Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan kezeljem ezt a helyzetet?

Hogyan kezeljem ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés

A lényeg annyi, hogy elvégeztem egy egyetemet államilag finanszírozott képzésen, de rájöttem, hogy igazából nem érdekel és mással szeretnék foglalkozni.


Így idén ősztől elkezdek egy másik egyetemet, azt ami tényleg érdekel, és amivel később foglalkozni is szeretnék, de az már sajnos költségtérítéses. Havi 200.000 Ft körüli összeget kellene befizetni, ami nagyon sok, de talán diákmunkával és a tartalékjaim felhasználásával fizetni tudnám.


Eleinte még nagyon zavart a dolog, és féltem is tőle, hogy menni fog-e. De utána örültem, mert úgy gondoltam, hogy ha suli mellett diákmelóban dolgoznom kéne, akkor jobban tudom majd értékelni az egyetemet, és biztos mindent maximálisan komolyan veszek és motivált leszek, hisz itt már én magam dolgozom meg a pénzért.


Viszont pár hete egyik nagymamám felajánlotta, hogy fizeti nekem a teljes tandíjat. Én egyből mondtam, hogy rendben, de teljes egészében vissza fogom fizetni.

És, itt estem egy nagy dilemmába. Félek, hogy így kevéssé leszek motivált, hisz nem az én pénzemet költöm a tanulásra. Persze, elvileg mégiscsak az enyémet, hiszen fogok majd dolgozni suli mellett, és az így keresett pénzt visszafizetem a nagyimnak.

Viszont attól félek, hogy semmiképp sem akarja elfogadni majd, hisz világéletében minden pénzéből minket támogatott, és ha el is fogadja azt a pénzt, akkor úgyis ránk költi majd. És felmerült bennem a kérdés, hogy vajon nem lenne-e jobb, most egyetem mellett nem dolgozni, és inkább teljes egészében a tanulásra koncentrálni, és majd munka mellett visszafizetni a tandíjat.


Bocsánat, az írásom vége már eléggé zavaros, de én is zavarodottnak érzem magamat. Nem tudom mit tegyek most, hogyan kezeljem ezt a helyzetet.


Lelkiismeretfurdalásom is van, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem azt tanultam már előszörre is, ami érdekel, és akkor most nem kéne ezt a rengeteg pénzt "feleslegesen" kifizetni.


Ti mit gondoltok erről?

Hogyan kezelnétek ezt a helyzetet?


Előre is köszönöm a válaszokat! :)


2011. aug. 31. 16:06
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy furcsa, amit én mondok, de én nem fogadnám el a nagyitól a pénzt. Ez az egyetem a hobbyd, hiszen egyet már elvégeztél. Így kellően motívált leszel és nem kell elszámolnod a lelkiismereteddel sem. A nagyid akár meg is halhat/na. Akkor kinek adnád vissza a pénzt?!
2011. aug. 31. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem jogos az aggodalmad, 200 ezer/félév nem kis összeg, ha most ezt is alád rakják, akkor nem tanulod meg a dolgok értékét és nem leszel annyira motivált. És arra is gondolnod kell, hogy ha ne adj isten nagyid meghal, akkor lehet, hogy neked kell kifizetned a további féléveket, ami szintén nem kis összeg, és akkor kezdheted kapkodni a fejed, hogy mihez kezdjél, mert ha már elkezdted illene befejezni.


Ugyanakkor tudom, milyen nehéz összeegyeztetni a munkát az egyetemmel, és ha közben még azon fogsz görcsölni, hogy hogy jössz majd ki a pénzedből, az megintcsak nem vezet sehova, tehát lebeszélni sem akarlak arról, hogy elfogadd a pénzt. Ráadásul lehet, hogy az egyetem nem is enged részletfizetést, de akkor meg meg vagy lőve..


Én elfogadnám a pénzt, de dolgoznék is. Ha a nagyinak "nem kell" visszaadni, a pénz akkor sem hátrány, ha csak 20 ezer forintot el tudsz rakni havonta, már az is jó tőke, főleg, ha nem nyúlsz hozzá hónapokig. Így látná a nagyid is, hogy megéri beléd feketetni a pénzt, mert megbecsülöd és dolgozol.


Arról nem is beszélve (és ezt most HR-esként mondom), hogy nem mutat jól egy önéletrajzban, ha valaki két diploma után munkatapasztalat nélkül kopogtat az interjún.

2011. aug. 31. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Egyet értek a második hozzászólóval!

És ha megmondanád a Nagyidnak, hogy csak a felét adja?! És a másik feléért pedig megdolgozol? Többit hozzáteszed, a maradékból pedig spórolsz. Végülis már akkor is félig ki vagy segítve. Nagyiddal akármi történhet, és nem tudja fizetni, így legalább a saját pénzedből is fogod tudni, pláne ha spórolsz is :)

Szerintem "félig" fogadd el az ajánlatát, és dolgozz közben! :)


Sok szerencsét!

2011. aug. 31. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen az eddigi válaszokat!


Én is így tervezem jelenleg, hogy dolgozok közben mindenféleképp, és igyekszem visszafizetni a tandíjat.

Így legalább lesz némi munkatapasztalatom, és ha a nagyi nem fogadja el a pénzt, akkor egy kis pénzem is az egyetem végére.


Várok további válaszokat is! :)

2011. aug. 31. 16:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!