Szerintetek így van értelme folytatni?

Van ugy értelme egy kapcsolatnak, hogy a féri semmiről nem mond le. Azzal hogy összejöttünk semmin nem akar változtatni, csak élni a megszokott kis életét én pedig alkalmazkodjak hozzá. Értem ezalatt, hogy sokat dolgozik alig van ideje rám, ehhéz mét társul a hobbija amiben szinte megszállot. Nem mondana le róla, mégha épp szükségem is lenne rá, vagy épp más dolognak kellene fontosnak lennie. Még a találkozókat is ehhez igazítja.

Van ő aki a legfontosabb, munka, hobbi és valahol a sor végén vagyok én.

És akkor még a barátok, akikhez vagy együtt megyünk vagy ő egyedül épp amilyen kedve van. Persze nem azt várom hogy mindenről mondjon le, mindent hozzám igazítson hanem azt hogy együtt tervezzünk, és igenis minimális mértékben alkalmazkodjon hogy már ketten vagyunk.

Szerinte nekem is jobban elkellene foglalnom magam, hobbi, több barátnőzés.

Csakhogy azt nem veszi figyelembe, hogy ha én is több időt töltenék a saját kis elfoglaltságaimmal akkor együtt gyakorlatilag soha nem lennénk. Így is nehéz összehozni, hogy csak hozzá alkalmazkodunk, mi lenne ha még hozzám is kellene.

Mit gondoltok?

Így nekem nem jó, azt érzem az én igényeim, vágyaim elvannak nyomva, hogy velem senki nem törődik.