Rosszul érzem magam, anyám erőltet?

Szóval nem tudtam jobban hogy megfogalmazni ezt az egészet, szóval majd most ide leírom!

18 éves fiús lány vagyok, nemsokára már 19 leszek és pont ezzel van a probléma, hogy fiús vagyok. Mindigis fiús voltam, ami anyámnak sosem tetszett, úgyszintén báttyámnak sem, viszont apám nem törődik ezzel; "ha az tetszik neki, akkor hordja, most vágjam nyakon?" Legtöbbszór ezt mondja xDDD

Na igen, barátnőjeim nincsenek, fiúkkal szoktam haverkodni, velük megyek bulizni, meg az iskola keretein belül is velük vagyok. Olyan hű de sok nem tudom én hány ezer haverom nincs, de vannak. Gyerekkoromból is van 2 srác, akik legjobb haverjaim.

Magamról: ugyebár fiús vagyok, fiúsan öltözök, gördeszkázok, abszolutt semmi sminket nem használok (nem is értek hozzá). Haverjaim szerint jól áll nekem ez a stílus, + a humorom is hatalmas. Mindenkivel kedves és jófej vagyok, de aki bunkó velem, azzal én is az vagyok!

Leginkább a fiús dolgok szoktak érdekelni, a parfüm, magassarkú meg egyebek még csak a figyelmemet se ragadják meg.

Én mindig jól érzem magam a bőrömben, felszabadultnak tartom magam. Viszont anyám nagyon rám akarja erőltetni, a "durva sminket", vagyis jobban mondva a túlzott smink (én hívom durvának xdd). Na meg + dekoltázs, tapadós farmaernadrág ami úgy rámtapad, hogy mozogni se tudok. Na meg a magassarkú, hogy jóval magasabb legyek, mert törpe vagyok.... (155 cm magas vagyok már olyan 15 éves korom óta xd)

Néhányszor megprobáltam magam így elképzelni és hatalmas szégyenérzetet érzek, mert hogy én mindigis fiús voltam és most hogy mutogassam magam, meg kisminkeljem mavam de kegyetlen ez lehetetlen..... valamikor hatodikba voltam kisminkelve először meg utoljára, mindenki azt hitte huszonéves vagyok és egy udvarlóm is akadt, aki rögtön az elején kifejezte, mennyire tetszek neki, viszont smink nélkül úgy eltünt az életemből, mint a huzat, megijedt ahogy kinézek.... Azóta igen sokat változtam.

Megkérdeztem néhány nagyon nagyhaveromtól, hogy mit szólna ha smink, dekoltázs, magassarkú lenne rajtam és valaki azt hitte, hogy az ördög szállt meg XDDDD

Valaki meg ugye ezt az egészet furcsálta, de nagyon. Mégis mit mondhattam volna, miért kérdeztem ilyet? Anyám erőlteti...

Mindig azt kell venni, ami anyámnak tetszik... ha nem az, hanem ami nekem tetszik, akkor alvásig csak pukkadozik és tönkre akarja tenni a jókedvemet. Egyik haverom felajánlotta, hogy eljön velem shoppingba, tudna ajánlani ezt-azt, ami jól is állna nekem. Egyedül nem nagyon szeretek shoppingba menni, de apámmal vagy valaki haverral igen!

Apám bármit megvesz nekem, ő mindent rámbíz, amit én akarok.

Néhány rokonoknak úgyszintén az a bajuk, hogy fiús vagyok. Némelyik még azt is megmondja, hogy "egy lánynak szépnek kell lennie" / "jaj de szép lány lennél te, csak nem akarsz!"

Áááááááá érteeem één a lényegeeet!!! Szóval én ronda vagyok mi????!!

Ilyet a haverjaim sosem mondtak, de azt, h "szép vagy / menő vagy" azt rengetegszer.

Ilyen vagyok, ilyennek ismertek meg a haverjaim, ilyennek szeretnek és szerintem ha "nőiessebb" leszek, akkor egy zárkózott, szégyenlős, senkire rá sem néző lány lesz belőlem, talán depressziós is...

Tanácsokat szeretnék kérni, hogyan tudnám anyámnak megmagyarázni, hogy én ezt utálom és nem fogok csak azért megváltozni, hogy neki megfeleljek. Neki tetszek, de magam nem... mégis hogyan legyek boldog, ha nem tetszek magamnak? Megmondtam anyámnak, hogy ő is volt fiatal, kamasz emberi lény, és hogy olyan volt, amilyen lenni akart, akkor én mért legyek tiszta anyám? Komolyan mondom utálom, hogy lány vagyok!!🤮

HELP PLS