Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Etikus az, amit anyám csinál...

Etikus az, amit anyám csinál az alábbi helyzetben?

Figyelt kérdés

A nagybátyám (és egyben keresztapám), anyám testvére nemrég halt meg, korai, hirtelen baleset révén. Osztrák állampolgár volt, Ausztriában élte le az életét, így nem kevés pénzt hagyott hátra (3-4 millió Ft-nyi Eurot minimum).

Születésem óta azt igérte a szüleimnek, hogy rám hagyja a pénzét, később magam is többször hallottam, nekem is mondta, hogy én fogok utána örökölni. Szerintem anyámat nem is nagyon szerette, mert anyám mindig is úgy beszélt vele, mint a kutyával, nagyon lekezelő és bunkó volt nagybátyámmal, nem szerette testvéreként. Azonban a hirtelen halálakor derült ki, hogy nem hagyott semmiféle papírt arról, hogy én örökölnék, így felkeresték Ausztriában a két gyerekét. Most, pár hónappal a halála után hívtak be hagyatéki tárgyalásra Ausztriába, ma volt a tárgyalás, amin én egy fontos egyetemi dolog miatt nem tudtam résztvenni, de anyám elment rá. Kiderült, hogy az örökség fele (ami még úgy is többmillió Ft) anyám (ráadásul annak ellenére, hogy én megvoltam hívva rá - kapóra jött anyámnak az egyetemi elfoglaltságom- anyám azt mondta, hogy NEM VOLT SEMMI... később apám vallotta be, hogy anyám örököl, anyám szépen sumákolva zsebre tette volna a pénzt). Anyám szerint én viszont nem kapok semmit és az a pénz az övé lesz, nem érdekli, mit igért nagybátyám, ő az utolsó fillérig meg akarja tartani a pénzt magának (hogy minek, azt nem tudom, ugyanis nagyon jól keresnek a szüleim, több házunk, ingatlanunk is van, ráadásul neki magának is van bőven megtakarítása, így nincs szüksége arra a pénzre). Én erre felháborodtam, hogy milyen irigy, én másodéves egyetemista vagyok, 2 éven belül végzek, mivel jól megy a suli és sokra szeretném vinni, jövőre Ausztriába szeretnék kimenni egy évre tanulni, hogy aztán ott is dolgozhassak, de az elinduláshoz kell a pénz. Persze mindebben anyám nem támogat, azt mondta, egy fillérre ne számítsak tőlük azért, hogy kimehessek Ausztriába (mellesleg a határ mellett élünk, nem mennék messze, de Ausztriában egy albérletnek már a kauciója is minimum 400-1000Euro közt van). Szó mi szó, anyám nagyon jól tudja, hogy nekem szükségem lesz a pénzre a jövőm építéséhez, hogy ne 50 éves koromig éljek albérletben és hogy ne a nulláról kezdjem, miközben anyám a millióit tartogatja a szekrényben, aminek egy része nekem volt megígérve. Neki nincs szüksége a pénzre, nekem viszont van, és a 16 éves húgomnak is hamarosan szüksége lesz rá. Ő viszont határozottan kijelentette, hogy nem látunk az örökségből egy fillért sem, akármit mondott a nagybátyám nekik, úgysem tudom bizonyítani az osztrák hatóságok előtt. Azzal dobálózik csak, hogy mi lesz, ha úgy jár, mint egy ismerős néni, akinek elárverezték a házát azért, mert a fia link volt. Mondtam neki mérgemben: ha irigy leszel és sajnálod a saját gyerekeidtől az utolsó fillért is, ami megjárna, te is úgy jársz, de ha rendes és normális leszel velünk, amilyennek egy odaadó anyának kellene lennie -bár ő sosem volt az-, akkor biztos, hogy soha nem tennénk ilyet.

Etikus, normális ez a viselkedés? Szerintem ilyenkor az lenne a fair, minimum, hogy elharmadolja a pénzt és 1-1 harmadot a gyerekeinek ad, nem? Semmibe veszi a saját halott testvére szavát is és a gyerekei érdekeit is, csak hogy neki több jusson.


2011. nov. 14. 13:39
1 2 3
 1/30 anonim válasza:
72%
a pénz megváltoztatja az embert...mondjuk télleg észszerű lett volna elosztani a pénzt 3 fele, végülis el kell kezdeni építeni a jövőt. de így nehéz lesz h nem támogat a saját anyád. szerintem ha látni akarsz valamit az örökségből akkor legyél anyáddal kedves,türelmes,ne beszéljenek belőled az indulatok,stb és talán a pénztől elvakított édesanyád újra meglátja a kicsit fiát :)
2011. nov. 14. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
78%

Azért szívesen meghallgatnám én anyád véleményét is.


Értem én, hogy kell neked a pénz, meg hogy a leírásod alapján (amit szerintem nem kicsit kiszíneztél) elég fukar, ami nem szép egy anyától, főleg, ha jó az anyagi helyzete, de a tényen nem változtat: akármit is mondott nagybátyád, az örökség fele törvény szerint anyádat illeti. Nem írt bele a végrendeletbe, így semmit nem tehetsz.


Tény, hogy így nehezebb lesz elindulnod az életbe, de mindent jobban is fogsz majd értékelni, amit elérsz, mert nem lehetetlen sokra vinni a nulláról sem. Szorgalom, kitartás, akarat kérdése. Úgyhogy az energiáidat a tanulásra és a munkára fordítsd felesleges bosszankodás, szitkozódás helyett.

2011. nov. 14. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 A kérdező kommentje:

Lány vagyok, és sajnos sosem volt túl jó kapcsolatom az anyámmal, ahogy a húgomnak sem. Anyám érzéketlen, bunkó ember, mindenkiről és mindenről rosszat gondol, a megkeseredettség megtestesítője. A húgom már pszichológushoz jár a szüleim viselkedése miatt, a pszichológus is megmondta a beszélgetések után, hogy nem stimmel náluk valami, ráadásul borzasztóan megkeseredettek tényleg (szóval ez már szakvélemény). Láthatjátok, most is az az első, ha a járó pénzt oda kellene adni, hogy mi lesz, ha én így meg úgy... egyből egy szemeétládának néznek, holott én mindig segítettem nekik, bármire volt szükségük. Segítek nap mint nap a vállalkozásban, itthon a házimunkában... erre ezt kapom...

És nem vagyok troll, az egész történet igaz.

2011. nov. 14. 13:50
 4/30 A kérdező kommentje:
Anyám véleménye kb az volt, amit leírtam, hogy mi lesz ha mi is elárvereztetjük a feje felől a házat meg öreg korára ő nem akar egyikünktől sem függni (ő mindig is cikinek érezte azt, ha kérnie kellett valamit tőlünk), így ő tartogatja a pénzt, hátha kell neki majd valamikor öregkorában (45 éves -.-), és folyamatosan azzal fenyeget, hogyha öregkorában nem támogatjuk, akkor nem fogunk örökölni utána. Ilyen alapon már nem is érdekel a pénz, itt az etikai és érzelmi oldalról van szó, hogy a saját anyám hogy lehet ilyen irigy és önző? Én sosem bírnám ezt tenni a saját gyerekemmel: ha nekem van pénzem, neki nincs, és nekem úgysem kell az enyém, akkor nekiadom, hogy neki segíthessek. Ez normális esetben így működik. Pl így tettek barátnőm szülei is: barátnőm egyetemre ment egy másik városba, a szüleinek volt egy felesleges háza, erre eladták a felesleges házat és vettek barátnőmnek egyet az egyetem közelében! Na mivel nekünk is van egy felesleges házunk, ami üresen áll, felhoztam anyáméknak, hogy lecserélhetnék a házat egy egyetem közeli lakásra és a maradék helyet kiadnánk egyetemistáknak... erre kinevettek, hogy mit képzelek én, ha kell lakás, szerezzek magamnak...
2011. nov. 14. 13:57
 5/30 anonim ***** válasza:
23%

Azert mert azt mondod, hogy nem vagy troll, attol meg troll vagy.


Tudod onnan lehet tudni, hogy valaki hazudik, hogy elkezdi megmasitani a tortenetet. De nezzuk akkor:


"ma volt a tárgyalás, amin én egy fontos egyetemi dolog miatt nem tudtam résztvenni, de anyám elment rá"

Melyik varosban is volt es hanykor? Es Anyud mar haza is ert? Semelyik rokonnal nem ebedelt egyutt. Senkivel nem beszelgetett el, csak rohant haza a ferjecskejevel beszelni. Amugy a fontos egyetemi dolgoddal hogyan vegeztel? Az is csak delig tartott?


"később apám vallotta be, hogy anyám örököl, anyám szépen sumákolva zsebre tette volna a pénzt"

Miutan Anyud hazaert beszelt Apuddal es Apud meg veletek.

Hanykor vallotta be az oreg?


"Neki nincs szüksége a pénzre, nekem viszont van, és a 16 éves húgomnak is hamarosan szüksége lesz rá. Ő viszont határozottan kijelentette"

Ez meg az oreg bevallasa utan tortent. Hanykor is?

2011. nov. 14. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 A kérdező kommentje:

Egy másfél órás zh-m volt, ami aláírás feltétele, pótzh pedig nálunk nincs, így kötelező volt a megjelenés. Ha érdekel a konkrétum is: statisztika tárgy volt és 5 kredites tárgy, talán még az is érdekel, hányas oldalig tartott a megtanulandó anyag?

A tárgyalás pedig Güssingben volt (ha ez mond egyáltalán valamit -.-), délelőtt 9-kor, nekem meg fél 10-kor volt 50km-re innen a zh-m. Más egyéb, bugyiméret, akármi? Haggyanak az ilyenek, ha kérhetném...

2011. nov. 14. 14:03
 7/30 anonim ***** válasza:
83%
Ha nem hagyott hátra papírt, akkor anyád se örökölt, csak a gyerekei. Ha pedig hagyott, és azt anyád részére szánta, akkor sok közöd nincs hozzá.
2011. nov. 14. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 A kérdező kommentje:
ÓÓ, úgy látom valaki profi az osztrák jogban... és honnan tudod, hogy a gyerekeinek kell a pénz egyáltalán? Ugyanis nagybátyám letagadta őket, sosem foglalkozott velük, mivel pár évvel a születésük után kiderült, hogy nagybátyámnak nem is lehet gyereke...
2011. nov. 14. 14:12
 9/30 anonim ***** válasza:
19%
Anyad velemenye barmikor bejohet veletek, Te es a hugoddal kapcsolatba, itelkezve az irasod alapjan. Miert lennel 50-ig alberletben? Azt irod jol tanulsz, stb, akkor hajra, tanulj, teremtsd meg a jovoben ami kell. Ha figyelembe vesszuk amit nagybatyad mondott, akkor a legigazsagosabb dolog lenne, a pent, ahanyan vagytok ra, annyi fele osztani. Te ne kovetelozz anyadektol. Neked minden kellene? Ja, masnak is. Anyad a felnott, o itelkezik, kezeli a penzt, azt ami nem a tied, soha nem is volt, nem dolgoztal meg erte. Leirasod alapjan, jol bannik a penzzel, van tobb lakasotok, megtakaritott penzetek. Ausztriaban egy ev alatt elszornad az egeszet.
2011. nov. 14. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
77%
Egyre jobb a sztorid, ma volt hagyatéki, de már anyád el is tette a pénzt, és igen, mindig az egyenesági rokon az örökség élvezője, hacsak nincs végrendelet, egyébként, ha az ő nevén voltak és nincs végrendelet ők kapják. Amúgy pedig egy jegyzőkönyvet kellett volna kapnod, ha te is örökös lettél volna, nem is értem, mert nagyon zavaros a történet. Te kapsz idézést, anyád megy el és ő örököl?
2011. nov. 14. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!