Mi ez az új "divat", hogy csak az felnőtt, aki már elköltözött otthonról?

16:50 vagyok. Én nem hiszek ebben a sztereotíp kategorizálásban, hogy ki számít felnőttnek vagy sem. Mostanában divat lett a "felelősség" szót is puffogtatni, holott a szó szoros értelmében mindössze annyit jelent, hogy "következményviselés" azaz: a cselekvő ember tisztában van cselekménye várható következményeivel és ennek tudatában cselekszik.

Érzésem szerint nem attól lesz valaki felnőtt, hogy más a lakcíme, mint a szülőknek és szerintem még az is belefér, ha közös a családi vállalkozás, közös a munka és az eredményei is. Ilyenkor úgy látszhat, hogy a szülő eltartja a "gyereket", holott a "gyerek" ugyanúgy dolgozik és eredményt termel, mintha idegen helyen tenné. Mi is így vagyunk, hogy egy rakáson lakunk, van 3 külön lakás egy nagy házban, plusz a cég. Eljátszhatnánk, hogy kiveszünk egy-egy nagyobb fizut a cégből, aztán "beleadunk" a rezsibe, ehelyett kisebb a kivett pénz, de a lakhatás meg van oldva.

"Régen" egyrészt többen laktak falun, elfértek egy nagy családi házban. A városokban azonban csak kis lakások vannak, ahol több generáció fizikailag sem fér el általában. (Viszont vannak régi, sokszobás belvárosi lakások, amikben néha ma is él együtt több generáció!)

Másrészt gyakran jobban egymásra épült a generációk élete. Nem történt a munkában, életvitelben akkora változás 5-10 év alatt, hogy egy öregebb családtag azt ne tudja felvenni, vagy a különböző életmódok összeegyeztethetetlenné váljanak generációk közt. Az utóbbi néhány évtizedben ez felgyorsult.

Aztán ott van az is, hogy az utóbbi évtizedekben nagyon sokat individualizálódott a társadalom. Megtanultuk, hogyan valósítsuk meg önmagunkat, megtanultunk függetlenek lenni. A felmenőinktől is megtanultunk függetlenedni. Ez önmagában egy érték, hiszen bizonyos szempontból jobban ki tudunk teljesedni, az ára viszont az, hogy ha túlzásba visszük, a kapcsolataink rovására megy.

Arra is gondolni kell, hogy ha régen egy fiatalt megkérdeztek volna, hogy szeretne-e egy saját lakást, vagy inkább lakik az anyósékkal, akkor kötve hiszem, hogy a szíve mélyén az utóbbit választotta volna. Csak egyszerűen ez volt a szokás, általában erre futotta, így hát nagyon nem lázadozott. Attól, hogy az emberek éltek valahogy, nem biztos, hogy nem élhettek volna annál jobban, vagy az volt a legjobb nekik. Csak az volt a szokás, arra tellett. (Ez olyan, mint az evolúció.)

16:52-es vagyok, és igen, nekem is az jelentette a felnőtté válást, hogy már nem anyukámtól vártam el, hogy mindent elintézzen nekem, hogy főzzön, mosson rám, hanem magamnak oldottam meg ezeket a feladatokat, kicsit később pedig az, hogy elkezdtem gazdálkodni a saját pénzemmel még nagyobbat dobot a dolgon.

De én egy szóval nem írtam, h te nem lennél felnőtt, mert otthon laksz, bár látok olyan példákat, ismerősök között, hogy aki otthon marad, azt anyuci elkényezteti, és azok tényleg nem tudnak felnőni. Vannak olyanok, akik semmit nem segítenek otthon, a fizetésükből sem adnak haza, mert az csak az ő szórakozásukra van...na, ez szörnyű...az ilyeneket én nem viselném el a szülők helyében...