Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A volt feleség folyamatosan...

A volt feleség folyamatosan irkál és hívogatja a páromat, na és persze próbálja ellenem hergelni! Mit tehetnék? Kezd rámenni a kapcsolatom!

Figyelt kérdés
Az ex-asszony hagyta ott a páromat egy nála sokkal fiatalabb pasiért ( a nő 37 a srác 27). Van egy közös gyermekük a párommal. Mióta én beléptem a képbe, ideköltöztem a mostmár élettársamhoz, még jobban rá van telepedve a páromra. Még többet hívogatja kis semmiségekért. Nem tudja elviselni, ha épp nincsen nálunk a gyerek, mit csinálhatunk. Nem viseli el, hogy kettesben is vannak néha programjaink. Rengeteg gyermektartásdíjat kap, mégis mindig követelőzik, ráadásul olyanokat ír a párommak, hogy "dönts, ki a fontosabb" vagy hogy "tudom, hogy a gyereked az utolsó, a nőd pedig az első stb ".Pedig amikor teheti, az összes évi szabadnapját a gyerekkel tölti párom, rám szinte nem jut ideje. A nőnek ez sem elég. Múltkor itthon voltunk együtt 3 napot úgy, hogy nem szóltunk az exnek. Együtt szerettünk volna lenni, és tengernyi a munka a ház körül. Az ex felhívta az anyósomat, és megkérdezte, merre járunk. Ő meg persze megmondta, hogy szabadnapunk van... na onnantól olyan irkálás, és cirkusz keveredett... borzasztóan érzem már magam ebben a kapcsolatban. Fiatal vagyok ( Párom 42 én 29), csinosnak és igényesnek tartanak, úgy érzem, találhatnék nyugalmat magamnak olyan mellett, aki kiáll mellettem, nincsenek ilyen harcok és nem tartanak folyamatosan stresszben. Állandó gyomor idegem van, hogy ha épp kettesben vagyunk, mikor csörög a telefonja, vagy épp a hátam mögött hogyan próbálja az ex befolyásolni. Gyermeket szeretnék, házasságot. De így? Hogyan merjek szülni ebbe a kapcsolatba? A saját gyermekem issza majd meg a levét? Segítsetek Nekem! 🙁

2019. okt. 26. 12:06
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
69%

Sokáig nem fogod bírni idegekkel ami teljesen érthető.

Én azon csodálkozom hogy 29 éves létedre egy 42 éves pasi kellett egy gyerekkel meg exanyucival. Gondolom gyerektelen 30as egy sem volt mi? Mindegy... Szóval itt neked nem sok közöd van, vagy kilépsz ebből vagy tönkremész idegileg.

2019. okt. 26. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
55%

A #9-essel érték egyet. Próbáld rávezetni a párod, hogy hasonlóan cselekedjen mint a 9-es párja.

Az ex egy undok liba. Írigy, hogy a volt férje végre egyenesbe jött. Ráadásul egy rendes fiatal hölggyel.

2019. okt. 26. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 Argloss ***** válasza:
100%

Te annyit tehetsz, hogy lelépsz, vagy ösztönzöd a párodat, hogy rendezze a helyzetet. Megéri bántani magadat érte?

Ha úgyis nálatok mindig a gyerek, akkor fel kell vetni, hogy a gyermek elhelyezése átkerüljön az apjához és onnantól az anyuka fizesse a gyermektartást. Valószínűleg gyorsan megváltozna ettől a hozzáállása.

2019. okt. 26. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
Eddig sem voltam közösségi oldal függő, de a párom azt is ,,megtiltotta", hogy kirakjak képeket magunkról. Az ex nagy internetfüggő, és ha látja, hogy kiteszek valamit, vagy hol jártunk kirándulni, megsértődik, és cirkuszol.
2019. okt. 26. 19:40
 15/17 anonim ***** válasza:
87%
Na szerintem hagyd ezt a kapcsolatot, nem érdemes kínlódni vele. Ez a pasi nem áll melletted. Méghogy mehtiltja, hogy kitegyél közös képet? Én ott fejeztem volna be az egészet. Nem is konkrétan egy kép miatt, hanem mert egyértelmű, hogy ezzel is a volt feleség kedvében akarj járni. Ez mindig így lesz, olyat kell tegyél, úgy viselkedj, ami megfelel az ex kedvének.
2019. okt. 26. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim válasza:
63%
Egyetértek az előttem szólókkal. Na, azóta változott a helyzet, pároddal beszéltél?
2019. nov. 1. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
Na mi van, meddig vártál a szakítással?
febr. 1. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!