Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Vissza jön még Anya? Nem...

Vissza jön még Anya? Nem szeret már minket?

Figyelt kérdés
14 éves vagyok (lány) van egy 5 éves hugom, négyen élünk/éltünk. Apa dolgozik, Anya háztartásbeli. Nem szoktak veszekedni (legalábbis előttünk nem) persze vitatkozni szoktak, de mindig megoldódott eddig minden probléma. Szóval az a lényeg, hogy Anya már pár napja furcsán viselkedett (mielőtt lelépett). Pl. észrevettem az egyik este mintha valamit csomagolt volna, azt mondta, hogy csak a régi cuccokat dobja ki. Összekaptak valamin Apával, de úgy tűnt megint megoldódik minden, bár mostanában egyre több volt a konfliktus közöttük. Szóval 3 hete itthon voltunk hárman egy délelőtt, Anya, én és a hugom. Úgy kb. 11 körül jött egy kocsi és megállt a házunk előtt. Anya elköszönt, kiment és beszállt a kocsiba (nem mondott semmi mást). A hugommal láttuk hogy egy 30 év körüli férfi vezeti a kocsit, csak ő ült benne meg ugye később Anya. Elmentek, azóta sem láttuk Anyát. Apa is teljesen maga alatt van, teljesen kiborult amikor hazajött délután. Hiába hívjuk Anyát, küldünk neki SMS-t, nem válaszol semmire. Érdeklődtünk a barátnőinél is, de semmi. Gondolom csalja Apát a férfival, és élnek boldogan. Nagyon nehéz ez a helyzet, szükség lenne most Anyára nagyon. Szegény hugom is minden éjjel felsír, keresi Anyát. Apával már nem tudunk neki mit mondani, nyílván nem érti Ő még ezt. Nappal hugommal takarítunk mindig, várjuk Anyát amíg Apa dolgozik. Szegényke amikor Apa hazajön mindig odaszalad hozzá, átöleli és mondja hogy Ő ne menjen el. Nagyon szomorú ezt látni, és persze nekem is szükségem lenne Anyára, főleg így suli kezdés előtt (most megyek gimibe). Miért tette ezt velünk? Miért lépett le? Nem szeret minket? Vissza fog még jönni? Annyira rossz Apát is így látni, nagyon nehéz :( Pedig mi megbocsátanánk neki ha visszajönne. Csak félek hogy ez már nem fog megtörténni, esetleg évek múlva. Hogyan lehet ezt elviselni?

2012. júl. 31. 13:32
1 2 3 4
 21/40 anonim ***** válasza:
100%
Apukadat kerdezd, o tobbet tud.. Egyebkent sajnalom. Es milyen az anyukad? Foglalkozott veletek? Nem ertem hogy tehette ezt.
2012. júl. 31. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/40 anonim ***** válasza:

ha szeretné a gyerekeit,elmondta volna h mi van,vagy viszi őket is. nem történhet olyan h nem viszem a gyerekeimet,max ha olyan helyre megyek h az rájuk nézve veszélyes.


ha így ment el nem jön vissza. sajnálom. lehet h besokallt,új életet akart kezdeni.


apukád sem tud semmit? valami előjele csak volt?

2012. júl. 31. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/40 anonim ***** válasza:
100%
Kitehetitek facebook-ra, egész hasznos. Mivel magától ment el a rendőrség nem fogja keresni.
2012. júl. 31. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/40 A kérdező kommentje:
Apa sem tud semmit :( legalábbis én úgy tudom. Facebook fiók senkinek nincs nálunk. Köszönöm a tippeket, reméljük a legjobbakat! :(
2012. júl. 31. 15:37
 25/40 A kérdező kommentje:
Hát Anya igazából többet foglalkozott magával és a háztartással mint velünk :( Mert ugye nem dolgozik, gyakran festi a haját, műköröm, csinos ruhák stb. De velünk is törődött azért, és Mi is szeretjük Őt :( Nagyon hiányzik :(
2012. júl. 31. 15:39
 26/40 anonim ***** válasza:
100%
Erre egy anyának nincs mentsége. A férjét elhagyhatja, de a gyerekeit? Az ilyen nő egy féreg, nem anya... Ne sajnáljátok, jobb nektek nélküle. Apukátokat támogassátok, hogy átvészelje ezt az időszakot.
2012. júl. 31. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/40 anonim ***** válasza:
86%
Tipikus büdös k****, jódolgában nem tudott mit kitalálni, szeretőt tartott, a 2 gyereke meg gondolom csak nyűg lett volna a nyakán.
2012. júl. 31. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/40 anonim ***** válasza:
66%

Miért lenne kamu a sztori...?

Elmondom, hogy a házunkban él egy férfi, és az exfeleségével közös ovis kisfiúk vele él. Igen, az apukával, mert a nő egy büdös r.ingyó és otthagyta egy gazdag fószer miatt a gyereke apját.


Kedves Kérdező!


Most Apudnak és a kistesódnak is sok szeretetre van szüksége. Szeressétek, támogassátok egymást, most a családban Te vagy a felnőtt nő, Neked kell tovább nevelned a húgodat.

Kívánok Nektek kitartást és sok erőt, remélem, idővel Édesanyátok észhez tér és hazajön egyszer...


27N

2012. júl. 31. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/40 anonim ***** válasza:
70%

Ne mondjál már ilyet, hogy ez a kislány lett a felnőtt nő, és neki kell nevelnie a húgát!Nem lesz ettől egy gyerek se felnőtt.Esetleg idősebb, mint a kicsi, egy picit jobban átlátja a helyzetet, és sokkal jobban el van keseredve,mint az 5 éves.

Kislány, neked most csak annyi a dolgod, hogy kicsit többet kell törődnöd a húgoddal.Mutasd ki neki mindig, hogy szereted, legyen biztos, hogy te nem fogod otthagyni.A nevelése nem a te feladatod!

Anyutok nem hiszem,hogy visszajön, apátok tudná,hogy miért ment el.Valószínűleg nem akarja nektek elmondani.Ő is nagyon maga alatt lehet.Csak egymásra számíthattok,tartsátok a lelket most magatokban.

2012. júl. 31. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/40 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat! Csak annyira hiányzik :(
2012. júl. 31. 20:19
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!