Illik, vagy kötelesség az ilyen jellegű szívességeket viszonozni?
Él az utcánkban egy ismerős idős házaspár, pár háznyira tőlünk. A házaspár Anyósom kollégái voltak régen, és többször segítették szívességből a nehezebben mozgó Anyósomat, mikor hosszabb ideig egyedül élt a lakásban (özvegy volt, a fia - későbbi Férjem - pedig munka miatt messzebbre költözött). Akkoriban még egyik családot sem ismertem. Megismertem aztán a Férjemet, összeházasodtunk, Anyósomhoz költöztünk. Anyósom sajnos pár éve elhunyt. Az ismerős kolléga-házaspár pedig korosabbá vált, és most tőlem várják el, hogy viszonozzam feléjük azt a sok szívességet, amit régen ők adtak Anyósomnak. Nem azt mondom, hogy ne segítsük őket, mert ha tudunk, miért ne. Csak ez egyfajta elvárás lett részükről. Hogy ez jár nekik, hisz ha adták, most vissza is kell, hogy kapják. A régi szívességért fizessek most én szívességgel. Férjemnek ezt nemigen emlegetik, inkább nekem. Hiába nem ismertem őket akkoriban, úgy tűnik, örököltem egy ilyen "rejtett tartozást". És pontosan nem is tudom, mit. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Tényleg tartozom feléjük? Olyasmiért, amit nem is én kértem? Ne értsetek félre, persze hogy segítek ha épp úgy adódik, és tudok is, kötetlenül, kedvességből - de nem tudom, mennyire illik/szükséges elköteleződnöm feléjük... Mennyit vállaljak be feléjük? Kutyakötelességem gondoskodni róluk? Amit adtak (nem pénzben), azt vissza illik adni, kérés nélkül is? Úgy érzem, most a kezükben vagyok, és fogalmam sincs, hogyan egyenlíthetnék. Az idős házaspárnak egyébként van egy középkorú lánya, meg egy unokája, pár utcával arrébb laknak, napi kapcsolatban állnak, de mégis, mi vagyunk közelebb, mi vagyunk elérhetőbbek (ezt többször hangoztatják is), majdhogynem rokonokként kezelnek. S várják, hogy a régi szívességek fejében most önszántunkból kedveskedjünk nekik. Jogosan várják és kötelességünk viszonozni a régi szívességeket? Mi ilyenkor a teendő, mit diktál az illem? Közben én meg próbálok aszerint élni, ahogy tanítják: ha adok valamit, ne várjak viszonzást, semmit sem. Fura egy helyzet.
Köszönöm a tanácsokat előre is.
válasza:"már szét is kürtölik, milyen otrombán bánok velük, nem ezt érdemlik azok után, amilyen jóban voltak a családdal"
Túlagyalod ezt az egészet. Azt, hogy mi a kötelességed, jogszabályok határozzák meg. Mivel semmilyen szerződést nem írtál velük alá és nem felmenőid, így NULLA kötelességed van velük szemben.
Ezt írod:
"Kirakhatatlanok gyakorlatilag, a régi jó viszonyra való hivatkozás miatt."
Nem, azért kirakhatatlanok, mert nem rakjátok ki őket. Ha nincs meg a szándék, akkor nem lesz eredmény sem.
Az meg, hogy anyósod engedte meg nekik, hogy ott legyen a szaruk, hát ő ugye már halott, az örökös visszavonhatja ezt az engedélyt, hát tegye is meg.
31-es (júl. 25. 17:55): ott is azért van különbség, hogy én kérem a szívességet, vagy maguktól ajánlják fel, esetleg rám is erőltetik, hogy márpedig ők meg akarnak tenni valamit nekem, kérem vagy sem (nem egyszer volt ilyen is)... És vajon mi a helyzet, ha az ember beleházasodik egy ilyen leköteleződésekkel teletűzdelt kapcsolatrendszerbe? Mintha tartozásokat örököltem volna. Kb.
40-es: tudom, sok lett, ne haragudjatok. Úgy kikívánkozott már belőlem, ezekről senkinek sem beszélhetek, senkit sem érdekel a környezetemben. És nagyon szeretném, ha legalább visszajelzést kaphatnék arról, jogosan viselkednek-e így velünk, vagy nem. Mert ugye csak azt hallom, hogy velem van a baj. Még jobb lenne, ha sikerülne megoldást találnom, mert szétrobban a fejem.
A férjem is, valóban, tehet erről az egészről, mert egyszerűen nem foglalkozik azzal, milyen helyzetbe kerültem. Ne törődjek velük, mondja, de többnyire engem találnak meg, nem is a férjemet.
Azt hiszem, ezt kedvesen tényleg nem lehet megoldani. Bármennyire szeretném úgy megoldani.
Nagyon köszönöm mindenkinek!!
válasza: válasza:"Mintha tartozásokat örököltem volna"
Na, ez az. Tartozást sem lehet jogilag örökölni, épp azért, amiért neked is szinte mindenki azt mondja itt, hogy semmi felelősséged és kötelességed nincs feléjük.
"A férjem is, valóban, tehet erről az egészről, mert egyszerűen nem foglalkozik azzal, milyen helyzetbe kerültem. Ne törődjek velük, mondja, de többnyire engem találnak meg, nem is a férjemet."
Jó ötlet lenne megmutatni neki ezt a kérdést (és a válaszokat, persze). Szerintem ő nem érzi ennek a súlyát, hiszen számára alig van hátránya (az is több mint ami tolerálható, de kinek mi, ugye) és szerintem te is csak női szokás szerint utalgatsz, ahelyett, hogy egyenesen elmondanád, hogy hogy érzed magad. Bocsánat, ha ebben tévedtem, de sajnos én ezt így tapasztaltam eddig.
kovpet 13:43: meglehet a nőkről a véleményed... ami azt illeti, nyíltan és konkrétan elmondtam a férjemnek, nem is egyszer, hogy mi zavar, és mi a véleményem, hogyan látom a szomszédék viselkedését. Próbáltam vele megbeszélni a dolgot, mit tehetnénk. Ne törődjek velük, hallgassam meg őket, aztán hagyjam - kb ezeket a tanácsokat kaptam. Úgy veszem észre, nem szívesen ellenkezik velük. Lehet, ő sem tud sokat tenni, lévén gyerekkora óta ismeri az idős párt, szülei házáról van szó, és ráadásul a mai napig megmaradt köztük a gyerek-felnőtt viszony, magázza az idős párt, ők meg tegezik, pedig elmúlt már annyi, amennyi. Így pláne nem tudom, mit tehetnék, amikor a férjem sem támogatja nagyon a határhúzásokat. Zavarja azért őt is, de vele kevésbé mernek követelőzni, velem annál inkább. Egyébként is, csak a férfiakat veszik emberszámba, a nőkről hasonlóan rossz véleménnyel vannak ők is.
Lehet, hagynom kéne, elfogadni a helyzetet, mert ha a férjem nem áll mellém, akkor jövevényként hiába is tervezgetek határokat húzni, legfeljebb közröhej tárgya leszek.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!