Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan vagyok féltékeny?

Jogosan vagyok féltékeny?

Figyelt kérdés

24 évesek vagyunk, barátommal több mint három éve vagyok együtt.

Az első három évben együtt jártunk BA-ra, együtt is lakunk egy jó ideje.

Eddig kitartott a rózsaszín köd, úgy gondolom minden tökéletes közöttünk.

Idén nyár végén viszont egy másik országba költöztünk (ő német, Hamburgba jöttünk), és ő elkezdte a Mastert, én meg munkát kerestem, már dolgozom.


Ő azonnal beilleszkedett az egyetemi életbe, gyorsan barátokra is lelt. A probléma az, hogy csak lányokra. A csoportjában csak lányok vannak (600an tanulnak egy szakon, le vannak osztva 50-es kis csoportokra, ahol a barátom az egyetlen fiú)


Mivel én alapból féltékeny típus vagyok, már ez is szemet szúrt, hogy mindig lányokról mesélt.. Aztán jöttek a suli utáni közös programok, először közös tanulás, közös prezentáció készítés -persze mindig a lányoknál-.. Amíg én meg csodás munkahelyemen töltöttem az időt.

Na, itt már sajnos kifejezetten féltékeny voltam, de jelét nem adtam, mondván, hogy ez a természetes, hisz csoporttársak..

Ami már kiverte a biztosítékot, az az volt, amikor többször is írt smst este 10 körül, hogy a tanulással ugyan végeztek, de most elmennek sörözni, szóval kicsit később jön haza.

Na ezt már szóvá tettem, mert igen rosszul esett. Amúgy is egyedül érzem magam az új városban, a nyelvet közepesen beszélem, a munkám teljesen kimerít, nincs időm társasági életre.. Az egyetlen dolog amire vágyom, hogy az estéket együtt töltsük...

Aztán azóta már konkrét személy is előtérbe került, aki folyamatosan közös képeket töltöget fel a barátomról meg magáról, közös tanulás, közös ebéd, közös sörözés, közös halloween, közös futás... Minden közös...


Ma épp egy olyan képet töltött fel, ahol a lány a barátom vállára hajtja a fejét.

Úgy gondolom, ez már minden határon túlmegy, és a barátomnak nem kéne hagynia, hogy ezek megtörténjenek. Már csak azért sem, mert nekem nagyon rosszul esik.


A barátom javára legyen mondva, hogy ő minden programra hív engem esténként, úgy tűnik szeretne megismertetni, bevenni ebbe a baráti körbe, csak nem érti meg, hogy munka után nekem ehhez nincs túl sok kedvem.

Bízom a barátomban, és úgy gondolom, ha tetszene neki ez a bizonyos lány, nem próbálna összeboronálni minket.

Szóval a bizalom megvan, tudom, hogy nem fog megcsalni, vagy ha mégis más kerülne a képbe, őszintén megmondaná. Ő viszont esküdözik hogy egyáltalán nem tetszik neki a lány, nem is nőként tekint rá. (Pedig persze nagyon csinos a csaj..)


Egyszerűen mégis rosszul esik, hogy ez a csaj mindenhol ott van... Szerintetek jogosan mondhatom meg neki, hogy szeretném, ha kerülné a testi kapcsolat minden formáját a lánnyal.. ?


Tudom, hogy utálja, ha korlátokat szabok, a szabályokat.. De én meg azt utálom, hogy a barátom más lányokat ölel...


2011. nov. 10. 22:11
1 2 3 4 5
 11/41 A kérdező kommentje:

Voltam, többször is. Ismerem a lányt, bár mélyre szántó beszélgetést nem folytattam vele, mert valami hihetetlen akcentussal és gyorsan beszél, na meg szleng folyamatos. Nem nagyon törekedik arra, hogy bekapcsolódjak a beszékgetésbe.. Pedig én egyelőre örülök ha a szépen artikulást hochdeutsch-ot megértem.. :)

Szóval ismerem a lányt személyesen, ha én is ott vagyok, akkor békén hagyja a barátomat, csodák csodájára egy fénykép sem készül.. :S

A több lány már szimpatikus, egyikükkel egészen jóban lettem, de ezzel a lánnyal én sose leszek barátnő...

2011. nov. 10. 22:31
 12/41 anonim ***** válasza:
67%
Akkor kezdj el barátkozni azzal, aki neked szimpatikus és máris bevonódtál a társaságba.
2011. nov. 10. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/41 A kérdező kommentje:

Lehet, hogy tényleg az lenne a legjobb -neki- ha egy szót se szólnék, de azt se hiszem, hogy jót tennék magamnak, ha minden keserűséget lenyelnék.

Eddig mindent megbeszéltünk, minden apróságot, nem tudom magamban tudom-e tartani ezt a rossz érzést. :(

2011. nov. 10. 22:34
 14/41 anonim ***** válasza:
37%

Szerintem az már a megcsalás egy formája, ha hagyjuk, hogy egy olyan ember ugráljon minket körül a nap nagy részében, akiről egyértelműen tudjuk, hogy akar tőlünk valamit.

Én nem szeretem ha hülyét csinálnak belőlem, így biztos, hogy megmondanám neki, hogy vagy velem (tehát veled kettesben) tölt több időt és a csajt szépen leépíti, vagy hagyjuk egymást a fenébe. Elképzelhető, hogy sose csalna meg vele, de akkor is nagyon tudatosan hagyja, hogy a csaj így viselkedjen vele.

2011. nov. 10. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 anonim ***** válasza:
15%
Ha ultimátumot ad neki, pedig ő nem is akar semmit a lánytól, akkor lehet lelép, pedig eszébe sem jutott volna addig, csak maga a tény, hogy feltételeket szabnak neki egy ártatlan dologhoz.
2011. nov. 10. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 A kérdező kommentje:

Ó a barátom esküszik, hogy a lány se tekint rá férfiként, csak barátként. Hogy nem akar tőle semmit, ő mindenkivel ilyen közvetlen, laza.

Sőőt, a lány egyszer el is mondta neki, hogy majdnem összejött egy fiúval, de végül mégse, mert kiderült, hogy a fiú hülye...

Csak azt nem tudom, miért nem veszi észre, hogy senki mással nincs annyi közös képe, mint a barátomról...

2011. nov. 10. 22:41
 17/41 anonim ***** válasza:
83%
A pasik gyakran hülyék, ha erről van szó, ez még nem hazugság. Bár lehet az is, de ennyiből nem derül ki.
2011. nov. 10. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
45%
Ha valaki ezért lelépne, akkor jobb is, hogy megtette. Egy párkapcsolatban szükségszerűek a kompromisszumok, az olykor "fájdalmas" vagy épp értelmetlen lemondások. Lehet, hogy nekem lenne egy jó fiú haverom, akivel jól elvagyok, de én bizony leépíteném azt a kapcsolatot, ha megtudnám, hogy a páromat mennyire zavarja/fáj neki. Ugyanis a párom a legfontosabb a családom után. Többet ér bármelyik barátságnál vagy szórakozásnál.
2011. nov. 10. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
En akkor is azt mondom, hogy hallgass es legy resen, ha faj! lehet eszebe sincs megcsalni, ne rontsd el a kapcsolatot azzal, h esetleg meggyanusitod. de ne legyel naiv, szoval okosan tartsd nyitva a szemed.
2011. nov. 10. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
74%
A fiúk ilyenkor csak szeretik a hülyét tenni :) nagyon is tisztában vannak azzal, hogy bejönnek valakinek, és ez bizony imponál nekik.
2011. nov. 10. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!