Összezavarodtam! Mit gondoltok?

Előfordul, hogy valaki örök életére agglegény, jelen esetben 'aggleány' marad.

Szerintem beijedtél. 1Egy hónapja vagytok együtt, még nem is 'ismered', hogy milyen vele együtt élni.

Mikor én a páromhoz költöztem, tök boldog voltam. Majd, mikor sorozatban 3 napot áthorkolt kicsit 'megőrültem', de mégsem hagytam ott, hogy elbizonytalanodtam.

Hozzászoktam, hisz nekem is vannak 'hibáim', amit meg ő visel el.

Ha ez másfél év alatt is ugyanígy eszedbe jutott, akkor meg nincs értelme folytatni. Akkor már odaköltözni se volt értelme :)))

Szerintem adj magadnak még egy kis időt, hisz akárhogy is nézzük 'össze vagytok zárva' egy lakásba :))

Ha pedig ott hagyod, hogy még se szereted, 90%, hogy megbánod. Akkor meg már késő bánat ... :)

Szerintem mindkettő lehet mármint a megijedés, meg a nem szeretés, de inkább szerintem a megijedés, hogy most már valami komolyan következik mint ami eddig volt. Nekem nincsenek elköteleződési problémáim, de amikor szóba jött hogy én is költözzek össze párommal bennem is megingott valami és rájöttem,hogy ez a félelem érzése. Hogy már nem csak találkozunk és mindenki hazamegy, vagy nem "csak együtt alszunk" hanem ott lesz velem, ha akarom ha nem és nekem kell róla gondoskodnom és hogy ez most valami új, ami számomra még ismeretlen. Lehet, hogy te is hasonló cipőben vagy és félsz az újdonságoktól.

Egyébként a szétköltözés gondolata sem idegen, mert unokatesóm párja még az egyik nap azt mondta, hogy költözzenek össze, rá 2 nappal meg azt mondta, hogy mégsem akarja, csak az volt a gond, hogy nem indokolta meg, hogy miért és emiatt szakítottak is. Tehát ha úgy gondolod, hogy idő kell neked, azt oszd meg a pároddal is, mármint hogy miért van szükséged időre, milyen érzések kavarognak benned. Remélem tudtam hasznos válasszal szolgálni neked.

Ha nem készültél fel, azt nem fogja az idő megoldani. Mindig ott lesz benned, hogy talán nem vele kellene lenned.. De legalább még az elején kiderül. Én 4 év után költöztem össze a párommal, addig napi szinten találkoztunk, nála voltam, de összeköltözés után 1 hónappal már megbántam, újabb 2 hónap múlva már sírva menekültem volna el, ám bizonyos okok miatt - gondoltam talán csak megijedtem, és nem kellene ennyi évet kidobni - vele maradtam még újabb 9 hónapig. Kidobott év volt, ráment a lelki békém, önbizalmam és életkedvem.

Ha már az elején nem megy, és ezt tartósan érzed, akkor nem szabad, hogy magadra kényszeríts egy ilyen helyzetet.

Egyféleképpen van esélyed: ha a "régi" életedet éled úgy, hogy együtt laktok. Pl. barátnőzöl, szervezel önálló programokat, akkor jössz-mész, amikor akarsz, azt hívsz hozzátok, akit akarsz, nem a pasi rabszolgájává válsz és rohansz haza hozzá.

Visszacsinálni már nem lehet, a kapcsolatnak van fejlődési íve - a szétköltözés visszalépés lenne. Vagy azonnal elhagyna a pasi, vagy hamarosan szakítanátok.

Ha viszont úgy érzed, hogy nem szereted már, tisztességesebb megmondani. Van olyan, hogy téved az ember, csak akkor ne alázza meg a másikat a kelleténél jobban.

A kérdésedből látszik, hogy neked szinte a személyiséged része az elköteleződéstől való félelem. Már az önmagában nem hétköznapi hogy valakinek ilyen későn jöjjön az első komoly srác. Az eddigieket elutasítottad, amikor komolyabbra fordult a dolog?

Lehet felkeresnék a helyedben egy pszichológust. Nem szégyen, nem is kell róla senkinek tudni.