Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Hogy nézzek a volt párom...

Hogy nézzek a volt párom szülei szemébe, mit mondjak?

Figyelt kérdés

Exemmel másfél évet voltunk együtt, nagyon szerettük egymást. Majd jött egy nehéz időszak, ami alatt eltávolodtam tőle és szakítás lett a vége. Mindez már több mint egy éve történt.

Szakítás után úgy éreztem jó döntést hoztam. Nem sokkal később megismertem egy másik srácot, és összejöttünk. Nem volt hosszúéletű kapcsolat, közös megegyezéssel hamar szakítottunk, nem illettünk össze.

Exemmel nem tartottam a kapcsolatot sem, majd egy év után elkezdtünk ismét beszélgetni, és végülis rájöttünk, hogy hiányzunk egymásnak, adjunk ennek az egésznek mégegy esélyt. Szóval most találkozgatunk, “újra ismerkedünk”, de végülis kibékültünk. Már csak azt nem tudom, hogy ennyi minden után, hogy találkozzak újra a szüleivel?

Nagyon jóban voltam velük, az anyját egyenesen imádtam, szinte második anyum volt. Kb másfél éve láttam őket utoljára, mikor elhoztam onnan a cuccaim, és elköszöntem tőlük. Tudják, hogy én szakítottam, azt is, hogy közben volt egy másik párom.

Hogy nézzek így a szemükbe, meg ilyenkor mit mondjak mikor újra odamegyek és ezek után találkozok velük? Nem akarok úgy tenni mintha semmi nem történt volna, de nem tudom mi lenne a megfelelő....

22/L


2018. márc. 24. 12:11
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
33%
Aha,neked baromira hiányzott ha közben akadt más is neked. Az ilyenekről meg van a magán véleményem. :(
2018. márc. 24. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 A kérdező kommentje:

Igen, az az elején volt, mikor úgy gondoltam jó döntést hoztam. Aztán az hogy megpróbáltam valaki mással boldog lenni, és 2 hónap után szakítás lett a vége,megintcsak jelent valamit. Miért ezután nem érezheti egy ember azt hogy rossz döntést hozott, és hiányzik neki valaki?

Nem gondolnám, hogy valami brutális elítélendő dolgot tettem, nem csaltam meg, nem hazudoztam!

2018. márc. 24. 13:13
 13/26 anonim ***** válasza:
57%

Büszkén, hogy máshogy.

Én csak magamból indulnék ki, nem néznék rád ugyanúgy, mint előtte, sőt, a fiú helyében vissza sem fogadnálak.

Az érthető, hogy megromlik egy kapcsolat, vége lesz, stb. De hogy utána összejössz mással, megunod, aztán jönnél vissza hozzám, mert éppen jobban érzed magad... áh. Nekem nem menne. Főleg, hogy még szinte gyerek vagy...

Ha már egyszer eljátszottad az első nehézségek után, akkor mi garantálja, hogy nem fogod megint megtenni? Szegény srác. Én nem tudnék teljesen megbízni benned, a szülei helyében sem.

De mást nem tudsz csinálni, mint odamenni, találkozni velük, beszélni velük. Nem kell úgy tenni, mintha mi sem történt volna, hiszen egyikőtök sem hülye, tudják ők is nagyon jól, hogy mi történt. Vagy elfogadnak újra, vagy nem.

Ha ezúttal komolyan gondolod a sráccal, akkor kénytelenek lesznek előbb-utóbb beletörődni.

2018. márc. 24. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó, igazad van, de nem meguntam és azért szakítottunk 2 hónap után, közös megegyezés volt, nem én szakítottam!
2018. márc. 24. 13:46
 15/26 anonim ***** válasza:
45%
Az előbb még azt írtad hogy te szakítottál és hogy ő nem viselte jól.
2018. márc. 24. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
30%
Szegény fiu.. Hézagtöltésre szamárnak jó lesz,de amint jön a lo megint repül. Mint a majomok, addig fogják az egyik ágat mig másikat meg nem fogták jól. De addig is kell valaki, tipus társfüggés,nem egyedül, hanem hézagtöltővel,cseredarabbal..
2018. márc. 24. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 A kérdező kommentje:
Az a fiu nem viselte jol akivel most kibekultem:) A kis 2 honapos “kapcsolat” volt a kozos megegyezés.
2018. márc. 24. 14:24
 18/26 anonim ***** válasza:
43%
Kis 2 honapossal gondolom azért lefeküdtél.. Biztos nem kellennél igy h ugrálsz a pasik közt, csak mert megunod..
2018. márc. 24. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 A kérdező kommentje:
Hehe, jó hogy ezt gondolod de nem feküdtem le vele, odáig el sem jutottunk :D
2018. márc. 24. 14:32
 20/26 anonim ***** válasza:
85%
Ritkaság manapság..
2018. márc. 24. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!