Amikor meghaltak nagyszüleid, szüleid hová lettek a személyes dolgai? Ruhái, cipői stb?

19: nem azt mondtam, hogy viszel mindent magaddal, hanem azt, hogy rendben hagyod a lakást vagy házat, különös tekintettel nem hagyod szanaszét a személyes dolgokat. Én pl. sok iratot megsemmisíttettem. A ruhákat nagyrészt elajándékoztam. A könyvek egy részét megtartottam, más részét eladtam stb.

De nem hagytam úgy a lakást, főleg nem hirdettem volna meg úgy, amilyen állapotokat a 12-es leírt, mert az szerintem eléggé elfogadhatatlan. Akkor először fel kell számolni (akár lomtalanítással), utána hirdetni. Még jobban is jár vele anyagilag is, ha egy rendes házat hirdet, nem egy rendezetlent. Pl. ahol mi lakunk, az is egy ilyen "kihalt" ház volt. Kb. 15%-kal volt a megszokott árszint alatt. Minden szanaszét volt benne. Apám ki is fordult belőle azonnal, én mondogattam neki, ne vesse el az ötletet azonnal, próbáljon elvonatkoztatni az állapotoktól és kiürítve elképzelni. Meggyőződésem, hogy rendezetten megérte volna az átlagárat, mert semmivel sem volt rosszabb a többinél. Átadásra úgyis ki kellett üríteni.

Amit értékesnek találtak a rokonok, azt vitték. Pl.az elektromos készülékeket, pénzt, ékszereket, ágynemű garnitúrákat... Egyáltalán nem voltak rászorulva,ennek ellenére,mint a hiénák vetődtek rá a mama holmijaira.

Én néhány könyvet hoztam el, amelyeket gyerekként olvastam nála, azóta is nagy becsben tartom őket.

Az apai nagyszüleim házából apám és a bátyja vittek el olyasmit, ami használható.

Tányérokat (nem értékes, inkább eszmei érték), régi képeket, ilyesmiket hozott el apám.

Mikor évekkel a mamám halála után bútorozatlan albérletbe mentünk a párommal, apám kérés nélkül odavitt egy pár bútort a házból, aminek baromira nem örültem. (Ezeréves fotelek, poros nagy szőnyeg) Mikor onnan elköltöztünk, szépen vissza lett szállítva a régi házba, akkor még nem adták el. Gondolom azokat már az új tulajok szórták ki.

Az anyai nagymamám a papám halála után elosztogatta a papa ruháit ismerősöknek, rokonoknak. Emlékszem, sérelmezte, hogy apám nem fogadta el a papa szinte használatlan pizsamáit, nem értette meg, hogy apám elveszik azokban a méret- és magasságkülönbség miatt. 😅

Ha az anyai nagymama meghal, utána sok minden marad, mert rengeteg porcelánja meg úgymond porfogója van. Ezek töredéke igazi emlék neki, a nagyja osztrákok Magyarországra áthozott kacatjai, amiket mama aktív nyugdíjas éveiben összegyűjtött a társasháza előtti kuka mellől.) Szokott is előre sápítozni, hogy biztos kidobjuk majd. Persze megnyugtattam, hogy dehogy. (Emlékbe biztos tartok meg belőlük párat, de egy vitrin és egy hosszú nappali szekrény számtalan polca, ezek teteje, meg egy külön falipolc és az összes házban lévő egyéb szekrény teteje is tele van velük, szóval hiába imádom a mamám, nem fogjuk ezeket tartogatni...)

Nagyszülők: az egyik mamám húsz éve, és az egyik papám tíz éve halt meg. A mama holmijaival nem tudom mi lett, nagyrészt ki lettek dobva szerintem. A papa holmijait nagyrészt elajándékozta a felesége. Mindkét nagyszülő házastársa jóval túlélte őket, úgyhogy a lakást, bútorokat stb. ők tovább használták. Ők az elmúlt egy év folyamán mentek el, egyelőre minden maradt úgy, ahogy hagyták. Ha el lesznek adva az ingatlanok, akkor el lesz adományozva amit lehet. Van néhány újabb bútor, háztartási gép, azok gondolom eladásra kerülnek. Fényképeket, dokumentumokat el fogok hozni, nálam lesznek a legjobb helyen. Ezen kívül egy-két személyes tárgyat emlékbe.

Anyukám két hónapja halt meg, egyelőre odáig jutottunk, hogy elpakoltunk mindent, amit használt a szekrénybe. Mivel apukám valószínűleg el fogja adni a házat később, és kisebb lakásba költözik, úgy tervezzük, hogy amihez nagyon ragaszkodunk, azt bedobozoljuk, a többi talán adományba megy,a felesleges bútorokat, stb.meg eladjuk.

Hát.., vöröskereszt, flvagy ilyesmi.

Mit reagált a család? Hát a temetésen mindenki ki volt. Tök ciki volt..., nekik. Én buliztam, örvendtem, nevetgéltem, végig mosolyogtam, izgatott volram.., szóval nagyon örültem, hogy beteljesedett az élete. Közben kb mindenki úgy volt, mintha egy kisiskolás kislányt elraboltak volna és megkínoztak volna...

Szégyen volt. Többé nem is találkozom velük. Nevetséges. Egy ember végre tovább lép, halad előre a létezésben, azok meg sírnak, mikor ünnepelni kéne.... -.-