Ezen jogosan háborodtam fel akkor? Lent

Szóval, egyszer, még múlt nyáron az osztálytársamnak (lány) a családja kedvelt, és meghívott magához. Nagyon vallásos családról van szó, keresztények, a lánynak szinte mindent tiltanak. Pl letöltöttem az internetről egy vicces videót, és megmutattam neki. Megkérdezte anyuját hogy átküldhetem-e, és egyből rávágta, hogy nem, ez világi, és ami nem keresztény nem lehet a telefonján.

Szegény lányt nagyon sajnáltam. Nagyon kedves, aranyos, szelíd lány volt, és jól el tudtunk beszélgetni. De a szülei hatására kezdett ő is ilyenné átváltozni.

A fő lényeg: elvittem a telefonom, hogy a szüleimmel tudjuk a kapcsolatot tartani, hisz egy másfél hétre mentem el. Majdnem lemerült már, vittem töltőt, megkérdeztem, hogy töltőre tehetem-e valahol. Az apa (szintén vallásos, mint az anyuka) azt felelte, természetesen.

Az igazság az, ami lehet, hogy tőlem sem volt túl szép, hogy este, amikor lefekvés volt, fülhallgatóval hallgattam egy kis zenét. Volt rajta világi is nagyobb mértékben, ahogy keresztény is de az kevés. A lánynak meg csakis az lehetett a telefonján. És náluk egész nap, akár reggel volt, akár este, a dicséretek mentek, ami engem nagyon bosszantott, és kezdtem unni, hogy erről beszélgetnek, ezt nyomatják.

Ezért este, hogy kicsit kiszellőztessem az agyam, bedugtam a fülhallgatót, és zenét hallgattam - világit. A lányt meg zavarta, hogy este hallgatom, és nem beszélgettünk inkább.

Beárult az apjának, és mikor töltőre dugtam a telefonom, csak úgy szó nélkül elvette, belépett a fájljaimba, és elkezdte nézegetni miket hallgatok!

Pedig nem is volt az apám!

Ezen nagyon felháborodtam, és megismertem a lány apjáról és anyjáról a következő történetet: amikor az édesanya terhes volt a 3. gyerekével, fiút várt. Kb a 6-7. hónapban lehetett, tehát már látszott a pocakja. És összevesztek az apjával. Annyira veszekedtek, hogy a gyerekeket (a lányt és az öccsét) beküldték a szobájukba. Bentről hallották a kiabálást, és a lány kinézett, hogy mi történik.

És a következő látvány tárult a szeme elé: az apja belerúgott a terhes (!!!) anyjának a hasába, teljes erővel. Úgy megrémült, és az anyja is nyilván elesett, hogy nem is akart látni többet, behúzódott a szobába. Az öccsének nem árulta el a dolgot.

Az asszony végül nem vetélt el, de majdnem megtörtént.

Ezután alaposan elgondolkodtam. Miért ő papolt nekem utána a zenékről, meg a kereszténységről? Miért róla/róluk kéne példát vennem? Egy ilyen retardált idiótáról, aki belerúg a várandós feleségébe? Azután teljesen megváltozott a gondolkodásom a család felől.

Csalódtam az apában. És nem tudtam többé őt tisztelni. Hisz a Biblia is írja, hogy aki belerúg egy terhes asszonyba, és annak baja esik, halljon meg. Tudom, ez Ószövetségi törvény, de amikor elolvastam, és visszaemlékeztem erre, mélyen megérintett. És félek, ha felnövök, nekem is ilyen férjem lesz (Isten ne adja!), és félnem kell majd tőle.

Jogosan háborodtam fel hát, vagy én látom rosszul? Elnézést ha regény lett, de nagyon furdalt ez már. Köszönöm a válaszokat, lehetnek hosszúak is, elolvasom :)