Elegem van anyámból, nem is érzem, hogy szeretném. Mit tegyek?

Mióta az eszemet tudom, isznak a szüleim; (apámnak ráment a mája, és papírja is van arról, hogy alkoholista). Anyám viszont képtelen belátni, hogy problémái vannak, és az évek során egyre inkább durvul a helyzet. Az, hogy két éve elköltözött a bátyám, csak rontott a helyzeten. Anyám imádja a testvéremet, ő volt az egyetlen, aki képes volt kordában tartani.

Öt-hat éves koromban kezdek igazán kiütközni a gondok, de akkor még nem is értettem, mi történik. Folyamatosan mondogatták, hogy nincs ebben semmi rossz.

Sok mindent elnéztem, kibírtam, de egyre nehezebb lenyelni anyám húzásait. Először is, fizetés után rögtön a kocsmába mennek, és isten tudja, hány ezer forintot isznak el, holott így is térdig állunk az adósságban, tartozunk a közös költséggel, tornyosulnak a kifizetetlen számlák, és a suliban sincs befizetve egy pár dolog.

De ez csak egy része a dolognak. Ami inkább zavar, az a folyamatos lelki terror. Drága édesanyám, ahol csak támadási felületet lát, támad, folyamatosan provokál, veszekszik, és ordibál. Három napja mást se csinál, csak iszik, alszik és belém köt. Árad belőle az olcsó bor szaga.

Valamelyik nap kijelentette, hogy "legszívesebben belém rúgna", és nem ez az első ehhez hasonló megnyilvánulása. Utána, mikor bejött a szobámba, és megkérdeztem, mit szeretni, kijelentette, hogy "semmit, főleg velem beszélni nem". Előfordult az is, hogy elkezdett hisztizni valami apróság miatt, utána eljátszotta a mártírt, miszerint ő áldoz mindent a családra, halálra dolgozik, és neki semmi se jut (megjegyzem, havonta vesz magának két-három ruhát, én meg még mindig a szakadt farmeromban járok, a cipőm meg beázik.), aztán fogta magát, és lefeküdt a konyhába aludni. A földön. De aludt már a közlekedőben is. Nem egyszer se szó, se beszéd lelépett itthonról, és teljesen részegen botorkált haza. Egyszer odáig fajult a dolog, hogy apámat tanácstalanul fölhívta a főnöke, hogy nála van a felesége, teljesen készen, mit csináljon vele. Ezen nagyon kiakadtam, ha nem lenne jó fej az az ember, akár apám munkája is rámehetett volna. Ráadásul anyám úgy viselkedik, mintha ő találta volna föl a spanyolviaszt,szerinte bármit megtehet, hihetetlen nagy képe van; közben az én pofám ég, mikor találkozom szomszédokkal, ismerősökkel, mert tudom, hogy látták részegen dülöngélni a szüleimet. Van, aki szóvá is tette már...

Nem egyszer próbáltam beszélni a szüleimmel, mikor józanok voltak, tele van ígéreteikkel a padlás, de nem változott semmi se. Egyre nehezebben tűröm el, hogy folyamatosan anyámtól zeng a ház, hogy a lakásban itt-ott dugipiákba botlok, és hányingerem van már a sok hazugságtól is. Eszméletlen, hogy 12 év után is el akarják hihetni velem, hogy ők "ártatlanok".

Tudom, hogy undorító dolog, de egyre kevésbé vagyok képes szeretni anyámat. (Apámmal szerencsére jó a viszonyom, és meglepő módon ő az, aki inkább visszafogja magát, mostanában egész keveset iszik, hála az égnek.) Tisztelni pedig végképp nem bírom őket.

Mit tegyek? Annyira tanácstalan vagyok, a minap rámtört a sírógörcs is. Nincs túl sok rokonom, akire számíthatok, apai ágról csak a nagyim van, akit imádok, de őt nem akarom ezzel terhelni, anyám pedig ellökött mindenkit magától.

17/L