Csak nekem túl nagyok az elvárásaim, hogy normális barátokat, barátot akarok magamnak?

Jó, a barátaim normálisak, de mostanában körültekintőbb vagyok, jobban megválogatom, hogy kit nevezek bizalmas barátomnak. A fiúkkal szembeni elvárásaim közé az tartozik, hogy legyen értelmes, ne beszéljen trágárul (persze egyszer-kétszer belefér, helyzet adja), tudjon helyesen írni, ne legyen nagyon rossz tanuló, tisztelje a lányokat, tudjon kiállni magáért, meg persze legyen helyes, de úgyis csak olyannal ismerkednék, akiben valami megfog. Na most..akármilyen helyes fiúval összehozott eddig a sors, az összes bunkó volt, vagy buta, vagy elviselhetetlen. Ezért 17 évesen nem volt még túl komoly barátom, pedig már szeretnék. Megismerkedem egy sráccal, aki mondjuk túl hamar akar haladni, én meg nem, aztán megmutatkozik a valódi énje, agresszívvá válik és trágárrá. Már komolyan elgondolkodtam, hogy csak nekem vannak-e túl nagy elvárásaim, vagy ez normális, hogy normális fiút vagy más esetben barátokat akarok magam mellé. Persze tolerálok én mindenkit, de egyszerűen nem tudok olyan embert hosszútávon elviselni, aki összevissza beszél, bunkó, vagy nem fontos neki a tanulás, meg a kultúra. Nem tudok ez ellen tenni, ilyen vagyok. Tudom, hogy ha lejjebb adnék ezekből az igényekből, akkor már lenne valakim és több barátom is lenne. De én nem olyat kérek, hogy valakinek kék szeme legyen, izmos, vagy gazdag, egyszerűen csak normális, ne olyan, mint a mai 16-20 éves fiúk többsége. Ti mit gondoltok erről?