Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan vagyok féltékeny?

Jogosan vagyok féltékeny?

Figyelt kérdés

24 évesek vagyunk, barátommal több mint három éve vagyok együtt.

Az első három évben együtt jártunk BA-ra, együtt is lakunk egy jó ideje.

Eddig kitartott a rózsaszín köd, úgy gondolom minden tökéletes közöttünk.

Idén nyár végén viszont egy másik országba költöztünk (ő német, Hamburgba jöttünk), és ő elkezdte a Mastert, én meg munkát kerestem, már dolgozom.


Ő azonnal beilleszkedett az egyetemi életbe, gyorsan barátokra is lelt. A probléma az, hogy csak lányokra. A csoportjában csak lányok vannak (600an tanulnak egy szakon, le vannak osztva 50-es kis csoportokra, ahol a barátom az egyetlen fiú)


Mivel én alapból féltékeny típus vagyok, már ez is szemet szúrt, hogy mindig lányokról mesélt.. Aztán jöttek a suli utáni közös programok, először közös tanulás, közös prezentáció készítés -persze mindig a lányoknál-.. Amíg én meg csodás munkahelyemen töltöttem az időt.

Na, itt már sajnos kifejezetten féltékeny voltam, de jelét nem adtam, mondván, hogy ez a természetes, hisz csoporttársak..

Ami már kiverte a biztosítékot, az az volt, amikor többször is írt smst este 10 körül, hogy a tanulással ugyan végeztek, de most elmennek sörözni, szóval kicsit később jön haza.

Na ezt már szóvá tettem, mert igen rosszul esett. Amúgy is egyedül érzem magam az új városban, a nyelvet közepesen beszélem, a munkám teljesen kimerít, nincs időm társasági életre.. Az egyetlen dolog amire vágyom, hogy az estéket együtt töltsük...

Aztán azóta már konkrét személy is előtérbe került, aki folyamatosan közös képeket töltöget fel a barátomról meg magáról, közös tanulás, közös ebéd, közös sörözés, közös halloween, közös futás... Minden közös...


Ma épp egy olyan képet töltött fel, ahol a lány a barátom vállára hajtja a fejét.

Úgy gondolom, ez már minden határon túlmegy, és a barátomnak nem kéne hagynia, hogy ezek megtörténjenek. Már csak azért sem, mert nekem nagyon rosszul esik.


A barátom javára legyen mondva, hogy ő minden programra hív engem esténként, úgy tűnik szeretne megismertetni, bevenni ebbe a baráti körbe, csak nem érti meg, hogy munka után nekem ehhez nincs túl sok kedvem.

Bízom a barátomban, és úgy gondolom, ha tetszene neki ez a bizonyos lány, nem próbálna összeboronálni minket.

Szóval a bizalom megvan, tudom, hogy nem fog megcsalni, vagy ha mégis más kerülne a képbe, őszintén megmondaná. Ő viszont esküdözik hogy egyáltalán nem tetszik neki a lány, nem is nőként tekint rá. (Pedig persze nagyon csinos a csaj..)


Egyszerűen mégis rosszul esik, hogy ez a csaj mindenhol ott van... Szerintetek jogosan mondhatom meg neki, hogy szeretném, ha kerülné a testi kapcsolat minden formáját a lánnyal.. ?


Tudom, hogy utálja, ha korlátokat szabok, a szabályokat.. De én meg azt utálom, hogy a barátom más lányokat ölel...


2011. nov. 10. 22:11
1 2 3 4 5
 41/41 A kérdező kommentje:

Szakítottunk.

Vagyis egy számomra nagyon fontos ember lebetegedett 2012 márciusában, így hazaköltöztem, hogy segítsem.


Végül szerencsére jobban lett, de én kaptam itthon egy jól fizető állást, és nem akartam rögtön az utált német munkámat folytatni.


Pár hónapig távkapcsolatban voltunk, persze a meglévő problémák így csak erősödtek. Végül 2013-ban kimondtuk a kapcsolat hivatalos végét.

Hozzáteszem, ő sem erőltette egyszer sem, hogy költözzek vissza.


Ja, és képzeljétek.

Az ominózus lányról kiderült, hogy meleg.......

2017. ápr. 15. 20:42
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!