Párommal 1 házban lakunk, saját házunk. Szerintetek az normális hogy az apjának van kulcsa a mi házunkhoz és bármikor be jöhet?

Van olyan család, ahol normális, máshol meg nem.

Szerintem nem egészséges.

A szüleimnek van kulcsuk az én lakásomhoz. Nekem is van az ő lakásukhoz. Így praktikus, ha valamit intézni kell és nincsenek otthon, vagy ők intéznek nekem, amikor nem vagyok otthon. Szóval a kulccsal önmagában nincs baj.

Viszont soha nem járunk be csak úgy a másik lakásába, annak tudta nélkül. Ha meglátogatjuk egymást, akkor sem kulccsal megyünk be, hanem csengetünk. Szóval ez a kulcs csak olyan különleges helyzetekre van.

3-as írja azt, amivel egyetértek.

Bizalom és viselkedés.

Ja, és nem visszaélni a helyzettel.

Nekem is van kulcsom anyukám lakásába, de eszembe nem jutna csak úgy bármikor bemenni a lakásba.

Mindenképpen meg szoktuk beszélni előtte.

Szerintem ez a normális.

(bár van olyan ismerősöm, aki azt mondja,milyen jó, hogy az anyósa bármikor jön-megy a lakásukban, kitakarít, vasal, meg tesz be kaját a hűtőbe... hát én ezt így nem bírnám, de van, akinek megfelel)

Anyósomékkal lakunk egy ikerházban, van kulcsunk egymáshoz, de még így sem járkál senki hívatlanul senkihez! Egyszerűen tiszteletben tartjuk a másik életterét, akkor megyünk át, ha előtte megbeszéltük, és még úgy is kopogunk. Akkor sem változott ez, mikor a fiunk született, pedig első unoka volt, és mindenki tűkön ült, hogy mikor jöhet át végre babázni. De nem, megvárták, hogy hívjuk őket.

A kulcsot főleg akkor használjuk, ha mondjuk elutazik valaki, mert akkor átjárunk egymáshoz állatot etetni meg virágot locsolni. Ezek nyilván előre lebeszélt esetek, és arra a 4 percre megyünk át egymáshoz, amíg kitesszük a macskának a kaját, kicseréljük az almot meg megszeretgetjük, vagy ők átjönnek, felteszik a pórázt a kutyára és kiteszik a kaját, vizet.

Hát az én anyósomnak addig volt kulcsa a lakásunkhoz, ameddig egy szép délután ránk nyitott a hálószobában, miközben... na...

Bejött, átjött a gyerek szobáján, ő aludt, és simán benyitott a hálóba.

És ha hiszitek, ha nem, még ő volt felháborodva, hogy fényes nappal hogy is lehet ilyesmit csinálni.:) A saját hálómba, a saját férjemmel...

Na akkor visszakértük a kulcsot. De továbbra is meg volt sértődve.

Ma már nevetek rajta, de akkor és ott valahogy nem volt vicces.

Szerintem az a probléma, hogy a párod figyelmen kívül hagyja az érzéseid és a kérdésed.

Amúgy én sem bírnám ezt.