Van olyan, aki babával nehezen bírja/bírta az otthonlétet? Kinek hiányzik a munka, az emberek?

Nekem nagyon hiányzott nem csak a munka , hanem az a fajta szabadság , ami szülés előtt volt!

Úgy gondoltam , mivel anyuka vagyok , minden másról le kell mondanom.

Ennek már 12 éve , most kezdek fellélegezni .

Tisztelem azokat a nőket , akik 1 gyermek után be mernek vállalni még egyet , vagy kettőt.

Én végigaggódtam ezt az időszakot , folyamatosan paráztam hiszen Én voltam számára az , aki mindentől meg kell hogy védje , hiszen annyira kiszolgáltatottak , és ez számomra nagy lelki megpróbáltatás volt.

Ez a fajta gyengeségem , csak szülés után jött elő

Így 12 év eltelte után , most már jobban érzem magam , de nem szeretnék többet szülni

Csatlakozom.

7 hónapos, úgy 2 hónapja érzem hogy jó lenne néha a "régi" életem.

Amióta kijött a jó idő, azóta kicsit jobb. Eljárunk hetente a munkahelyemre, ebédelni barátnőimmel. Ez nem sok, hiszen ők ugye dolgoznak, nem érnek rá csak 20-30 percet, de nagyon feltölt.

Kezd helyreállni a szexuális életünk is a férjemmel, ez is sokat segít :-)

Most már délután/estefelé is sokáig világos van, el tudunk menni munka után a férjem vagy egy barátnőm el és sétálunk, beszélgetünk.

Biztos lesznek még ilyen időszakok. Most például nagyon hiányolom a színházat, de mivel a lányom este nehezen alszik el, nem szívesen passzolom le ilyenkor.

Most kezdtük a hozzátáplálást, van hogy 2-3 ételt és elkészítek aztán megetetem üvegessel, amit persze imád. Ilyenkor szörnyen érzem magam: nem elég, hogy mindent feladtam, de még ráadásul anyaként is megbuktam, szóval "nem is volt értelme" :-(

Mit teszek? Vannak szabad óráim, járok kozmetikushoz, moziba a párommal, néha tornázok itthon. Van hobbim, erre áldozok időt. Bár tudom, hogy a gyereknek az anya a legfontosabb, nem fogom 3 éves koráig magamhoz láncolni úgy, hogy 10 percet sem vagyok nélküle. Ha már nem fogok szoptatni, elmegyek nyelvet tanulni.

Biztos, hogy a két gyerek között vissza megyek dolgozni. Sőt, még az is lehet hogy egyke lesz a lányunk.

Veled mi a helyzet, kérdező?

A munka nem hiányzik csak az emberek.

Én a párom falujába költöztem az enyémtől nagyon messzire így itt még barátaim sincsenek. Ha már nagyon nem bírom akkor hazautazom a szüleimhez és barátnőzők, most jobb idő esetén ez sűrűsödni fog.

Már terhességem alatt is éreztem, hogy ez így nem nagyon lesz jó, sokat vagyok egyedül, mert a párom sokat dolgozik.

A baba most 8 hónapos, mivel már ő is növöget egész jól el van egyedül így tudok nyugodtan filmet nézni, internetezni, olvasgatni.

Szia,

Hát én ezt éreztem szinte folyamatosan az első egy-másfél évben, pedig imádom a fiam, tervezett baba volt. Szülés előtt jó munkám volt, vezető beosztás, kosztüm, több nyelven beszéltem minden nap, stb.

Aztán hirtelen amikor itthon lettem a kicsivel, én úgy éreztem, senkinek nem vagyok fontos, csak a baba. Ha mentünk át szüleimhez, rólam a kutya nem kérdezett..........................aki hazaért (nagy a család) mindenki elmesélte a napját, kinevezésekhez gratuláltak, kemény naposokat sajnálgatták, kávéval kínálták, tőlem csak a kicsiről kérdeztek, nekem az volt az érzésem, én csak egy ringató kar meg etetőszék vagyok számukra................hiányzott a pörgés, kihívások, elismerés, MINDEN.

Aztán telt az idő, és most már augusztusban munkába állok újfent. Ha arra gondolok, hogy nem fogok minden reggel a kisfiammal hintázni a téren, vagy altatásakor énekelgetni neki, meg a közértben bezsebelni a szép és okos kisfiúra a bókokat, és látni minden egyes mozzanatát a drágámnak, már könnybelábad a szemem és arra vágyom, bár maradhatnék még itthon vele egy évet.

Higgye el mindenki: én megtanultam, hogy dolgozni és sikereket elérni, kihívásoknak élni bármikor lehet, de ez a két csekélyke és csodaszép év SOHA nem jön vissza!! Ezt igenis ki kell élvezni, mert ez a legszebb része az életemnek. Már szánakozón gondolok vissza fél évvel ezelőtti önmagamra, hogy hogy akarhattam elcserélni a dolgozó családtagjaimmal ezeket a csodás napokat.