Amikor el kell menni anyósékhoz, az miért van, ki akarja igazán?

Én fél évig tűrtem h anyósom direkt akkor járt hozzánk mikor párom nem volt otthon heti szinten jött én hülye beengedtem mindig gondolva h normális lesz erre minden alkalommal megalázott elhordott mindennem. Utána 1.5 év mosolyszünet,megelégeltem. Párom se nézett felé. 6 hónapos terhes voltam mikor elkezdett kedveskedni nekem. Nem felejtem el soha amiket tett velünk (pl leköpte a saját fiát mikor a fia nem volt hajlandó belemennj a veszekedésbe) de a gyerek miatt kicsit hűvös ugyan de normális a viszonyom vele. A gyereket szereti a gyerek meg megérdemli a nagymamáját addig amég normálisan viselkedik vele és kultúráltan velem.

Soha nem mondtam páromnak h ne menjen az anyjához de mivel már én vagyok a családja mikor engem megbántott az anyja ő sem kereste szerintem anyósom rájött h vagy jóban van velem vagy nem néz felé senki se mert csak párom van már neki a családjából.

Tisztázzuk, hogy alapvetően első sorban párunk miatt találkozunk az anyóssal ugye...

Én amíg úgy hittem kedvelnek azért valamennyire, addig örömmel mentem a páromhoz hozzájuk.

Aztán jöttek a problémák...

Kezdtem úgy érezni tévedtem. Már az elején is valamiért nekem tapadtak, mert nem az ő elképzelésük szerinti nevelésben részesültem (nem vagyok hajlandó a férfit kiszolgálni. Mi nálunk Apám is megcsinálta a náluk női dolgokat, én így állok a dolgokhoz - a férfi is megteheti. Hát ők nem.) Amikor beköltöztem hozzájuk, csak rossz lett minden. Kibukott, hogy valójában hogy viszonyulnak hozzám illetve akkor tudatosítottam magamban, hogy nagyon benéztem azt, hogy kedvelnek vagy hogy családtag vagyok náluk már azért annyi idő után. Nem. Végül elköltöztünk, mert én nem akartam ott maradni és már ők sem akarták, hogy ott legyünk aminek hangot adtak, mivel egyszer kiálltam a saját érzéseimért az egyik családtagjukkal szemben aki nem szívlelt fene tudja miért és ez volt az els ő reakciójuk erre... Nem tudnak problémát megoldani egyatalán.

Azóta nem megyek szívesen. Azóta a párom a férjem lett. De odáig fajultak a dolgok, hogy szajhúzogatva megyünk egymás családjához. Mivel én kifejeztem neki miért nem szeretek a szüleihez menni... Aztán ő sem kezdett szeretni az éncsaládomhoz menni...

Szóval a családi vacsorákra én nem szívesen megyek, náluk én teljesen kívülállóknak érzem magam, de elmegyek a férjem miatt.

Szerettem volna, hogy szeressenek engem, elfogadjon az anyósom az elején olyannak amilyen vagyok, ha már a fia engem választott... Szívesen mentem volna hozzájuk akár kerti sütögetésre stb. csak úgy is... De sosem mondják azt sem, hogy aludjunk ott. Az én családom messzebb lakik az igaz, de attól aludnák ott ha közelebb lenne is ha úgy van, hogy parti vagy csak úgy is. Szerintem nem véletlenül, mert lenne hol amúgy náluk. Szerintem azért sem, mert zavarjuk ott valaki köreit.

Leírhattam volna 2 sorban is, hogy miért van az amit kérdezel, de így kerekebb a történet és talán azért is írom ki magamból, mert bánt az egész, hogy így alakult. Tényleg szerettem volna ha szeretnek. Én szerettem volna őket, egy ideig a második családomnak tekintettem őket. Nagyon naiv voltam.

20-as, de az Nálatok volt, ugye jól értem?

De ilyenkor Te hívtad meg anyóst? Vagy simán "bejelentkezett", hogy jön szülinapot köszönteni? Azt írtad, az utolsó volt. De akkor ha egy év múlva is bejelentkezik, mit mondasz, hogy rendezed le?

Ezért nem szeretnék újat indítani, de: Nekünk az esküvőnkön nem voltak ott a férjem szülei (két hete volt). Hívtuk őket, elvittük a meghívót, előtte is már egy évvel mondtuk az időpontot. Amikor megtudták, komoly a dolog, onnantól csak mocskolódni tudtak.

Hamarosan jön a karácsony. Ha hívnak, mennünk kellene? (dec.24-én saját lakásunkban vagyunk kettesben évek óta, de 25 v. 26-án mennünk kellene, vagy innentől kiírták magukat az életünkből vajon?) Mielőtt valaki azt írná, beszéljem meg a férjemmel, ő határozottan NEM szeretne menni többet már oda...

Ez a kapcsolat során változik is.

Amikor az ember éppen elkezdi komolyabbra fűzni a kapcsolatát és még nem olyan régen ismeri az (akkor még) anyósjelöltet, a saját érdekében megy. Azért az emberek többsége szeretne jóban lenni a párja szüleivel, így eleinte igyekszik a legjobb, legtürelmesebb oldalát mutatni, hogy bevágódjon és kialakuljon a jó kapcsolat. Ilyenkor hajlamos a beszólásokat, bunkó stílust, akármi negatívumot elkönyvelni valamilyen kifogás alatt. Rossz napja volt a mamának, más korban nevelkedett, mindenkinek van egy-két fura mániája, én is megfogalmazhattam volna finomabban, stb.

Aztán elkezdesz rájönni hogy a kedves mamának kizárólag rossz napja volt az elmúlt 30 évben, és nem egy-két fura mániája van, hanem egymillió, és még azon is képes megsértődni ahogy pislogsz. Ilyenkor jön az hogy a párod miatt mész el a jeles alkalmakkor és viselkedsz normálisan. Mert neki mégis az édesanyja, és ne töltsük már veszekedve a karácsonyt, és ne kelljen feltenni a "vagy én, vagy az anyád, de az egyikünknek mennie kell" kérdést mert nem lehet jó vége.

Aztán jön a gyerek, és akkor miatta kell kapcsolatot tartani, mert egy háromévesnek hogy magyarázod el hogy az Erzsi mamival nem állunk szóba? Meg amúgy is jobb neki ha van nagyanyja, néha nagy segítség ha ott van.

Kisebb településeken szintén elterjedt jelenség a kapcsolat minden pontján a "mit mond az utca ha látják hogy rá se nyitjuk a mamára az ajtót, szájára vesz a falu" című probléma.

(FONTOS: ez nyilván az átlagos rossz anyósra vonatkozik, ha nagyon elviselhetetlen akkor a második ponton megakad a dolog mert a párod is meg akarja szakítani a kapcsolatot, és akármilyen meglepő vannak tündéri anyósok is, akikhez azért jár az ember 20 év házasság után is, mert kedves, jó társaság és szeretett családtag)

Szerintem meg aki nem bírja a család egy részét ne menjen, mi sem tartjuk a kapcsolatot apám családjának egy részével mert borzasztó emberek, nem beszélünk, nem jópofizunk, nem találkozunk velük.

Anyóssal úgy általában nincs baj de a felmenők már egy külön eset, ő jószándékból el akart hívni családi összejövetelre de párom lebeszélte mert ők pont azok az emberek akik a legkisebb hibáidat is jól kibeszélik a hátad mögött én meg kicsit socially awkward vagyok.

Ha meg karácsonykor kell menni majd azt mondom az én családom is aznap összejövetelezik, mindenki menjen a saját famíliájával.

Ezt amúgy én sem értem. Én az a típus vagyok, aki inkább itthon elvan, minthogy az életét pazarolja arra, hogy piszkálják mások.

Engem a saját családom piszkált, ahogy valaki írta, bőgésig szekáltak - ez a tágabb család volt, nagypapa, nagybácsik - és addig mentem hozzájuk, míg 18 nem lettem, onnantól nem érdekeltek. Addig is csak anyukám miatt, és más kedvéért ezt nem tenném meg.

Sokan mondják azt, hogy a felnőttség az, amikor kussolsz, tűrsz, megfelelsz az "illik" szabályainak... én azért szeretek felnőtt lenni, mert ha valaki méreg az életemben, azzal nem kell törődnöm. És tudom, igen, a szerelmem szülője... de nekem egy idegen. Engem nem nevelt, nem szeretett, nem látott felnőni, nem gondoskodott rólam. Tárgyilagosan nézve az, hogy van egy közös ember az életünkben nem olyan nagy kötelék. Barátokat gyakrabban látok, és ha baj érne, inkább őket látnám ott, mint egy idegen asszonyt.

Ezt nem rossz szándékkal mondom, hanem tényszerűen.

28: Én is pont így.

A felnőttségnek kardinális része az, hogy nem csinálsz semmit mások vélt vagy valós elvárásai miatt, mert az elvon a saját életcélodtól, amiről pedig magadnak kell számot adni.