Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Az anyósom az őrületbe kerget...

Az anyósom az őrületbe kerget az okoskodásával. Mit tegyek, hogy leállítsam?

Figyelt kérdés
13 hetes kismama vagyok. Az anyósom egy végtelenül önző nő, az első heteket pokollá tette a hisztijével, de mostanra megnyugodott, és úgy tűnik, örül a gyereknek. Legalábbis azért, mert vásárolgathat neki. Engem kicsit ez is idegesít, vélhetően a hormonok miatt, de így belém vágja az ideget, hogy nem leszek jó anya, mert én még nem készülök ennyire a gyerekre, de szerintem még ráér. Viszont nem csak kéretlen ajándékokkal, kéretlen tanácsokkal is sűrűn ellát. Veri a mellét, hogy ő két gyereket felnevelt, hogy ő mindent jobban tud. Mikor nőgyógyászt kerestem, megpróbált minden ismerőséhez benyomni, ahhoz is elment, akit magamnak kinéztem, és addig nem hagyott békén, míg le nem mondtam róla. Most éppen a baba neme miatt rágja a fülemet. A párommal nem szeretnénk tudni, fiunk lesz-e vagy lányunk, de ő ragszkodik hozzá. Még azt is mondta, hogy eljön velünk az ultrahangos vizsgálatra, és majd ő megkérdezi az orvost. A helyzet az, hogy a párom egy nagy nyuszi az anyukájával szemben, többször is kértem hogy szóljon rá, de helyette inkább velem veszik össze. Nem tudom, mit tegyek. Én csak addig vagyok elfogadott elem a családban, míg befogom a szám, és nem ellenkezem az anyóssal. Hogyan vegyem rá a párom, hogy beszéljen az anyjával? Vagy mondjam meg neki én, mi a gondom, lesz, ami lesz?

2017. okt. 11. 13:18
1 2 3 4
 21/38 anonim ***** válasza:
85%

Szóval együtt laktok....ez akkor lesz igazán jó amikor megszületik a baba!!!!

Nem vagy valami jó helyzetbe anyós nyakán..párod tudja milyen az anyja, szerintem egy másodpercig nem agyal semmin,az egyik fülén be a másikon ki és békesség van.

Az én férjem is ilyen....viszont én meg egy pillanatig nem tudom vissza fogni magam.Mondjuk nem költöztem volna össze anyóssal az is bizti

2017. okt. 11. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/38 anonim ***** válasza:
83%
Kedves kérdező! Nem megsértődni kell a válaszokon, hanem elgondolkodni rajtuk. A válaszolók nem utálnak téged, csak megosztották a tapasztalatikat. Azt még senki nem említette, hogy az drága mama se fog örökké élni. Ha addig kibírod, akkor jó, ha nem, akkor álljatok a sarkatokra. Te is és a puding férjed is.
2017. okt. 11. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/38 anonim ***** válasza:
53%
Mégis milyen válaszokat vártál? A szerinted "végtelenül önző" anyósod tetőd ad a fejetek fölé, a szemét még ajándékokat is vesz, a hab a tetején, hogy segíteni akar, hogy jó orvosod legyen. Milyen egy önző banya.. Hisztizett az első hetekben? Én sem örülnék, már eleve annak, hogy nálam lakik plusz két ember, és akkor még gyereket szülnek a nyakamra. Örülhetnél, hogy egyáltalán megenyhült, és nem rak ki gyerekestől az utcára. Nagyon el vagy tévedve! És igen, felnevelt két gyereket, nem lehetett olyan rossz anya, ha a kedves párod nem hajlandó még elköltözni se tőle, és nem akar vele veszekedni, csak mert neked elborult az agyad a hormonoktól.
2017. okt. 11. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/38 anonim ***** válasza:
70%
Áhh,értem már! Szóval elmentél dolgozni, majd összejöttél a főnöknő fiával, utána beköltöztél a főnöknő lakásába, kicsengetted 2 guriga tapéta árát, ergo már benne van a te pénzed is, ergo a főnöknő, aki menet közben anyós is lett, most már elmehet a sunyiba, és ha egy mód van rá meg se szólaljon. Ha az ember a pucér popóját belerakja a tutiba, akkor bizony annak kőkeményen meg kell fizetni az árát.. Biztosan ő sem úgy tervezte, mikor elképzelte a fiának a jövendőbelijét, hogy majd Gizike a könyvelésről elcsavarja a köldökzsinóron függő felnőtt fia fejét, aztán még becuccol a nevén lévő lakásba és gyorsan teherbe is esik, no de ahogy neked sincs, úgy neki sem volt választása.
2017. okt. 11. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/38 Lifeishard ***** válasza:
90%

Kedves Kérdező!


Jó nagy kakában vagy...

Ne várd, hogy bárki is innen szavakat adjon a szádba, mert a történetet, a helyzetet, sőt anyós pajtást is csak a Te szemszögedből ismerjük.

Az egyetlen használható tanács, hogy mielőbb próbáljatok meg függetlenedni. Akkor már más pozícióból tárgyalhatsz anyukával, és nyugodtan lehetsz bátrabb. :D

32/F

2017. okt. 11. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/38 anonim ***** válasza:
96%

Hát sajnos, míg anyósod lakásában éltek, és ráadásul egyben ő a főnököd is, addig nem nagyon tehetsz semmit.

Csak abban az esetben mondd meg neki, mi a gondod vele, ha nélküle is meg tudtok élni majd adott esetben!

A feladat adott: függetlenedni kell lassan a mamától, mert így a házasságotok is rá fog menni erre. Képzeld el, mi lesz, ha megszületik az unoka! Sokkal rosszabb lesz, elárulom. Akkor fog csak igazán mindenbe beledumálni.

Kezdjetek el azon dolgozni, hogyan tudnátok máshova költözni és nélküle megélni.

2017. okt. 11. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/38 anonim ***** válasza:
78%
Valahogy így mondanám meg neki:"Anyuka,értékeljük a jó szándékát,de ha segítségre van szükségünk,szólunk.Köszönjük!"
2017. okt. 12. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/38 acelsziv ***** válasza:
78%

Rühellem az ilyen kérdéseket ahol a nyomorult lelkű kérdező kiír egy provokatív szemetet aztán ahogy csöpögteti az infókat szépen kisül, hogy rohadtul nem úgy álla dolog ahogy azt a nagy drámában előadta.

Te meg, ha már odaköltöztél anyósod házába és még a nyakára is pottyantasz egy gyereket úgy hogy közben kilóg a se gg ed a gatyádból akkor mocskosul tartsd a szád és örülj, hogy nem hajít ki, mint a macskát...

2017. okt. 12. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/38 anonim ***** válasza:
70%
Most játszhatod itt a sértődöttet, de az amit utoljára írtál, egészen más megvilágításba helyezni a dolgokat. Ha ezt nem írod, akkor is azt mondtam volna, hogy edd meg amit főztél, ugyanis nem az anyóssal vam gond, hanem a párod reakciójával és hozzáállásával. Könnyen mondják, hogy ne avasd be mindenbe , ha a kicsi fia úgyis megteszi, akkor sokra nem mész vele. De gondolom ezt a gyerek és a házasság előtt is tudtad. Ez nem szemrehányás csak puszta tény. Na mindegy. Erre kiderül, hogy nem elég, hogy szarban vagy, még lötyögteted? Náluk dolgoztok, az ő lakásukban laktok, akkor jogos, hogy a párod nem pattog. Neked sem kéne. Vagy mit képzelsz te tök önálló vagy, ne szóljon már bele semmibe? Akkor vegyetek saját lakást és keressetek másik munkát. Nem tudod rávenni a férjed, hogy összeugorjon az anyjával, főleg hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hoztátok magatok. Te meg milyen jogon pattognál? Félreértés ne essék egy ilyen anyóst én sem bírnék elviselni de nem is dolgoznék nála és nem költöznék a lakásába. Fogadd el a helyzetet vagy költözz el. Azzal, hogy játszod a sértődött kislányt nem lesz jobb.
2017. okt. 12. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/38 anonim ***** válasza:
49%
Az én férjem fizetett a felujitasokba, de nem az övé a lakás
2017. okt. 13. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!