Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Korán jött a baba, az anyám...

Korán jött a baba, az anyám nem enged felnőni. Mit tegyek, már teljesen kivagyok?

Figyelt kérdés

18 évesen költöztem el otthonról, addig tipik "anyu pici lánya" voltam. Főleg azért, mert apukám 2 éves koromban itthagyott minket, és évekig mi voltunk ketten csak. Anyukám kicsinek is rajongásig szeretett, együtt aludtunk, alig jártam óvodába, mert 9-kor elvitt, de 1-kor már otthon voltam, vagy éppen nem is vitt be, és együtt voltunk egész nap. Mindent együtt csináltunk, de tényleg 24 órából 24-et voltunk együtt. Aztán 10 éves koromban megismerkedett a férjével, akkor úgy ahogy normalizálódott a helyzet, de a túlféltés, az, hogy nem enged sehová, még mindig jelen volt. Nyilván 11-12 évesen nem bulizni indultam volna, hanem mondjuk ottalvós bulira, vagy egy hétvégén elmenni barátnőkhöz, de nála ez is az elképzelhetetlen kategória volt, mert hogy ő aggódik, mi van ha baj lesz, stb. Nagyon nehezen engedett gimiben is önállósodni, és ez 15-16 évesen már zavart rettenetesen, de ha szóvá tettem, azzal jött, hogy mégis ki szeressen engem, ha nem ő, rajta kívül nekem senkim sincsen, és más gyerek mit nem adna egy ilyen anyukáért, meg majd megbánom a viselkedésemet, ha ő már nem lesz.

Jó, elköltöztem, de akkoris eljött hozzám kitakarítani, merthogy én nem vagyok elég alapos, nem jól csinálom, és hogy ő csak úgy nyugodt, ha ő csinálja meg. Ugyanez volt a bevásárlással, hogy előre bevásárolt nekem egész hétre, értem jött, mert hiába volt autóm, ő féltett az autópályán. Beállított csak úgy, hivatlanul többször és ha tudtam, hogy bulizni megyek, és van esély, hogy esetleg hazahozok valakit, akkor kértem, hogy ne jöjjön már másnap, erre hogy "na akkor csak azért is elmegyek, mi az, hogy titkolózol?!". Kivoltam, hogy pakolt, kutatott a cuccaim között, mosta a szennyesemet, átnézte a szemetemet, ha talált egy blokkot, megnézte, mit vettem, stb. Ez ment 2 évig, utána összeköltöztem a párommal januárban, és ott mondtam, hogy fejezze ezt be, mert már nem egyedül élek, nem akarom hogy olyat találjon, amitől zavarba jönne, meg úgy egyáltalán, ha eljön hozzám/hozzánk, akkor beszélgessünk, ne az legyen, hogy elzavar otthonról, mert ő most takarít...


Viszont most született meg a babánk, ennek kéne a legszebb időszaknak lennie, de tiszta ideg vagyok anya miatt. Már a terhesség alatt is azzal jött, hogy ő bent lesz a szülésnél biztosan, ki nem rakja onnan senki, meg hogy utána ideköltözik és szimbiózisban lesz a gyerekkel, mert én egy kaktuszt sem tudnék életben tartani. Akkor erre nem mondtam úgy semmit, mert nem akartam vitát, de itthon vagyunk másfél hónapja, és nap, mint nap van valami. Miért keltem fel későn, miért nem a szobájában altatom a babát napközben, miért nem főztem ebédet, miért miért miért. Mindent meg kell indokoljak, mindenre van valami kérdés, és mindig mindent jobban tud. Komolyan, már ha meghallom a kocsit a ház előtt, a fejemet verném a falba... Ma is jött, pont pakoltam a konyhában, és kiszóródott a liszt kicsit a kőre. Nyilván feltakarítottam volna, de nem, ő azonnal elkezdett itt pakolni, porszívózni és szidni, hogy lehet ilyen kupiban élni. Pedig figyelek a rendre, heti egyszer jön egy hölgy takarítani is, de amúgy minden este elpakolunk mindenhol, feltörlök, rendbe teszem a fürdőt, mosdót, szóval nem egy retekdombon élünk.


2019. okt. 18. 18:09
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
94%
Uristen, anyád nem normális. Zárcsere, és hivjon fel mielőtt megy. Ha nem, hát nem engeded be. Ha rendezkedik, megkéred menjen el. Mondjuk csodálom a türelmedet én már orditanék vele.
2019. okt. 18. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
96%
Próbáld meg nagyon határozottan, és először szép szóval, hogy csak akkor jöjjön, ha előre megbeszélitek, és hogy köszönöd nem kérsz a tanácsaiból és a kioktatásból. Utána minden mehet, amit előttem javasoltak.
2019. okt. 18. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
95%
miėrt van kulcs anyukådnål? egyátalán kulcsot vissza kérni és zårat cserėlni azonal.ha jön nem kell be engedni ,telefont nem felveni igy előbb utobb rå jön hogy nincs szükség ara amit csinål ės talán normalizålodik kapcsolat.
2019. okt. 18. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
94%
Gondolj arra, hogy a párod meddig fogja ezt elviselni, ha ez már neked is sok? Szerintem ez az utolsó pillanat, hogy válassz az anyád és a férjed között, különben egyszer majd csak azt veszed észre, hogy ott maradsz egyedül a gyerekeddel és muszáj leszel visszaköltözni anyuci szoknyája alá...
2019. okt. 18. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
23%

Az elején még hihető történet a végére örkényi abszurdba fordult, erősen kételkedem a valóságtartalmában.

Ha eljátsszuk, hogy igaz, akkor ennek a történetnek az alanya nem az anyád, ő elmebeteg, hanem te vagy, nélküled ezt nem tudná tenni. Zárcsere, ha van zárbolt szombaton, akkor holnap, ha nincs, akkor hétfőn, és anyáddal a kapcsolatot 100%-ig, mondom 100%-ig megszüntetni. Különben te halsz bele! Kötelező olvasmány: Mérgező szülők

2019. okt. 18. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
88%

Piszok nehéz levetkőzni egy elszúrt gyerekkor eredményét. Te most drasztikus lépések előtt állsz és ez egyedül nem fog menni. Ülj le a pároddal, mond el neki konkrétan, hogy mi a célod! Kérd, hogy bátorítson! Tűzzétek ki együtt a cselekvések időpontját és ő legyen a támaszod! Kérd, hogy ne hagyja, hogy meggondold magad! Akár írjatok le mindent, amit meg szeretnél tenni és azt is, hogy mikor. Például holnap reggel felhívod és megkéred, hogy a héten X napokon ne jöjjön. Azokra az X napokra kitűzöd, hogy nem engeded be, ha mégis jön. Egy olyan napra, amikor szívesen látod, megfogadod, hogy nem engeded takarítani. Erre viszont nyugodtan készülj rá: takarítószereket hord fel a padlásra, le a pincébe, ahová csak el tudod paterolni. Gyakorolj be néhány mondatot arra az esetre ha elkezd pakolászni, vagy értetlenkedik. Amit előre betanulsz, azt könnyebb nyugodtan és határozottan kimondani. Próbáld el a pároddal őket.


Arra figyelj, hogy mindenképpen te cselekedj! Neked kell lezárnod a gyerekkorodat. Ha a párod kizavarja tőletek, attól te nem fogsz helyre jönni. Az elnyomás okozta sebek benned maradnak és évek múltán is megkeserítik az életed.

2019. okt. 19. 03:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
100%

Mér megbocsáss de az anyáddal valami baj van.Nekem is férjnél van a lányom,van 3 unokám,de én csak akkor megyek oda takaritani vagy segiteni ha megkér rá.

Csodálkozom,hogy a párod még tűri.

2019. okt. 19. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
9%

Nem, te nem vagy önálló, felnőtt meg pláne. Ugy szültel gyereket hogy mentálisan meg te is az vagy.

1. Cserélj zárat az ajtón. Nem nehéz.

2. Ha odamegy hozzatok es nem hajlandó elmenni, akkor kihívod a rendőrséget.

3. Ha odamegy hozzatok szüléskor majd a parod szepen kitessekeli.

4. Te tenyleg ennyire buta vagy, vagy csak tetteted?

5. Tiltsd le facerol, a telefont ne vedd fel neki.

Latod milyen egyszeru? De ezt csak a felnőtt érett nők tudjak megcsinalni. Az olyan gyerekek mint te nem

2019. okt. 19. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
100%

Én a következőt tennem:

Beülnek a kocsiba megáll el a házuk előtt bevonulnek és szépen elkezdenek takarítani nála. Kukát atneznem vinnék tisztitoszereket és közben morognam. Ezt minek vetted, ez neked nem kell, majd én ki takarítók te már idős vagy, én jobban tudom hogy kell mert fiatalabb vagyok, ez a tisztítószer már elavult ezt kell venni most ez a trendi de ugye ezt ő nem tudhatja. Nem is érted hogy lehet így tartani a fűszereket, szépen átrendezed ahogy neked jobbnak tűnik. Közben nyugodtan szépen mond amiket ő szokott! Aztán vágd az asztalra a rongyot és kérdezd meg, hogy nnnnnaah??? Hogy tetszik?!

És itt nyugodt hangnemben kozolnem, hogy szeretlek anya de felnőttem és nem engedem, hogy tönkre tedd az eletem és a hazassagom! Mert ezt fogja tenni, ezt neked is látnod kell...

2019. okt. 19. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
84%
Meg annyival kiegeszitenem, hogy én ezt pár napig csinálnám és persze sírva megsertodve vonulnek el ha beszolna hisz én csak segíteni akartam! Saját magának tarts tükröt!
2019. okt. 19. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!