Mit tegyek? Anyám már 30 éve velem él. Én egyedül élek, már nem bírom vele, de a lakást ő vette az én nevemre. A tesóim sem vállalják anyámat. Egyszerüen gyilkolja az életem nap mint nap.

Én 50 éves vagyok, anyám 80. Anyám 25 éves koromban adta el a házát, és vett belőle egy 4 szobás töbmlakást az én nevemre. Egy gyerekem van, mint utólag kiderült, amig én dolgoztam, addig ő tanult vele, és sokat megverte, amit a fiam nem mert bevallani. Igyhát azt hittem hogy a suliba verték meg. Mindíg kék-zold foltjai voltak. Már felnőtt és utálja a nagyanyját, de azért eljön, mert együtt élek anyámmal, de vele a tisztes távolságot megtartja, hona illedelmes és születés és névnapját is megtartja miattam.

Nem tudok hova menni, már sokat gondolkodtam.Ez a lakásom van csak de már kb. 25 éve őrli az idegeimet. Egy tányért nem tehetek odébb, csak ahova ő mondja. A fiam képét kiraktam a falra, ebből is milyen cirkusz volt, mert az ő fiatalkori képe helyett raktam oda. Megfőzök, takaritok, mosok, vasalok és minden áldott délután a TV-je elé viszem az uzsonnát, és vacsorát tálcán, mert ha nem akkor csak azt mondja "jaj mindjárt elájulok az éhségtől", és ha nem ugrom akkor úgy néz rám, mint aki nagy bűnt követett el vele szemben. Most 2008.dec.31.-én éjfélkor megivott egy vödör kávét, én meg hulla fáradt voltam. Elkezdett bőgve ordítani, hogy ne hagyjam egyedül legalább ezen az estén. Aludjak ott a szobájába, amig ő ordittatta a TV-jét. Aztán megvártam az éjfélt koccintottam vele pezsgővel, és készültem lefeküdni. Akkor meg berohant a hálószobájába és előszedte az altatóit, hogy beszedi az összeset, mert nem megyek le vele éjfél után az utcára sétálni. Állitólag tavaly és tavaly előtt is lementem vele - ordította - de ez nem igaz. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy szenilis nem is kicsit. Naponta legalább 20x megkérdezte, hogy mi van ma karácsony másnapja? Erre mondtam, hogy nem: Szilveszer van! Nem tudok hova költözni, most munkám sincs nem dolgozom, csak havi 26 ezer a jövedelmem. Ő kap nyugdijat. Kénytelen vagyok ezt csinálni, de ma már azt mondtam, hogy jobb lenne nekem, ha végre meghalnák. Ez ma délelőtt volt, de már egy kicsit jobb, hogy kiírtam magamből. Mit lehet tenni? A nővéreim azt mondják addig van jó sora, amig én vagyok és bírom, mert ők beteszik egy szoc. otthonba, ha énvelem valami történne. A fiam is kirakná a lakásomból az biztos! Hova meneküljek? Irjatok kérlek benneteket!!!