e vagy lányunk, de ő ragszkodik hozzá. Még azt is mondta, hogy eljön velünk az ultrahangos vizsgálatra, és majd ő megkérdezi az orvost. A helyzet az, hogy a párom egy nagy nyuszi az anyukájával szemben, többször is kértem hogy szóljon rá, de helyette inkább velem veszik össze. Nem tudom, mit tegyek. Én csak addig vagyok elfogadott elem a családban, míg befogom a szám, és nem ellenkezem az anyóssal. Hogyan vegyem rá a párom, hogy beszéljen az anyjával? Vagy mondjam meg neki én, mi a gondom, lesz, ami lesz?

2017. okt. 11. 13:18
1 2 3 4
 11/38 anonim ***** válasza:
92%

akkor meg ti tehettek róla, hogy egyedül nem boldogultok.

akkor minek kellett a gyerek, ha önállótlanok vagytok?

2017. okt. 11. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/38 anonim ***** válasza:
87%
Tehát ha jól értem, az utóbbi években konzisztensen olyan döntéseket hoztál, amelyek mind egy-egy lépéssel beljebb vezettek a szartengerbe, most meg sírsz, hogy már állig ér. Erre mit lehet mondani? Egészségedre. (Szegény gyerek.)
2017. okt. 11. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/38 anonim ***** válasza:
100%
Ja hát ezt eddig nem említetted. Hát erre nem lehet tanácsot adni. Tűrsz.
2017. okt. 11. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/38 anonim ***** válasza:
100%
2 lehetőségetek van.Vagy elköltöztök,és végre a saját lábatokra álltok a mama segítsége nélkül,vagy maradtok a tutiban,cserébe hallgatjátok örök időkre.
2017. okt. 11. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/38 A kérdező kommentje:
Nem terveztük a babát, de mivel mindketten dolgozunk, úgy döntöttünk, megtartjuk. Én nem azt kértem, hogy kritizáljatok, miért döntöttem úgy, ahogy. A kérdésem/ kérésem az volt, hogyan mondhatnám meg anyukának, hogy kicsit finomabban nyomuljon. Mondjuk, nem tudom, mit vártam, az internettel sosem volt szerencsém :D azért köszönöm a válaszokat!
2017. okt. 11. 14:52
 16/38 anonim ***** válasza:
79%
Itt eddig is mindenkinek világos volt, hogy nem tervezett a gyerek, csak a védekezést is olyan ügyesen intézed, mint az életed összes egyéb területét.
2017. okt. 11. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/38 anonim ***** válasza:
87%
Nem neked kellene az anyóssal beszélni, de sajnos a férjed egy mulya. Szóval nem marad más, mégiscsak finoman neked kell jelezni, hogy neked ezzel kapcsolatban önálló godolataid is vannak - és ezek ha nem egyeznek az övével, akkor ne haragudjon, de a saját ötlet lesz megvalósítva a kéretlenül jött ötlet helyett.
2017. okt. 11. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/38 anonim ***** válasza:
92%

Ja, szóval az egész internet hülye, csak te vagy okos. Értem.


Az anyósnak a pénze, a lakása az kell, de a tanácsai nem. Értem.


Nincs több kérdésem.

2017. okt. 11. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/38 A kérdező kommentje:
Én nem mondtam ilyet, hogy mindenki más hülye, én meg okos. Tudom, miben hibáztam, de nem erre irányult a kérdésem. Viszont az a lakás nem csak az övé, a miénk is, attol, h az ő nevén van, a mi pénzünk is benne van. Nem ilyen válaszokra számítottam, ennyi, nem jelenti azt, h mindenki hülye, beleértve engem is.
2017. okt. 11. 15:18
 20/38 anonim ***** válasza:
97%
Úgy érted, hogy úgy van benne a ti pénzetek is, hogy nincsen tulajdonrészetek, jogilag 100 %-ban az anyósé?
2017. okt. 11. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!