A szüleim nem örülnek a kapcsolatomnak, a jelenlegi páromnak kifejezetten nem örülnek, pláne anyukám. Mit tehetek?

18n/21f

15 éves voltam az első kapcsolatom elején, közel 2 évig voltunk együtt, és nagyon viharosan szakítottunk. A szüleim imádták a srácot (noha jelentősen rátett arra, hogy ő ugyanaz volt a 2 család hobbija, tehát hatalmas közös pont), bár gyakorlatilag szöges ellentétje a jelenlegi páromnak. A barátom egy "nagyobb társaságban", még gyakorlatilag az otthonában is aránylag csendes, visszafogott, és ha kérdezik, akkor válaszol, magától nem u igazán kezdeményez beszélgetést. Az exem (egyébként velem egyidős) igazi dumagép volt, valóban sokkal közvetlenebb, beszédesebb, jobban megtalálta a hangot a szüleimmel elsőre.

Elég rossz volt az utolsó fél év közöttünk: én minden napot együtt aludtam volna akár, és sokszor veszekedtem mikor nem jött át (mentségemre szóljon; tulajdonképpen én sem igényeltem volna a mindennapi együttlétet, de pontosan tudtam, hogyha nem nálam van, akkor máshol tölti az éjszakát, és úgy éreztem kis tüskével jobb lefeküdni aludni, minthogy azt se tudjam vajon kinél van..), végül kimondtuk sok sok próbálkozás után, hogy hagyjuk.

A barátom 21 éves, dolgozik, elég kaotikus a beosztása, sokszor hiába megy be 5 órára dolgozni, este későn végez. Igazából közös megállapodás volt, hogyha 9 körül ér haza munkából, már ne jöjjön át, mert legalább 10 mire ide ér. Mindemellett heti 3-4-5 alkalommal legalább együtt vagyunk, hétvégén próbáljuk is pótolni a hétköznap kimaradt időt, akkor valamit mindig csinálunk.

Alapvetően mindenki azt mondja, hogy összeillünk, és ő is sokat alakult az utóbbi időszakban (picivel több, mint 3 hónapja vagyunk együtt), látom, hogy próbál a kedvemben járni, velem lenni.

Ellenben a szüleim, és leginkább anyukám viselkedése számomra kritikán aluli. Rengeteget veszekszünk a barátom miatt. Ők nagyon sok mindent nem tudnak az előző kapcsolatomról, kezdve a nagyobb veszekedéseket, a kijelentett nőügyeit exemnek, vagy önmagában azt, hogy egyszer kezét emelt rám. Lehet, hogy emiatt, de a jelenlegi párom egyfolytában az exdmhez hasonlítja. Anyukám azt mondta, hogy teljesértékűen sosem fog ennek örülni, mert ő úgy látja nem vagyok boldog. Szerinte párom úgy jár ide mint egy k..vához, nem is szeret igazából, és nem is így becsült, ahogy megérdemelném; arról nem is beszélve, hogy mennyire különbözik exemtől.

Exem valóban nagy szerelem volt, mint egy első szerelem, ráadásul ahhoz képest mennyire fiatalok voltunk, soknak is számított az a közel 2 év. Pont emiatt, mikor vége lett, nagyon meg is viselt, nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, anyukám támogatása sokat jelentett. Az új barátom óta viszont anyukámmal is megromlott a viszonyom; sokszor rosszul esik, hogy rajta kívül mindenki úgy látja boldog vagyok, az vagyok aki voltam, ő mégis úgy látja, hogy boldogtalan vagyok, és ez egy kényszerkapcsolat, hogy senki ne legyen egyedül..holott én ezt nem így érzem..

Vele mentem el először buliba, előtte sosem voltam sehol, exemmel képtelenség volt ilyesmi helyre menni. Barátomnak előttem igencsak zűrös élete volt, hétvégérőp hétvégére minden buliban tajtrészeg volt, de ahogy elkezdtünk találkozgatni, ez megszűnt, ezalatt az 5 hónap alatt amíg találkoztunk (ebből 3 hónap kapcsolat), összesen 3x voltunk kis baráti társaságban iszogatni, illetve 1x 2 napot a barátaival horgászni, ahol pedig szinte nem is ittunk, kikapcsolódni mentünk.

Sokszor ha jön hozzám, este elmegyünk sétálni egyet, ezt is igazából miattam. Nekem jól esik, ő pedig alkalmazkodik, valójában ez is olyan, amire exem sosem tudtam rávenni, Őt pedig kérni sem kell.

Ahogy említettem, barátom csendesebb, viszont kettesben bármiről, bármennyit tudunk beszélgetni, kiegyensúlyozottak vagyunk, és az ő nyugodtsága az én kiegyensúlyozottságomra is jó hatással van. Hasonlóan gondolkodunk az életünkről, támogat, és segít amiben szükségem van segítségre. Viszont anyáékkal nem igazán találta meg a közös hangot. Elvannak, de anya úgy érzi nem akar a család tagja lenni, sőt, kifejezetten kerüli a szüleimet szerinte; pedig nem az van, hogy odaér, és elbújik a szobámban, ha a szüleim még fent vannak, kint marad velük. (Elég különböző család vagyunk egyébként, az övé csendesebb, konzervatív fajta, a miénk viszont nagyon harsány, teljesen természetes az is, hogy vicc szinten még egymás szexuális élete is téma.)

Azt hiszem megpróbáltam mindent belefogalmazni, viszont mostanra teljesen belefaradtam, és nagyon kicsinál lelkileg, hogy anyukám ennyire ellenséges kettőnkkel szemben..neki nem mondanak semmi rosszat, se egy rossz pillantás, egy beszólás, inkább én kapom miatta az ívet..

Szerintetek? Talán üljek le vele mégegyszer beszélgetni? Vagy hagyjam, talán majd ha még együtt leszünk, akkor kialakul?