Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tegnapi történet folytatás?

Tegnapi történet folytatás?

Figyelt kérdés

Tegnap tettem fel egy kérdést, (Muszáj külső szemlélők véleményét hallanom! Férfiak, nők, mindkét oldalról nagy szükségem van válaszra?) ennek a folytatását olvashatjátok


A tegnapi nap befejezése:

Felhívott a munkám végeztének vége fele, menjünk együtt a lányunkért a bölcsibe. Pár percig semmi szó nem esett a dologról, aztán megsimogatta a kezem és azt mondta nagyon nagyon megleptem, hogy így kezeltem a dolgokat és megköszönte. Aztán estig már nem beszéltünk erről, gyerkőccel foglalkoztunk, stb. Este leraktam aludni és pohár sör/bor mellett leültünk nyugiba megbeszélni. Elmondta hogy nem akart kapcsolatba bonyolódni, amit elmondott a lánynak is, csak sex. Ami azért rosszul esett, hogy nem miatta nem jött össze a találkozó, mivel állítólag megbeszélték, és a randi előtt két nappal a lány eltűnt, felszívódott. (A lány tudja hogy mennyaszonya vagyok, és van közös gyerek). Ez picit bántott hogy valószínűleg simán megtette volna, de ez szerencsére nem derült ki. Jött a szokásos férfi vadászösztönnel, hogy megtört nagyon a veszekedések miatt. Elmondta hogy miután megbeszéltük hogy rendbe rakjuk a kapcsolatunkat, utána már nem is találkoztak, nem próbálkozott tovább. Kell neki más véleménye, visszaigazolás hogy kell Ő még másnak is. (Jó pasi amúgy :) ) Megbeszéltük, ha megint rájön ez a bizonyítás vágy, kitalálunk valami újdonságot, hogy ne kelljen más felé kacsingatnia. Kézfogás, fogadalom a tiszta lappal kezdéshez, majd békülős szeretkezés.

Megígértem, nem baszogatom ezzel a témával többet.

Persze kavarog bennem még így utólag is pár kérdés. Biztos csak ennyi történt? Azt mondta bármeddig mentek volna el, vállalná, mert akkor tudja hogy ő rontotta el és elmondaná. Ha elé áll a nő, hogy gyere, most már ráérek, nemet fog tudni mondani? Miért nem mondta egy szóval sem megnyugtatás képpen, hogy én is szép vagyok? (sokkal szebb nálam a csaj) Vagy ez a pasiknak eszébe sem jut?

Lényeg hogy megpróbálok mindent megtenni, csinos lenni, kedves lenni, stb. Igaz nehéz lesz, mert nem nagyon tudom felvenni a versenyt azzal a csajjal :(


Kérlek válaszoljatok, mi a véleményetek az este történtekről?


2011. márc. 3. 09:15
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

Igen, nem közhely. Köszönöm, hogy leírtad a tapasztalatot, sajnálom, hogy Te is átestél ezen. De talán ez erősíthet is minket. Csak nekem még meg kell tanulnom hogyan. Jelenleg az ad erőt, hogy valóban hozzám jött haza, és hálás a megértő viselkedésem miatt.

Elolvasom a kérésed, válaszokat, érdekel. Mindjárt visszakeresem.

2011. márc. 3. 10:31
 12/16 anonim ***** válasza:
Én is hasonló cipőben jártam,nem is olyan rég.Én nem a külsőmön változtattam,hanem izgisebbé tettem a sexuális életünket.Volt,hogy napközben buja sms-eket írogattam neki,volt hogy leadtam hétvégére a kislányunkat a maminak és egy kis görbe napot szerveztem.Mozi ,vacsi,masszázs és sex.Annyi volt külsőileg,hogy vettem szép sexi fehérneműket.Szerintem bízd a fantáziádra.Sok sikert a hódításhoz!
2011. márc. 3. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

Ne akarj arra a lányra hasonlítani. De egy kis újtás belefér, ahogy írták már előttem is mások. :) Pár kg fogyás (azt írtad van rajtad), 1-2 új cucc. Hádában (angol turi) nagyon jó minőségűeket lehet venni kilós áron. Nem kell valakinek gazdagnak lenni ahhoz, hogy pár új cucca legyen. Csinálj valami meglepit neki. Pl. ha eddig nem csináltad neki orálisan, akkor igen. De nem tudom a szexuális életeteteket, ez csak egy ilyen példa volt, te tudod, hogy mi az ami meglepné.

Megértelek, hogy most összehasonlításokat teszel, de ezt valahogy helyre kell magadban tenni, hogy ne gondolj arra a lányra. Ha titeket választott és őszinte volt, akkor fontos, hogy bízz benne. Minden kapcsolatban ott van a lehetőség, hogy jön egy jobb meg szebb, de a kapcsolatok nem csak a külsőségekről szólnak. Lehet, hogy az egy bulizós szőke, de nem annyira intelligens, mint te. Nem annyira megértő, mint te; nem tud főzni mondjuk. (azt sem tudom, hogy te tudsz-e XD) Biztos 30 dolog van, amiben meg te vagy a jobb. Pl. te vagy a párod gyermekének az anyja. Ez már egy óriási plusz a csajhoz képest. Felejtsd el és koncentrálj a párodra. Drukkolok nektek!

2011. márc. 3. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:

Nem ismerem, hogy Ő milyen, csak képeket láttam róla. Párom azt mondta (lehet csak nyugtatás képpen, nem tudom), hogy már akkor sem kezdene vele, ha nem lennék neki, mert kicsit megismerte és nem 100-as.

Hát nem tudom, abban igazatok van, hogy nem valószínű, hogy a kis dögös szőkeség főzne, mosna rá, gyereket nevelne, háztartást vezetne munka mellett. Én ezt megteszem.

2011. márc. 3. 10:39
 15/16 A kérdező kommentje:

Gyerekes szerintetek?

Mi lenne ha felvetném hogy csináltassunk egy közös tetkót?


Páromnak van 2 is, én meg régóta szeretnék. Csak valahogy sosem jött össze. Kb fél éve említette hogy látta valahol és nagyon tetszett neki, hogy ugyanaz volt a páron. Jó lenne ez egy kis megerősítés gyanánt?

2011. márc. 3. 11:50
 16/16 anonim ***** válasza:
Szerintem meg inkább vezess blogot! Szerintem...
2011. márc. 4. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!