Szóltok, ha egy áruházban többet adnak vissza?

Igen. Egyértelmű. Én mondjuk mindig megnézem. Mondjuk főleg a papírpénzt.

Mondjuk én tudom milyen kasszásnak lenni. Voltam pár évig. Van hogy reggel voltam utóljára pisilni, aznap 4-kor keltem és előfordul hogy ott rohadok a pénztárban még délután 2-kor is. Enni talán sikerült délben reggel óra ha szerencsém volt. persze ez nem mentség semmire, de ha rosszul adtam vissza netán, akkor igenis jól esett. Mondjuk én nem voltam bunkó pénztáros. Ezt a vevők visszajelzéséből tudtam. Sőt egyszer az egyik vevő megkérdezte a boltvezetőt, hogy nincs valamilyen füzet ahova be lehet írni, hogy milyen aranyos egy dolgozó. A boltvezető mondta, hogy írja be a panaszkönyvbe, hiszen oda azt is be lehet akár. Nem csak a rosszat. Végül nem írta bele. De amúgy ezt nekem rá két három napra az üzletvezető mondta el. Hát nagyon elképedtem és jól esett. Ez sok erőt adott. Bár tényleg aranyos tudok lenni, ez tény. De komolyan így érzem. Szeretem az embereket. Pedig nagyon nehéz velük. De mikor egy kötekedő vevőre kedvesen rámosolyogtam vagy türelmesen, kedvesen reagáltam hirtelen megváltozott ő is. ugye az ember alapesetben azt várja, hogy pattog a pénztáros, de ilyennel mint én még nem találkozott. Egyszer az egyik ilyen kötekedős vevőtől pedig elismerést kaptam, hogy milyen gyorsan lehúztam a sort. A másik kasszás még nem volt, így kénytelen voltam. De nagyon jól esett. Sokszor a városban még mikor már nem dolgoztam ott, akkor is megismertek és köszöntek. Én szerettem őket, akárkinek akármilyen furcsasága is volt. Még a büdös, bort vásárló vevőre is mosolyogtam, ugyanolyan figyelmet kapott, éreztem, hogy jól esett neki. De én ilyen vagyok. Na most elkanyarodtam. Csak kicsit jól esett nosztalgiázni. Csak már gyerekem van és nem tudok ott dolgozni, nem is látnám akkor a kicsimet. Néha nagyon nehéz volt, de azért hiányzik néha kicsit. Talán az emberek elismerése a legjobban, hogy vagyok valaki, hogy örömet tudok okozni a vevőnek arra a pár percre amíg kipakol a szalagra, berámol, fizet. Nem egy rémálom neki a vásárlás, hanem egy kellemesebb dolog, egy perc jó pillanat.

Na mindegy.

Szóval én ezért is adnám vissza, mert tudom a péntárosnak milyen ha valaki becsületes.

De mint vevő, előzmények nélkül is, visszaadnám. Én is adhatok többet és a péntáros is hallgathat, aztán nézhetek. Bár nem érdeke. Inkább fáradság, zavarban van, azér történhet ilyen.

De a múltkor például egy gyógyszertárban voltam, kártyával fizettem. Akkor keveseltem, de aztán hagytam a dolgot végül, gondoltam biztos én tévedtem. Aztán megkaptam a csomagot, a bizonylatokat. Kimentem a gyógyszertárból. Kint azért nem hagyott nyugodni a dolog. Megnéztem a blokkot és látom hogy egy ezer forintos nem lett beütve. Visszamentem és szerencsémre pont jött ki a pult mögül az a hölgy akinél fizettem. Halkam mutattam és mondtam neki a dolgot. Láttam rajta hogy meglepődött. Aztán bement és beütötte, kifizhettem. Megköszönte. Bár talán kicsit többet vártam volna, de végül a lelkiismeretem akkor is azt mondta, hogy a becsületemnek akkor is megérte.

Bár amúgy nem sokszor fordult elő velem.

Amúgy azt észrevettem, hogyha kb ismerjük a dolgok árait, akkor kb meg tudjuk saccolni mennyit fogunk fizetni és egy ilyen elütés esetén akár tudun szólni.

De amúgy még nekem a kedvenc témám, hogy mert a pénztáros többet ütött be. Sajnos az a tapasztaltom, hogy az emberek mintha tényleg úgy hinnék és nem engednek belőle, hogy a pénztáros direkt ütött be többet. Pedig nem. Csak ott a nagy hévben nem jut eszükbe, hogy csak az tévedhet aki dolgozik. Lehet szólni, hogy hibázott, a vevőnek is azért felelőssége, hogy nézze meg a blokkot, hiszen azért van. De nem mindig direkt a hibát keresve és olyan kimérten. Persze vannak pénztárosok akik esetleg többször vétenek, azok egy idő után úgy ki fognak rostálódni. De akik azért már pár hónapot dolgoztak, ott azért kisebb a hibaszázalék. De a vevők azért legyenek kicsit türelmesebbek a pénztárossal! Tévedhet, persze! De kedvesen is lehet neki mondani, nem rátámadni, mint egy nem tudom mi. Ki tudja mióta áll ott, hány ember és áru ment át a kezén. Stb stb. Ezek nem mentségek, de emberi tulajdonságok, amik kis emberi érzéssel megérthetőek és orvosolhatóak. Mindenkinek jobb egy szituációt kedvesen megbeszélni és kijavítani a hibát, mintha a vevő is támad, a pénztáros is, aztán a végeredmény ugyanaz, csak a keserű szájíz örökre megmarad. Persze van olyan is, hogy a vevő kedvesen közeledik, a pénztáros meg hülyének nézi a vásárlót, vagy épp bunkó. Hát ő a kivétel.

De valahogy mindeképpen komprumisszumot lehet kötni, úgy hogy ne rossz érzéssel záruljon a szituáció.

Amúgy a pénz visszaadásról, meg a becsületességről én is azt érzem, hogy sajnos kihalóban lévő tulajdonság, ami nagyon szomorú. Akikben még van, azok mutassanak példát a gyermekeikne, unokáiknak.