El vagyok keseredve. Mi ez az egész helyzet? Miért ilyenek velem? Mit tegyek?

17éves lány vagyok, és nagyon elvagyok keseredve, ugy érzem senki vagyok, és nem szeret senki sem.

Tegnap jöttem haza egy 3napos nyaralásból...örültem kicsit hogy itthon lehetek, de én senkinek sem hiányoztam, anyám is veszekedett velem tegnap.

Ma meg apámmal vesztem össze alig 20perce.

Mert sirt az unokahugom, vagyis hisztizett, mert igaz 8hónapos, de mindenért ordit meg visit amit nem kap meg.

Én meg kérdezem teljesen normálisan hogy "miez a hiszti?"

erre apám rámordit:"kiváncsi vagyok majd te hogy fogod nevelni a kölyködet."

mondom"Ne velem takarózz...17vagyok"

erre elkezdet orditani, meg csapkodni, hogy én ne parancsolgassak neki...meg hogy taknyos vagyok.

Mondom "Nyugi...ne kiabálj, énis normálisan beszélek"

erre ő "Dugulj el... ha valam nem tetszik takarodj el itthonrol, költözz el. nem te su*rpd a spanyol viaszt."

mondom neki higgadtan "OKé leteszem az érettségit jövöre megyek melozni és elcuccolok." (igy is akarom)

erre mondja "És akkor mivan? jó ötlet, senkinek sem fogsz hiányozni"

Feljöttem az emeletre, aztán még hallottam hogy anyám előtt ócsáról orditva.

Nagyon rosszul esnek ezek.

Egyre nehezebben türnek meg itthon.

Olyan érzésem van, hogy nem is szeretnek...

Egyre jobban vágyom arra hogy légiutras-kisérő legyek, csak hogy a munkának éljek, ugysem hiányoznék snekinek.

És ez most nem depi, meg nem emo.

Ezt érzem, és totál el vagyok keserdve. Nicsen szinte snekim:(

Anyámmal is normálisan beszélek és ordit velem, meg lehord.

Soha egyik sem ölelne meg, multkor anyám is elhuzodott.