Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek, ha a húgom megutál...

Mit tegyek, ha a húgom megutáltatott az egész családdal és rokonsággal és még nekem van bűntudatom, amikor nem csináltam semmit és engem okol anyám haláláért, amikor nem én vagyok érte a felelős és a rokonok is támadnak?

Figyelt kérdés

Már lassan ötödik éve, hogy elköltöztünk a szülőfalumtól 480 kilométerre. A húgom minden évben legalább 3-4 alkalommal hazarángatott azzal az indokkal, hogy anyám beteg (anyám a húgommal élt). Ebből nyilván soha semmi nem volt igaz, mivel mikor odamentem, sose volt kutya baja se. Mindig azért hívtak haza, hogy meggyőzzenek arról, hogy támogassam őket pénzzel. Három hónappal ezelőtt felhívott a húgom, a szokásos szöveg: menjek haza, mert anyu beteg. Mondtam neki, hogy most nem tudok menni, mert kell a szabadság nyárra, majd nyáron megyek, ha tudok. Erre fogta, és rám tette a telefont. Ez egy pénteki napon volt. Szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden is hívtam, nem is egyszer, de nem vette fel a telefont, megpróbáltam anyámat hívni, de kisipolt. Szerdán és csütörtökön már nem is hívtam, úgy voltam vele, hogy ha haragszik, akkor haragszik, most biztos nem fogok hazakéreszkedni a munkahelyemről, mert anyám kitalálta szokás szerint, hogy beteg, és ha annyira kellett volna a pénz nekik, akkor mondta volna a telefonba, hogy utaljam át nekik, de csak rám vágta a telefont. Majd pénteken délután felhívott és beleordibált a telefonba, hogy meghalt anyám, örülhetek, és hogy én vagyok a gyilkosa, pedig ott se voltam, és ha el merek menni a temetésére, akkor leszúr. Mert ezt is így kell közölni, hogy meghalt egy édesanya. Ordibálva és vádaskodva meg fenyegetőzve kell közölni, na mindegy.

Nem akarok vádaskodni, nem szeretnék az ő szintjére lesüllyedni, de ha már bűnbakot keresünk a halálában, akkor az ő. Ha tudta, hogy beteg, akkor miért nem vitte orvoshoz? Miért nem hívta fel az orvosát? Miért nem ment be vele a kórházba? Nem én vagyok a hibás, hogy 480 km-ről nem reagáltam kellőképpen arra, hogy beteg, amikor 20x eljátszották ezt velem, pedig csak a pénzem kellett nekik. Legkésőbb már pénteken tudta, hogy beteg és rosszul van. 1 héten keresztül nem vitte kórházba, se sehova se, az ügyeletet se hívta rá, még az orvosával se konzultált. Ha kettőnk közül valaki hibás, az ő.


A temetésre elmentem, és úgy bánt velem mindenki, mint egy tényleges gyilkossal, mert a húgom felhívta az egész rokonságot, és telebeszélte mindenkinek a fejét azzal, hogy én vagyok anyám gyilkosa, és anyám abba halt bele, hogy nem mentem haza és nagyon hiányoztam neki, ami abszurd, mivel halála előtt 2 hónappal találkoztunk. Nálunk az a szokás, hogy a temetés végén a közeli hozzátartozókhoz odamennek a távoli hozzátartozók, na engem, a férjemet és a gyermekeimet mindenki szépen kikerült, és úgy néztek ránk, mint a véresingre. Megvetően, lenézően, undorodva, utálkozva.

Nem sajnáltatni akarom magam, nem ez a célom, de ott van az, hogy meghalt az édesanyám, és akkor még az egész rokonság gyűlöl, a fiamat mandulatályoggal műtötték.

Nem tudok aludni emiatt, és olyan váratlanul is ért anyám halála, és nem néztem volna ki a rokonságból azt, hogy ilyet megcsinálnak velem. Ezen stresszelem magam anyám temetése óta, mit tegyek?


2020. júl. 21. 10:59
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
91%

Szarj az ilyenek fejére!

A k. rokonaid is rá kellene jöjjenek, hogy 480km-ről nem lehet valakit orvoshoz vinni.

2020. júl. 21. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
91%

Szerintem engedd el a témát, nem a te hibád, hogy meghalt anyátok, illetve azt egyetlen épeszü ember sem várja el egy felnött gyerektöl, hogy ne költözhetessen el a szülötöl, csak azért, mert esetleg beteg lesz valamikor vagy a szülönek ez ne tetszik.


A temetésen szerintem a rokonság leszerepelt, egyszerüen lépj ki ebböl a körböl.

2020. júl. 21. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
91%
Én ehhez csak azt tudom mondani nem csodálom, hogy jó messzire költöztél a családodtól.
2020. júl. 21. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
81%
"Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá."
2020. júl. 21. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
92%
Pocsék családod van, mindenkit beleértve, egyszer s mindenkorra szakíts meg velük minden kapcsolatot. Ne félj, fognak még keresni, mert kéne nekik megint a pénzed. Na, akkor legyél erős, és rakd rájuk a telefont te is.
2020. júl. 21. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
85%
Majd figyeld meg a hagyatéki eljárás során mit fognak művelni.
2020. júl. 21. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
93%
Nehogy lemondj bármi örökségről a javukra, mert ezzel csak megerősíted bennük, hogy bűnösnek érzed magad! Gazembereknek nem szabad szívességet tenni, csibésznek nem engedünk.
2020. júl. 21. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
18%

Én csak azt nem értem, hogy a húgod volt egyedül a gyereke, vagy te is?


Vagy ez hogy volt, hogy a húgod viselte gondját édesanyádnak, te jó messze költöztél és gyakorlatilag nekem az jön le, hogy te időnként utaltál nekik pénzt, mert ők csak a pénzed miatt kerestek, de a leírói részben az nem derül ki, hogy milyen gyakran látogattad az édesanyádat, mert ugye mégiscsak az édesanyád, semmit nem írsz, hogy milyen kapcsolatotok volt, és hogy anyuka mindenben támogatott e titeket mikor gyerekek voltatok. Azért elgondolkodtató, hogy ha megöregszenek a szülők akkor van aki tök egyedül marad, itt hugodra számíthatott édesanyád. Az is elgondolkodtató, hogy meghalt édesanyád, és neked nem az jut eszedbe hogy hogy támogasd a testvéred lelkileg, mert nyilván nem kényszerből segített édesanyádnak, és ezért szerintem minimum egy köszönet is járna, hiszen így te tudtál dolgozni, és tudtál sok- sok időt tölteni a férjeddel és a gyerekeiddel, gondolom nem kívántad öregek otthonába az édesanyád.


Azért ilyen kérdésnél illendő lenne ezt is írni, hogy mégis mit köszönhetsz vagy nem köszönhetsz a szüleidnek, testvérednek, mert így igencsak félreérthető, amit leszűrtem én:


- húgod egyedül ápolta az édesanyátokat


- te jó messzire költöztél, azt hogy miért arról nem szól a fáma, nyilván a munka miatt


- anyagilag támogattad őket


- több félreértés is volt köztetek


- haragszol a húgodra, de tulajdonképpen ő segített napi szinten anyukádnak


- aki ápol, vagy segít azt miért nézik le


- miért gondolod azt hogy a pénzed kellett neki


- ezek alapján amikor telefonált, nem volt alaptalan a telefonálása, csak anyukád tartotta magát mert nem akart ijesztegetni


- talán inkább meg kéne beszélned testvéreddel, mert ápolni egy családtagot egyedül, szeretett személyt, már az is nagy szomorúság lelkileg, magyarán aki ápol előbb utóbb a szervezetének szüksége van pihire, és lehet aggódott, hogy mi lesz ha ő nem bírja, és ezért szólt neked, hogy anyukádnak egy picit te is segíts.


- Most meg pláne szüksége lenne a testvérére, hiszen ő volt ott teljesen, ő segített, képzeld el mit érezhet most ő. Neki ez az egész mennyire trauma, és nyilván ezért mondta amiket mondott, de az is nyilvánvaló, hogy nem gondolta komolyan csak szerintem ő haragszik rád, mert úgy érezte cserben hagytad lelkileg őket, és itt most nem az anyagiakról van szó.


- Bizonyára van bőven munkád, de segíteni egy család tagnak ugyanolyan kemény munka, mint a teljes munka.


Nem kötött munkarend, magyarán nem reggel 8tól 4-ig vagy 7-ig dolgozik, hanem van mikor éjszakázik, van mikor éjszaka után is megy és segít napközben is, és van mikor van bőven mit csinálni, házi munka, bolt, mosni, takarítani, főzni, ügyeket intézni és lehet sorolni.


Az hogy mit mondott dühében egy dolog, de számomra nem egyértelmű, ha minden oké volt szülők és testvér részről, magyarán nem ártottak neked, akkor miért kell ezt lereagálni így. A testvéred gyászol, és lehet mikor keresett akkor is rettegett mi lesz, erre nem gondoltál?


Mivel nem írsz semmit a családi kapcsolatotokról, ezért én inkább ezen oldalról közelíteném meg ezt a kérdést, mert amit leírtál, tulajdonképpen most úgy állítod be mintha te lennél az áldozat, mert a húgod eltitkolt előled mindent, de ő próbált neked jelezni többször is, csak te besértődtél, és nem kerested őket, mondván anyukád is és a testvéred is biztos duzzog. Nyilván nem a te hibád édesanyád halála, de valószínűleg biztos nagyon hiányolt, mesélt húgodnak és húgod lehet ezért jelzett neked, szóval te is írtad, hogy hugod jelezte ezt neked, bizonyára hugod abban reménykedett, hogy mikor lát téged anyukád jobban lesz, és azért, hogy míg lehet minél több időt tölts vele együtt, és lehet ezért haragszik rád most.


Szerintem te most nem látsz reálisan. Persze haragudott testvéred rád, mert nyilván a bajban egyedül érezte magát, tudod ez is egyfajta sokk! Szerintem inkább így kéne nézned ezt, és nem az önérzeted oldaláról, pláne most. De te tudod mivel te tudod, hogy milyen kapcsolatba vagy a saját családoddal.


Természetesen mikor az ember felnő lesz saját élete, de a család attól még család, és ha segítség kell nekik, és most lelki segítségről beszélek, magyarán sokat segít a jelenlét is mikor az ember ott van, akkor nem értem hogy miért kell úgy kezelni, mintha valami necces dolog lenne, hogy haza megy az ember és ott van hagy örüljenek neki.


Tudod láttam olyan nő példáját is akinek az édesapja betegségének hírére, hazament, hogy segítsen neki, de a munkája nem egy olyan munka volt, ami noname munka. Ott hagyta, és mellette elkezdett vállalkozni, és egyszerre segít az édesapjának, úgy, hogy a testvérei is segítenek nekik.


Tudok olyat is aki a beteg hozzátartozóját ápolta, és addig hosszabb szabadságon volt. Szóval én igazából ezt a kérdést nem értem.


Nem azon kéne gondolkodnod, hogy te vagy e az oka, hanem azon hogy a húgod mennyire akart segíteni, és kétségbe esésében neked próbált szólni, mert lehet neki és anyukádnak is biztonság érzetet és örömet adott a jelenléted, mennyire fájt volna neked egy kis együtt töltött idő, hiszen anyukád, mégis csak az anyukád, és mivel te ellenkezően reagáltad le, ezért dühében a tehetetlenség dühe mondatta hugoddal egy két dolgot amit valószínűleg ő maga sem gondolt komolyan. Szerintem a húgod nagyobb terhet vitt és visz most is mint te.


Próbáld megbeszélni vele, édesanyád is ezt szeretné szerintem. Biztos nagyon szomorú lenne, ha te most nem próbálnád félre tenni a testvéred meggondolatlan sértését, mert most testvérednek bármennyire is utál lehet nagy szüksége lenne a testvérére.


Szerintem ne a harag döntse el a kapcsolatotokat, hanem a régi jó emlékek.


A többieknek meg jelezve, hogy nyugodtan lepontozhatnak, te is kérdező, de szerintem a testvéred akkor is a testvéred!

2020. júl. 21. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
51%
Sok beszédnek sok az alja.
2020. júl. 21. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
5%
9-es nem nagyon érdekel! Jeleztem nyugodtan lepontozhattok!
2020. júl. 21. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!