Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Féltékeny vagy csak pusztán...

Féltékeny vagy csak pusztán élvezetből csinálja?

Figyelt kérdés

Legyetek kedvesek és fejtsétek ki a véleményeteket ezzel kapcsolatban:


1997. november 9. óta van párom. Nem élünk együtt, anélkül is összetartozunk.

Volt egy felesége, aki 15 évesen szült először, majd 1 éven belül megint. A lányok (akiket szeretek és jó volt a kapcsolatom velük, amíg anyuka nem lett féltékeny rám) 14 és 13 évesek.

Tehát 5. éve leszünk együtt. Ők akkor mentek külön mikor a nagyobb 2. osztályba, a kicsi 1. osztályba ment. Most a nagy 8. osztályos, a kicsi 7. osztályos. Tehát lassan annyi éve vagyok vele, mint ő, a feleségével volt. A kapcsolatunk felvállalása nagyon nagyon lassú folyamat volt mindkét részről. Tegnap mérföldkőhöz érkeztünk. Nyilvánosan megjelöltük egymást a facebookon. A család közé tettük egymást, hiszen egy család vagyunk úgy is, hogy nem lakunk együtt. Az előbb felléptem és látom, hogy a volt felesége a saját albumába betette a párom ezeréves fényképét. (egyébként nem ismerősei egymásnak). Úgy érzem, hogy bántotta az, hogy a párom végre felvállalt. Mi ez??? Én a volt férjemmel nagyon jó baráti kapcsolatot ápolok, mégsem tenném be a fényképét az albumomba, úgy pedig pláne nem, hogy ha lenne egy komoly barátnője. Sőt, megkérdezés nélkül sem. Kiugrik a szívem a helyéből, olyan ideges lettem. Nemsoká jön hozzám a párom és szeretném megmutatni neki hogy miket írtok. Köszönöm előre is mindenki válaszát.


2011. okt. 31. 14:31
1 2 3 4 5
 21/42 anonim ***** válasza:
0%
Sajnos igen! Az én életemet is feldúlta, mert próbálta behálózni a páromat... Szerencsére nem sikerült neki.
2011. okt. 31. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/42 A kérdező kommentje:
Ja, bulikba sem járok, mert nincsen igényem rá. Úgyhogy nagyon összetévesztesz valakivel! Hogy képzelted?
2011. okt. 31. 15:03
 23/42 anonim ***** válasza:
0%
Köszönöm a "hülye" szó leírását. Csak ennyi kellett nekem! Még ma fel foglak jelenteni becsület sértés miatt! Amit súlyosbít, hogy nagy nyilvánosság előtt tetted meg, ráadásul írásban!
2011. okt. 31. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/42 A kérdező kommentje:

15:02

Írtam, hogy összekeversz valakivel, mert én soha senki férjét nem szedtem el. Nem is értem.

2011. okt. 31. 15:04
 25/42 A kérdező kommentje:
Megint tanultam valamit. Köszönöm a témához illő hozzászólásokat. A rágalmazást pedig a törvény büntetni. Mivel egymillió százalék, hogy alaptalanul gyanúsítottál meg, ugyanis a leírásod nem illett rám.
2011. okt. 31. 15:07
 26/42 Bazsii05 ***** válasza:
gyerekek ne vicceljünk már.
2011. okt. 31. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/42 anonim ***** válasza:
100%
Ne foglalkozz a f*cebook-al....Az interneten kapcsolatok mennek tönkre...Nektek valós,igazi kapcsolatotok van a pároddal,szóval tényleg tojd le ami azon a honlapon megy:)Ne idegeskedj!Legyetek boldogok:)
2011. okt. 31. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/42 A kérdező kommentje:

Legalább elterelte a figyelmemet. :)

Sajnálom és megértem a felháborodását a kommentelőnek, csak az a baj, hogy nem jó helyre címezte.

2011. okt. 31. 15:24
 29/42 anonim ***** válasza:
100%
Engem is jelentsetek fel mert mindannyian felnőtt emberek vagytok és itt k.öcsögöltök egymással egy 15 éves tinilány szintjén szóval i.dióták vagytok!! Én le se szarnám hogy a volt nő mit tesz ki az albumába, mit érdekelne amúgy is? primitív féltékeny nő aki a fejét a falba veri hogy hogy k.úrhatta el hogy eldobta a párodat, vagy épp ba.ssza a csőrét hogy jó neki veled és neked is vele, fel nem fogom hogy leírod hogy mit értél el mennyire iskolázott vagy meg minden mégis kiírsz egy ekkora vad.barom kérdést meg magadra veszel minden sza.rt.
2011. okt. 31. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/42 A kérdező kommentje:

ma 15:23

Azt hiszem, igazad van. Rájöttem irkálás közben, hogy nem ér annyit az egész. Hiszen jól működünk évek óta.

2011. okt. 31. 15:25
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!