Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A párom évekig azzal vádolt,...

Rebeka76 kérdése:

A párom évekig azzal vádolt, hogy megcsalom, de mint kiderült ő csal meg engem. Kiraktam a cuccaival együtt, nem is akart maradni, elment köszönés nélkül. Talán nem ezt kellet volna tennem?

Figyelt kérdés

Tizen éve élek házasságba, 3 gyerekünk van, Már negyedi éve a szóbeli bántalmazás áldozata vagyok, pusztán az alaptalan vádjai miatt. A szavakba öntött kegyetlenkedése, fájdalmas, sebei ugyan nem látszanak, de nagyon nagy sérüléseket okoztak. Ellenőrzése alatt tartott, ellenőrizte a telefonom, megfigyelő programot telepített a számítógépemre. Az idők folyamán lelkileg megnyomorított az Uralkodott rajtam. A gyakori megalázással elérte, hogy alássam önbecsülésem, elzárt a családtól és barátaimtól, mondván, hogy velük is viszonyom volt.

Éppen csak annyi kedvességet adott, amennyit feltétlenül kellet a kapcsolathoz, csak hogy ő megkapja mindazt, amit akart. Szerettem így hát elviseltem mindent. Bíztam az időbe, mert a mondás szerint az idő mindent begyógyít, de nem lett jobb a helyzet, hanem egyre rosszabb.

Halálra gyötör, ok nélkül. Aztán én kezdtem el nyomozni utána, titkos üzentek, férfi néven elmentett névvel, ez rendszeres volt. Ha számon kértem, még ő kezdett el velem ordibálni, hogy mire fel ellenőrzőm őt.

Rendszeresen okáig dolgozott, későn jött haza. Aztán egyszer meglestem, és hát nem örültem a látványnak, beigazolódott a megérzésem, megcsalt. Másnap szépen összepakoltam kiraktam a cuccaival együtt, nem is akart maradni, elment köszönés nélkül.

Most itt maradtam, a nagy adóssággal, a gyerekeimmel együtt. Talán nem ezt kellet volna tennem?

Tudom a hölgy mobil számát, ha netán valaki tudna segítő kezet nyújtana jó lenne. Szeretném megtudni, hogy kivel állok szembe. A szám telenoros előfizető.

Miért nincsenek a férfiak megelégedve, soha a jelenlegi életükkel?


2011. szept. 14. 23:08
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
Fel a fejjel,ez a legjobb amit tehettél.Legyél erős és kezd ujra egyedül,találsz társat ne félj.Én hasonlókat éltem át.Utólag derült ki egy 5 éves kapcsolat,a ribancot még haza is hozta valami mondvacsinált ürüggyel,persze nem úgy mutatta be.Én marha még ebédet is adtam neki,mert őnagysága kiváncsi volt rá tényleg rosszul élünk-e.Akkor robbant ki a dolog amikor a csaj 5 év várakozás után kidobta,mert nem akart szerető lenni.Ezután még megbocsátottam,de többször megcsalt,én már tudtam,mert láttam rajta.Mikor orvoshoz kerültem léptem,elegem lett.Rám nem volt féltékeny,csak az önbizalmamat tiporta a földbe.1 gyerekkel maradtam egyedül,és alig fél évre megtaláltam a páromat,összeházasodtunk,2 gyerekünk van,a tenyerén hordoz.A volt férjem kényszerből elvette a legutolsó hódítását,és már szabadulna.Én meg röhögök rajta.Ja és az exem soha nem jött oda hogy valami gond van.Mikor rákérdeztem azt mondta nem tud indokot.Neki kell a hátország,és hogy hódítson is.Viseljem el.Hát nem.Minden jót!
2011. szept. 15. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
100%
Ne gyeretek már ezzel a dumával,hogy ő is hibás lehet,ha megcsalta a férje.Én is tizen évig voltam házas.Imádtam,szerettem,dolgoztam mint egy állat,mostam,főztem,takarítottam.Ápolt voltam,vidám mosolygos,mindennap szinte szex,változatosan.Soha egy hangos szó nem volt köztünk.A legmerészebb álmomban sem gondoltam volna,hogy velünk megtörténhet.És nem is gyanakodtam.És talán ezért mertem elolvasni a telefonjára kapott üzenetet,amit otthon hagyott.Hazajött,egyből kidobtam.És jönnek azzal,hogy én is hibás vagyok.Nem érzem magam hibásnak.És a kérdezőt se okoljátok.3gyerek mellett megfelelni ,nem lehet egyszerű.De ezt fel kellenne fogni néhány férfinek is.És segiteni mindenben.Amugy kérdező,nagyon jól tetted,hogy kidobtad.Legyél nő.A nőjét ne keresd és ne is veszekedj,az csak olaj a tűzre.Ne feledd esélyt kaptál az élettől,hogy valaki téged is szeressen és a tenyerén hordozzon.
2011. szept. 15. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:
93%

Sok pasi ok nélkül csal. Azok a hímribancoknak nincs helyük egy nő életében sem! Nincs nekik olyan hogy tökéletes mert forr a ringyó hímvérük!


Le a ringyó pasikkal!


Ja és olyan sincs, h mindig a két fél a hibás.... elég ha csak az egyik nem tesz semmit a kapcsolatért, a másik össze is törheti magát h jó legyen, az akkor sem lesz jó, mert a másikat nem érdekli!

Szóval ennyit erről!

2011. szept. 15. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a biztatást :-)

Igen tudom, sokkal korábban kellett volna ezt a lépést megtennem, de most érkezett el az ideje.

Most érzem magam igazán erősnek. Nem fogom vissza fogadni,valami megszakadt, ami által megtudtam tenni, hogy kiraktam. Ismerem ezt az érzést, volt, hogy már ugyan így elárultak, a saját testvérem,a mai napig nem bocsájtottam meg neki, talán nem is fogok. A jelenlegi érzésem ugyan az, ezért érzem olyan biztosan, hogy soha többé nincs esélye. Kaptam egy olyan hozzá szólást, hogy a másik felet is meg kellene kérdezni, valóban jó lenne, mert én is kíváncsi lennék. hogy ugyan mi volt a probléma.

Azóta rájöttem, túlságosan elkényeztettem, kíméltem, nő létemre férfi munkákat végeztem, fűnyírás, izzócsere, fúrás, ha azt akartam, hogy az a bizonyos dolog meglegyen, saját magamnak kellet elvégezni, mert csak a halogatás ment. Hát igen a munka a háztartás és a gyerekek mellett, este legyek fitt és üde, és legyen kedvem szexelni, akár minden nap. Hogy én mit kapok az egész napi gürcölésemért? Este egy kis szexet, mert csak erre vágyhatok, ezzel el van intézve a szeretett fogalma is. Azon gondolkodtam, hogy eddig úgy viselkedtem, mintha hozzá lettem volna bilincselve és nem tudok szabadulni, de miért nem, szabad akaratom van azt teszek amit akarok, attól, hogy a férjem, nem rendelkezhet velem.

Miért válunk ennyire kiszolgáltatottá? de ez egy következő kérdés lenne. A hölgyet nem fogom megkeresni, sokan óvtak ettől, és igazuk van, miért tegyem ki magam egy újabb megaláztatásnak, majd megismeri ő is. A férjem egy szépen becsomagolt, cukorka, kívül édes, de belül keserű. Ismételten köszönöm a megerősítést, hogy jó döntést hoztam.

2011. szept. 15. 21:45
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!