Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Vissza jön még Anya? Nem...

Vissza jön még Anya? Nem szeret már minket?

Figyelt kérdés
14 éves vagyok (lány) van egy 5 éves hugom, négyen élünk/éltünk. Apa dolgozik, Anya háztartásbeli. Nem szoktak veszekedni (legalábbis előttünk nem) persze vitatkozni szoktak, de mindig megoldódott eddig minden probléma. Szóval az a lényeg, hogy Anya már pár napja furcsán viselkedett (mielőtt lelépett). Pl. észrevettem az egyik este mintha valamit csomagolt volna, azt mondta, hogy csak a régi cuccokat dobja ki. Összekaptak valamin Apával, de úgy tűnt megint megoldódik minden, bár mostanában egyre több volt a konfliktus közöttük. Szóval 3 hete itthon voltunk hárman egy délelőtt, Anya, én és a hugom. Úgy kb. 11 körül jött egy kocsi és megállt a házunk előtt. Anya elköszönt, kiment és beszállt a kocsiba (nem mondott semmi mást). A hugommal láttuk hogy egy 30 év körüli férfi vezeti a kocsit, csak ő ült benne meg ugye később Anya. Elmentek, azóta sem láttuk Anyát. Apa is teljesen maga alatt van, teljesen kiborult amikor hazajött délután. Hiába hívjuk Anyát, küldünk neki SMS-t, nem válaszol semmire. Érdeklődtünk a barátnőinél is, de semmi. Gondolom csalja Apát a férfival, és élnek boldogan. Nagyon nehéz ez a helyzet, szükség lenne most Anyára nagyon. Szegény hugom is minden éjjel felsír, keresi Anyát. Apával már nem tudunk neki mit mondani, nyílván nem érti Ő még ezt. Nappal hugommal takarítunk mindig, várjuk Anyát amíg Apa dolgozik. Szegényke amikor Apa hazajön mindig odaszalad hozzá, átöleli és mondja hogy Ő ne menjen el. Nagyon szomorú ezt látni, és persze nekem is szükségem lenne Anyára, főleg így suli kezdés előtt (most megyek gimibe). Miért tette ezt velünk? Miért lépett le? Nem szeret minket? Vissza fog még jönni? Annyira rossz Apát is így látni, nagyon nehéz :( Pedig mi megbocsátanánk neki ha visszajönne. Csak félek hogy ez már nem fog megtörténni, esetleg évek múlva. Hogyan lehet ezt elviselni?

2012. júl. 31. 13:32
1 2 3 4
 11/40 anonim ***** válasza:
100%
Nézd tudom hogy fájdalmas de nem akarok hazudni vagy hitegetni nem biztos hogy visszajön. Remélem nincs igazam és vissza megy de ez egyáltalán nem biztos. Sajnos csak ő tudhatja ezt.
2012. júl. 31. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/40 A kérdező kommentje:
Nagypapám idősek otthonában él, nagymamám nem él, testvéreinél még nem kerestem. Telefonálok is azonnal, köszönöm hogy írtad, nem értem miért nem gondoltam erre előbb, nagyon remélem hogy tudnak valamit.
2012. júl. 31. 13:57
 13/40 anonim ***** válasza:
11%
Ha valóban így ment el ,nem fog visszajönni,és szerintem azért ment el,mert apukátok valamit nagyon elrontott.
2012. júl. 31. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/40 A kérdező kommentje:
Felhívtam a nagybácsimat, ő nem is tudta hogy mi van :( Nem hallott róla semmit, de majd Ő is érdeklődik ahogy tud. Annyira szeretném ha visszajönne úgy szeretem :'(
2012. júl. 31. 14:06
 15/40 anonim ***** válasza:
100%

Nyugodj meg, minden rendben lesz.

Biztos nagyon szeret anyukád, csak nagyon rosszul csinálta, hogy otthagyott titeket. Tartsatok össze ti hárman, szeressétek egymást nagyon. Mást nem tudtok csinálni.

Nekem tegnap költözött el anyukám (igen, mint látjátok létezik még ilyen), nagyon rossz, de megértem miért tette.

2012. júl. 31. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/40 A kérdező kommentje:
Kitartást Neked is és köszi :((
2012. júl. 31. 14:22
 17/40 anonim ***** válasza:
100%

Én 15 voltam mikor váltak a szüleim. Náluk azont ment a vita kinél legyek. Egyik sem akart.

Baromi nagy pofon az élet sokszor.

Végül Apu győzött és Anyámhoz kerültem. Nagyon hamar saját lábra álltam. Jelenleg külföldön élek. Nem sürün látjuk egymást. Azon avgyok, hogy saját családom legyen :)

Igaz a mondás, ami nem öl meg, az megerősít. Tarts ki!

Lehet hogy szomorúan hangzik, de ne reménykedj, attól csak rosszabb lesz. Ott van Apukátok. Összpontosítsatok ő rá!

2012. júl. 31. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/40 anonim ***** válasza:
100%

Nincs mit és köszi neked is.

A legfontosabb, hogy tartsatok össze, és nagyon szeressétek és segítsetek egymásnak. Anyukátok meg majd eldönteni, mit szeretne, ti ezt nem tudjátok befolyásolni. Legyetek jók és várjatok.

Mi sajnos nem maradtunk ennyire együtt apukámmal és a tesómmal. Hiába hagyott itt anya, nem beszélek velük. Nagyon rossz, mert felnéztem apukámra, de olyan mértékben megbántott, hogy nem tudok hozzászólni se. Anyát meg nem hagyom cserben, mert csak én maradtam neki. Két-három hét és megyek utána én is.

2012. júl. 31. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/40 anonim ***** válasza:
100%
Apád adja be a válási papírokat és kérjen gyerektartást anyádtól, hidd el anyád repülni fog vissza hozzátok
2012. júl. 31. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/40 anonim ***** válasza:
100%

Ha képes volt így egy szó nélkül lelépni, akkor lehet hogy képes lesz felétek sem nézni. :( Sajnálom, hogy ez történik veletek, nagyon fiatalok vagytok még ahhoz, hogy ezt megéljétek, bár szerencsére a hugod még kicsi, nála talán egy idő után alábbhagy a hiány, neki könnyebb lesz ebbe belenőni, mint neked ilyen idősen elfogadni a helyzetet.

Kemény dolog, de legyetek kitartóak!! Talán egy idő után jelentkezik majd édesanyátok. Igyekezzetek elfoglalni magatokat, másra gondolni!

2012. júl. 31. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!