Szerintetek mennyire szerencsés, ha a fiatalok az anyóséknál maradnak lakni?

Én sem költöznék anyósékhoz. Semmi pénzért.

Az én anyósom is egy tündér, jókat lehet vele beszélni, röhögni, stb. De ott lakik a nagymama és a lánytestvér is. A hónap nagy részét pároméknál töltöm. Csak munka után járok haza, aztán mgyek is tovább páromékhoz, de ennek ellenére, hogy jó a kapcsolatom anyukájával, eszemben sem lenne még 3 nő mellé odaköltözni negyediknek egy szobába.

Szintén az én párom sem érti ezt meg, hogy mi a bajom.

A bajom az, hogy van egy családi házunk, amiben az emelet az enyém (nincs testvérem, lezárva, nem is kicsi, mert van benne egy fürdőszoba, három szoba és megépíthetném a konyhát is, mert hely is van). Úgy lett kitalálva, hogyha össze akarok valakivel kötlözni, akkor mindenem meglegyen (és később a ház is az enyém lesz, mert nem kell senkivel osztozkodnom). Hülye lennék feladni ezt az életet, egy egész házat azért, hogy esetleg összevesszek anyóssal, a párommal és éljek egy szobába majd a gyerekemmel.

És még azt sem mondhatnánk, hogy azért nem költözik a párom hozzánk, mert nagyon messze lakunk egymástól és baj lenne a munkába járás, kb. 5 km-er választ el minket háztól házig..

Szóval ezt még nekünk is le kell boxolni. De én sem ajánlom, hogy anyóshoz költözz!

Barátnőm is nagyon jóba volt anyósékkal, pont úgy ahogy én most. Odaköltözött és egy fél év múlva állandóan veszekedtek anyóssal.Miért nincs elmosogatva, stb..? Hát.. nekem ez nem kéne. Szakítottak is a párjával azóta.

Jól gondold meg!

A mi kapcsolatunkat nagyon megviselte amikor 4 hónapig anyukáméknál laktunk, mert onnan csináltuk az építkezést (előtte nem éltünk együtt, tehát ott kezdtük az együttélést egy kis szobában) anyukámék nagyon jófejek, mégis borzalmas volt, semmi magántér, stb

Ennél még rosszabb ha a fiú szüleihez költözik a pár, gondolok a főzésre-konyhára, stb

Most egy telken külön házban lakunk a szüleimmel, nagyon jó a viszony velük, és mi is rendeződtünk.

Csak úgy tudom elképzelni, hogy működjön a dolog, ha a pároddal előre lefixáljátok, hogy ez most egy próbamegoldás lesz, és csak 1 évre vállaljátok be. Ha letelik az 1 év és a tapasztalat azt mutatja, hogy jól érzed magad és tényleg nem okoz nagy konfliktusokat a szülőkkel való együttélés, akkor közösen elhatározzátok, hogy maradtok még egy ideig (amíg szükséges anyagilag, vagy akár állandóra).

Ha 1 év után úgy érzed, hogy nem az igazi, akkor mentek tovább albérletbe. Neked azért lenne ez könnyebb helyzet, mert 1)a párod nem mondhatja, hogy eleve elzárkózol és esélyt sem adsz a dolognak, 2)ha magadban szenvedsz is az 1 év alatt, tudod, hogy ketyeg az óra és eltelik ez a fix idő, és nem az az állandó "hogy másszak ki ebből" feszültség lenne benned, 3) a családja felé is jeleznétek, hogy ti 1 évben gondolkodtok, és ha tényleg menni akartok utána, nem lesz sértő, hogy őmiattuk költöztök el, hiszen már eleve azzal indítottatok, hogy 1 évig szeretnétek ott maradni.

Az a tapasztalatom, hogy a nem konkrétan lefixált dolgoknál ("maradunk 1-2 évig") mind a 3 fél a saját érdekeiben, elméleteiben bízik magában (szülők: "úgyis ittragadnak nálunk örökre, férfi: "belement a párom, nekem így jó, most miért is kéne erőltetnünk, hogy továbbköltözzünk? Hiszen csak 1-2 év telt el", nő:"Már itt élünk jópár éve, nem ez lett megbeszélve, mikor költözünk már el?!". Na ez persze sarkított, de kb. ez szokott menni.

Egyébként láttam nem egy olyan esetet, hogy abban a félben volt a végére a legtöbb feszültség, akinek a szüleinél bútoroztak össze.